2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:11°
Max:22°
Szombat
Min:13°
Max:22°
Vasárnap
Min:12°
Max:20°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kultúra, Oktatás

Árad a kultúra
2024-01-29 - Koncerttel, kiállítással, könyvbemutatóval és diafilmekkel ünnepelte a Hamvas Béla Városi Könyvtár 2024-ben a Magyar kultúra napját. A programsorozatban találkozásokkal, beszélgetésekkel, költeményekkel, dalokkal, mesékkel és festményekkel tisztelegtek a résztvevők a kultúra közösségteremtő, elgondolkodtató és lélekemelő ereje előtt.
A rendezvénysorozat január 19-én a FeZenBa (Felhőjárók Zenélő Barátai) irodalmi koncertjével indult. A több mint teltházas esten a Felhőjárók Mozdulatszínház drámapedagógusa, koreográfusa, Rédli Éva adta elő dalait békéről, szerelemről, életről és halálról, zenésztársai – Bognár Roman, Kovács Lilla, Szélpál Péter, Bálint Ernő, Krisztics Csaba és Kőműves András – kíséretében. Szélpál Stefi verseihez Mayr Eszter varázsolt tündérzenét különleges ütőhangszere, a handpan segítségével. A saját szerzemények mellett többek között Ady Endre, József Attila, Kányádi Sándor egy-egy megzenésített költeménye is elhangzott. A műsorban a sérült felnőttekből álló Felhőjárók Mozdulatszínház mutatott be néhány, gesztusokból, tekintetekből összefűzött, érzelemgazdag koreográfiát. 
Hétfőn, január 22-én 17 órakor a 111 éve született Márton Béla festőművész kiállítását Dömötör Kristóf, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, képzőművészet-elmélet szakos hallgatója nyitotta meg. Megnyitójában beszélt arról, hogy a mai alkotók elsősorban üzenni kívánnak műveiken keresztül, míg Márton Béla - korának megfelelően - inkább a megörökítés, a szépség megragadása jegyében készítette képeit. A mai fiatalok a klasszikus művekben is üzenetet keresnek, és meg is találják ezekben az alkotásokban is: ez pedig a lelassulás, az elmélyült szemlélődés üzenete.
Az élete jelentős részében Százhalombattán élő és alkotó festőművész emléke előtt rendezvénysorozattal tiszteleg a városi könyvtár. A jelenlegi kiállításon azokat a festményeit ismerheti meg a közönség, amelyek jelentős része még sosem szerepelt nyilvánosan, hiszen azok magánszemélyek tulajdonában vannak, otthonukat díszítik. Március 1-jén Sandi Barcsay Judit, okleveles festménybecsüs előadásával nyílik meg Márton Béla második tárlata, ahol azok az alkotásai kerülnek kiállításra, amiket tulajdonosaik eladásra kínálnak. 
Ugyancsak 22-én, hétfőn találkozhatott a közönség Baka Györgyi költővel, aki legújabb, Átmozduló léthatárok című kötetét mutatta be Rozsnyai Júlia és László Bandy közreműködésével.

A Magyar kultúra napja 2024. eseményei családi programmal zárultak: kedden diavetítésre várta a gyerekkönyvtár az érdeklődőket. A DiaKedd sorozatban ezúttal az állományban található több mint 300 diafilm közül a legújabbakból került 3 magyar mű a gyöngyvászonra: egy kortárs mese Berg Judittól, a Rumini és a fabatkák, a hagyományok kedvelőinek egy népmese, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, és a műfaj egy igazi klasszikusa 1963-ból, a Szurtos Peti kalandjai zárta a műsort.

Nagy lendülettel indította tehát a 2024-es évet a könyvtár, annak ellenére, hogy az eredetileg tervezett január 15-i kezdést elmosta egy kisebb katasztrófa. Az áradás következtében le kellett selejtezni néhány szőnyeget, kitisztíttatni a babzsákokat, nagyon alaposan felsúrolni a rejtett zugokat is. Bár a technikai eszközökben keletkezett anyagi kár nem elhanyagolható, lassan minden a helyére kerül, és folytatódhatnak a kultúrát éltető programok a városi könyvtárban. LA
(FeZenBa fotók: Benedek László)


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.