E gondolatok között idéződik fel bennem Jován László neve, aki idén, október 23-án, a forradalom tiszta szellemének napján kapta meg a Pro Urbe-díjat. Nem véletlen az időzítés. ’56 üzenete ma is a helytállás, a felelősség és a kitartás. Jován László munkásságában ugyanez a szellemi gerinc húzódik végig. A százhalombattai lapkiadó – egykoron a Halom Tv szerkesztője – nem a harsány világ embere volt soha. A csendes építők közé tartozott, akik nem a reflektorfényben, hanem a háttérben formálják a közösséget.

A helyi médiában végzett szolgálata olyan, mint a mustármag, amely ugyan kisebb minden magnál, de mégis fészket óvó fává képes növekedni. Az a következetes, évtizedeken át végzett szerkesztői és közösségépítő munka, amelyet ő végzett, ilyen növekedés. Kicsiből nőtt nagyra: apró hírekből, frissen felvett riportokból, közösségi történetekből lett identitást őrző krónika.

Szorgalma nem látványos volt, hanem békés. A jó szántó ember türelmével dolgozott: tudta, hogy a termés nem másnapra érik be. A városért végzett tevékenysége is ilyen hosszú érlelés gyümölcse. Pro Urbe-díja ezért nem csupán elismerés, hanem tanúságtétel arról, hogy az igazi munka nem a gyors sikerben, hanem a kitartó hűségben mutatkozik meg.

A kitartásról sokszor azt hisszük, csupán emberi erény. Pedig inkább kegyelem, amelynek lángját a lélek mélyén őrizzük. Ahogyan Pál apostol írja: "A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." (Gal 6,9)  Jován László nem fáradt meg. Aki egyszer felismeri a szolgálat útját, az többé nem tud másfelé menni.

A szorgalmas ember – legyen író, lelkész, lapkiadó vagy szerkesztő – valójában nem magáért dolgozik, hanem a közösségért, s még inkább: Isten dicsőségére. Így lesz a mindennapi munka imádsággá, a szerkesztőasztal oltárrá, a kitartás pedig csendes, de rendíthetetlen bizonysággá arról, hogy csak az marad meg, amit szeretettel és hűséggel építünk.

Fazekas István