Pedig rendet kellene tenni.
Az nem járja, hogy amit egyik kezével felépít a város, azt a másikkal szinte azonnal rombolni kezdi. Vagyonokat költünk közterületeinkre, épületeinkre, miközben egyre kevesebben vannak köztünk olyanok, akik ezeket valóban a sajátjuknak érzik, és úgy is kezelik. Jó példa erre az, az anyuka, akinek mindenről megvan a véleménye a játszótéren, ahol üldögél. Sokallja a szemetet, kevesli a játszószereket, a rendet, s miközben meggyőződése, hogy minden rosszról mások tehetnek, maga is a járdán tapossa el a cigarettáját. Tisztelet a kivételnek. Mert természetesen nem mindenki egyformán …

A Batta-Invest információs és utcajelző táblákat helyezett ki város szerte, amiknek jó részét szinte azonnal kidöntötték, megrongálták, lefestették. A Magyarok Öröksége Alapítvány plakátokat ragasztott ki a lépcsőházakra, hogy mindenki értesüljön a Summerfesten várható programokról. Előtte engedélyt kértek a közös képviselőktől, a plakátok tetejére pedig pirossal, nagy betűkkel kiírták, hogy „ne tépjék le”. Annyit ért, mint halottnak a csók.

De lehetne még hosszan sorolni, hogy mennyien – parkfenntartók, közmunkások, közterület-felügyelők, hivatali alkalmazottak - dolgoznak azért, hogy ennek a városnak valamit nyújtsanak, és hogy mindez mennyibe kerül – ennek a városnak. Közben ennek a városnak egy része úgy érzi, hogy semmilye sincs, ezért mérgében tör-zúz, rombol, szakít, tép, firkál és szemetel rendületlenül. Egy másik része pedig rezignáltan átlép a kidöntött kukákon és a homokozóban „felejtett” műanyag flakonon, de még a lépcsőházban szétszórt reklámújságokon is.

Talán ha többen néznénk mindenre, ami a miénk, a tulajdonos szemével, akkor nem ütköznénk lépten-nyomon az értelmetlen károkozás szomorú látványába. Ha gazdája lenne mindennek, a szemétnek, a kutyapiszoknak is, akkor élhetőbb, szerethetőbb lenne ez a város.
Rendet kellene rakni. Mindegy, hol kezdjük, persze legjobb lenne a fejekben. Mert ha az ember egy olyan településre téved, ahol feltűnően rend és tisztaság van, akkor kevésbé hajlamos arra, hogy eldobja a használt zsepijét, vagy az elszívott cigarettáját. És nem azért, mert attól tart, hogy valamelyik sarokból hirtelen, váratlan előugrik egy rendőr vagy közterület-felügyelő, és szigorúan megbírságolja. Sokkal inkább tart attól, hogy bármelyik járókelő körülötte úgy fog rá tekinteni, mint olyanra, aki kárt tett a tulajdonában, és a tulajdonos jogos felháborodásával fogja elküldeni a fészkes fenébe. Hát ez hiányzik nálunk, a tulajdonos jogos felháborodása. Meg hogy miután felháborodtunk, ne lépjünk át a szemeten.