Tudtuk, hogy nehéz lesz, igazunk is lett. Extrém időpontban látogattunk Pécsre a soron következő bajnoki mérkőzésünkre.
A mérkőzés első gólját Kővári Balázs szerezte, ezután a hazaiak magukhoz ragadták vezetést, de minden alkalommal tudtunk egyenlíteni. A 22. percben Kovács János szép védése után Schultheisz Botond góljával ismét nálunk volt az előny (9-8). A szünetig mindig mi voltunk lépéselőnyben, de két gólnál nagyobb különbségnél nem sikerült nagyobbat kialakítani.
A második játékrész elejét jobban kezdtük, és elléptünk három gólra. Nem sikerült leszakítanunk a hazaiakat, és a félidő közepén előbb egyenlítettek, majd átvették a vezetést is. A 48.percben 22-20-at mutatott az eredményjelző. Nem estünk kétségbe, és Kővári Balázs kettő, valamint Gyurcsovics Árpád egy góljával ismét mi voltunk előnyben (22-23). Ám a mérkőzés még tartogatott fordulatokat. Az utolsó két percre döntetlennel mentek a csapatok, de újabb gól már nem esett.
Koncsár Gergely vezetőedző: nagyon nehéz péntek este fél nyolckor mérkőzést játszani, és ez meg is látszott a teljesítményen. A helyenként pontatlan játék ellenére a csapat küzdeni akarásával nem volt gond. Egy pontot tudtunk elhozni Pécsről, ahonnan eddig nem sok csapat tudott győztesként távozni. Örülhettünk viszont Csikós Levente visszatérésének, aki jól szállt be a játékba.
SZKE: Kovács J., Bokréta, Rácz (kapusok), Mogyorósi 2, Kis Molnár 1, Gálli 3, Gyurcsovics 3,
Kővári 7, Paizs, Keresztes, Fekete 2, Schultheisz 6, Fóti, Csikós 2, Bauer, Félegyházi; vezetőedző: Koncsár Gergely
A következő hazai bajnoki mérkőzés: Százhalombattai KE-NEKA U21, 2024.05. 04., szombat, 18 óra, battai sportcsarnok. A belépés továbbra is ingyenes !