Nemrég ünnepeltük az 1956-os forradalom 50. évfordulóját… És megint fönnakadok a saját szavamon. Lehet-e a történteket ünneplésnek nevezni? Erre már válaszolok: nem! Ami történt, az botrány. Egy csodálatos tisztaságú forradalom emlékének meggyalázása. 1956-ban a betört kirakatokban érintetlenül maradtak az árucikkek. 1956-ban a legkülönbözőbb világnézetű emberek képesek voltak összefogni a közös cél érdekében. 1956-ban valóban forradalmat kellett csinálni. 50 évvel később mindezeknek az ellenkezője történt. 1956 a magyar fiatalok ünnepe volt. 1956 a magyar munkások ünnepe volt. Nagy Imre és Mindszenty József forradalma. Csoóri Sándor és Göncz Árpád forradalma. Wittner Mária és Mécs Imre forradalma. Pongrátz Gergely és a „békés ünneplők” által kifütyült, idén 93 éves Kosáry Domokos forradalma. Ha 1956-ra gondolok, mindig József Attila sora jut eszembe: „A nemzet: közös ihlet.” Mi következik ebből? Az, hogy „közös ihlet” nélkül nemzetről sem beszélhetünk. Ez valamennyi politikai erő és az egész magyar média felelőssége. És a saját felelősségünk is.

2006. október 23-án otthon ültem, és ünnepeltem. Magamban. Délutánig. Ne mondja nekem senki azt, hogy 23 évesen mi közöm van az ötven évvel ezelőtti eseményekhez! Nagyon sok közöm van. Egyrészt az, hogy én vagyok az „utókor”. Másrészt pedig tudom, hogy 1956-ot is a fiatalok robbantották ki. A Pesti Srácok, a Pesti Lányok és a Pesti Egyetemisták. Így, csupa nagybetűvel. A sorsom úgy hozta, hogy több olyan egykori fiatalembert ismerhetek, akik átélték a forradalmi napokat. Közöttük van Gömöri György is, aki a Bölcsészkar forradalmi bizottságának vezetőjeként vett részt az eseményekben. Azóta Angliában él, és neves költő lett belőle. Nemrég láttam őt a televízióban beszélni. Meghatottan emlékezett arra a pillanatra, amikor 1956. október 23-án a felsorakozott bölcsészhallgatóknak kiadta a vezényszót: „Induljunk!” Most, 72 évesen ezt mondta: „Ilyen pillanat csak egyszer adódik az ember életében.” Igen. Csak egyszer.

2006. október 23-án délelőtt írtam. Előbb egy versbe kezdtem bele, majd folytattam a korábban megkezdett esszémet Sára Sándor Nehézsorsúak című dokumentumfilmjének könyvváltozatáról. (Sára Sándor nemrég Százhalombattán is járt, amikor meghívtuk őt előadást tartani a város gimnazistáinak.) A Nehézsorsúak olyan interjúkból áll, melyeket GULAG-túlélőkkel készített a neves filmrendező. Csak néhány morzsát hintek ide Sára Sándor emberi sorsokkal terített asztaláról. Például annak a 14 éves kislánynak a történetét, akit 1945-ben, a szülőfalujában fogtak meg a megszálló szovjet katonák, és hurcoltak el Szibériába. 23 évesen térhetett haza. Az indok: a falusi kislány „amerikai kém” volt. Vagy: egy odesszai teherszállító hajó kapitányát azért ítéltek el 25 év kényszermunkára, mert egy éjjel arról álmodott, hogy Amerikába szállított árut, és másnap elmesélte az álmát első tisztjének, aki följelentette őt. (Az első tisztet az „éberség” mellett az óvatosság is vezérelte. A Szovjetunió Büntető Törvénykönyvének 58. §-a alapján ugyanis „politikai bűncselekmény feljelentésének elmulasztása” miatt is el lehetett ítélni akárkit.). Sára Sándor megszólaltatott olyan nőt is, akit addig ütöttek-rúgtak a szovjet katonák, amíg csak mozdulni tudott, akinek az édesapját mindkét szemére megvakították, akinek az édesanyja belehalt a látottakba, és aki egy olyan asszonyról is beszámol az interjúban, akit harminchat „felszabadító” katona erőszakolt meg egymás után a nyolcéves kisfia jelenlétében. És még lehetne sorolni a történeteket, nemcsak a Szovjetunió területéről, hanem Magyarországról is: Recskről, Kistarcsáról, vagy a hírhedt Andrássy út 60. pincéjéről… Bárki lehetett áldozat: katolikus papok ugyanúgy, mint a kommunizmus feltétlen hívei, zsengekorú lányok és fiúk ugyanúgy, mint életerős férfiak. A kommunizmus nevében mintegy százmillió embert öletek meg a világon. (Összehasonlításul: Hitler és a náci diktatúrák lelkét huszonöt-harmincmillió emberélet terheli.)

Ezért kellett kirobbannia 1956-ban egy csodálatosan tiszta forradalomnak.
Magyarország 2006-ban méltatlanul viselkedik 1956 örökségéhez.
Kedves Jobb- és Baloldali Barátaim! Ez a mostani légkör elviselhetetlen. Fogjátok meg egymás kezét, és ne hagyjátok, hogy bármelyik politikus elválassza Tőletek a barátaitokat!