„Lelkem várja az Urat, jobban, mint őrök a reggelt, mint őrök a reggelt.” (Zsolt. 130: 6)
A naptárra nézve könnyen megdöbbenünk, már itt a december, az év vége. Ez az esztendő is elrohanóban. Mindenféle feladataink, örömeink és küszködéseink közepette ismét lehet már a karácsonyra készülni.
A legtöbbeknek van valamilyen felelőssége, amelyben állandóan helyt kell állnia: az ifjaknak – ma gyakran az idősebbeknek is – a tanulásban, a szülőknek a gyermekek nevelésében, az idősebbeknek a család mindenféle gondjában, bajában kitartani és közben sokaknak a munkában kell vigyázva tennie. A magunk feladatain őrködünk, és ha nem figyelünk kellőképpen oda, borulhat a családi béke, elfogyhat a felépített munka értéke, őrlő gyötrő gondok keletkezhetnek, mások élete is sérülhet. Ezért igyekszünk kitartóan őrködni.
A küldetéseinkben való őrködésbe várakozás is vegyül. Egy-egy feladatnak látható a vége, egy-egy munkának beérhet a gyümölcse, egy-egy nagyobb roham után csendesebb időszak következhet. Az Advent szintén ilyen, amikor jobban úgy látszik, a következő időszak nyugalmasabb lesz. A várakozás a legtöbbeknek a karácsony előtti időszakban aktív: ajándék készítésével, vásárlással, ünnepi előkészületekkel teli.
Sokan hallották már, hogy az Advent szavunk az „Úr érkezése” kifejezésből származik. A ma itt élők többségének nagyszülei, vagy dédszülei még nagyon komoly hittel készült a Karácsonyra, mert az egész életüket átjárta a Krisztushoz tartozás. Többen nem is tudják, kitartásuk, felkészültségük, emberi, erkölcsi tartásuk mennyire erősen köthető az előző generációk hitéhez. Bárcsak ne az jelentené a modernséget, hogy Krisztus eljövetelének ünnepét csak kedves családi és népi szokások gyűjteményének tartják.
Aki az Urat várja őrségében, ezen belül, az Adventban is, annak az év többi része is áldássá lehet. Kívánom, hogy így legyen!
