2024. május 08. - Mihály napja
Szerda
Min:13°
Max:17°
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:10°
Max:22°
Szombat
Min:11°
Max:20°
Vasárnap
Min:13°
Max:22°
Kultúra, Oktatás

Elhalasztott ősbemutató
2020-03-23 - A koronavírus-járvány miatt a tervek szerint június 7-én tartják meg Fazekas István Nagy idők városa című színdarabjának ősbemutatóját a Barátság Kulturális Központban, Százhalombattán. Az alkotás városunk történetéről szól: a vaskortól napjainkig dolgozza fel az itt élő emberek küzdelmeit.
Az eseményjáték Százhalombatta várossá válásának 50 éves jubileumára készült. A Jókai-díjas szerző egy-egy jól elkülöníthető, ám egymással mégis szorosan összefüggő példázaton keresztül tárja elénk a múlt legfontosabb eseményeit - láthatóvá téve azokat a történelmi áthajlásokat, amelyek kirajzolják a ma élők és a letűnt hősök közötti azonosságokat. Alapgondolata az, hogy az itt élők mindig is a közösségért való küzdelem kiválasztottjai voltak, a két veszélyes nagyüzem léte pedig a szocialista időkben is – elsősorban az itteni emberséges vezetőknek köszönhetően – a szolidaritásnak azt a rendkívül kivételes formáját hozta létre, amelyben a szeretet és a másokért való önfeláldozás a legfőbb érték. Megrendítő módon illusztrálja ezt például Hága László tragikus sorsa is, aki 1968. szeptember 16-án az olajfinomítóban történt robbanáskor nem csupán az ott dolgozókat menekítette, hanem – a még ma is élő szemtanúk elmondása szerint – életét adta a társaiért.  

A színdarab rendezője az a Bozsogi János, aki Koltay Gábor rendező munkatársa volt az István a király című rockopera 1983-as ősbemutatóján. Az ő nevéhez fűződik a többi között a Csonka délibáb, a Képtelen történet, a Téli virágzás, a Duna Cabaret című filmek rendezése. Színpadi munkái közül a legutóbbi a Ricse, Ricse, Beatrice, amelyet évek óta teltház előtt játszanak.

Hága Lászlót Fehérvári Péter, Ferenczi Illést Incze Máté, Csenterics Sándort Darányi Ádám, Szekeres Józsefet Jánosi Dávid, a finomító párttitkárát Ács Bálint, Bacs nénit (Jutkát) Brunner Márta, Sefcsik Istvánt Gyürki István, Poroszlai Ildikót Gregor Bernadett, Vezér Mihályt Szakács Tibor alakítja majd. A krónikás Koncz Gábor lesz. A színdarab zenéjét ifj. Csoóri Sándor szerezte, a díszlet és a jelmez Húros Annamária munkája. A színpadon több battai gyerek és amatőr színész is látható lesz majd. Néhány jelenetben feltűnik a Forrás Táncegyüttes, a Batta Balett Stúdió, az Iringó Táncstúdió és a Thália Tanoda. A tánc és mozgás koreográfusai Szelőczey Dóra, Fundák Kristóf, Fundák Kasza Lili, Südi Iringó és Házi Tamás.

A jubileumi színdarabról több országos médium - a Duna TV is - hírt adott már.

A színészek remélik, hogy mielőbb bemutathatják a közönségnek a darabot – mondta Szakács Tibor színművész a budapesti Karc FM rádióban március 22-én -, mivel azon keresztül nagyon megszerették Százhalombattát és a battai hősöket.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.