Először ember...
- JEGYZET
- 2006-10-26
A televízión keresztül is fájdalmas volt látni a budapesti utcákat október 23-án. Bármilyen sokan dolgoztak érte bármilyen sok gondolattal, figyelemmel, odaadással, nem sikerült ünneppé tenni az ötven éves évfordulót. Pedig a forradalmat a rengeteg visszaemlékezésnek, filmnek, cikknek, beszélgetésnek köszönhetően végre azok is elkezdhették megérteni és szeretni, akik nem voltak alakítói, győztesei, vesztesei, elszenvedői, csak tanultak róla valamit, ahhoz mindenképp keveset, hogy azonosulni tudjanak vele, vagyis igazi ünnepükké váljon. A fővárosi ünnepség közvetítése perifériára került, a képernyőt jobbára a tomboló tömeg foglalta el, az ünnepi okos szót, lelket emelő zenét pedig elnyomta az artikulálatlan üvöltés, füttyszó. Nagyon sokban van ez nekünk. Ki fizeti meg az árát a rombolásnak? Kárpótolhatjuk-e magunkat valaha az elveszett pillanatokért, órákért, napokért, amikből mindig csak egy van?
TOVÁBB