A "hiábavalóságok hiábavalósága" felütés itt nem cinikus legyintés, hanem annak felismerése, hogy az emberi élet önmagában törékeny, és végső értelmét nem a földi eredményekben, hanem Isten közelségében találja meg. Arra szólít fel: élvezd az élet ajándékait, de ne téveszd össze az ajándékokat az Ajándékozóval. Örülj a mindennapok egyszerű örömeinek, mert azok Isten jóságának jelei, ugyanakkor merd elengedni azokat, amikor eljön az ideje. 

Ebből a könyvből ered a nihil novi sub sole kifejezés, melyet sokszor a történelemre is vonatkoztatunk. Hiszen a "...nincs semmi új a nap alatt" (Préd 1,9) mondás az emberi történelem örök körforgását, az ismétlődés tragikus és ugyanakkor mégis megnyugtató természetét fejezi ki. Azt sugallja, hogy minden újdonság látszat csupán: új ruhába öltöztetett régiség. Az emberi vágyak, félelmek, hatalmi játszmák és eszmék újra és újra felbukkannak, mintha a történelem színpadán ugyanazt a drámát játszanánk el más szereposztásban. A technika változik, a díszlet modernizálódik, de a darab szíve azonos marad. Ezzel szemben áll az a felismerés, amelyet gyakran Mark Twain szelleméhez kötnek, s latinul így hangzik: Historia non se repetit, sed homines semper eandem faciunt. (A történelem nem ismétli önmagát, de az emberek mindig ugyanazt teszik.) Ez a megállapítás már árnyaltabb: a történelem nem egyszerű körforgás, hanem spirál — hasonló mintázatok térnek vissza, de más szinten, más összefüggésben. Az ember tanul, de csak részben; felejt is, de sosem teljesen. A történelem tehát nem újrajátszás, hanem variáció ugyanarra a témára.

A két gondolat együtt egy mély dialektikát tár fel: az emberi természet örök, a történelmi motívumok ismétlődnek, de minden ismétlés egyben változás is, mert a kör bezárulásakor a világ már nem ugyanaz, mint korábban. Így a történelem mozgása egyszerre körkörös és előremutató, mint egy örvény: mindig visszatér önmagához, de sohasem ugyanott. A bölcs ember feladata talán éppen az, hogy ebben az örvényben felismerje a mintát – és mégis tovább haladjon vele. 

Ahogy ezen tűnődöm, Mitták Feri bácsi jut eszembe. Az adminisztrátori bölcsességű és türelmű történész, aki ritka ajándékkal bírt: harag és elfogultság nélkül tudta szemlélni ezt az örvénylő időt. Nem akart igazságot kiáltani ott, ahol a történelem csak tanúságot kér; nem keresett ellenséget ott, ahol csupán emberi esendőségek sorakoznak. Olyan tisztán látott, mint aki tudja: a kör és a spirál ugyanazt az éneket dúdolja, csak más hangfekvésben. Azt hiszem, történelmi tárgyú munkáinak ez ad igazán különös értéket: látni a visszatérő mintát anélkül, hogy belesüppednénk a végzetes ismétlésbe. Tudni, hogy az örvény nem rabság, hanem irány – ha van szemünk követni, és van szívünk továbbmenni vele. Már a rómaiak is azt mondták, hogy a történelem az élet tanítómestere. Feri bácsi írásait olvasva nemcsak tudói, hanem részesei is leszünk ennek a bölcsességnek. 

Fazekas István