2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:11°
Max:22°
Szombat
Min:13°
Max:22°
Vasárnap
Min:12°
Max:20°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Hirek

Lőtér a raktárépületből
2024-01-22 - Átadták a Százhalombattai Lövészklub új, 10 méteres, 14 lőállásos lőterét január 15-én. A korábban óvodaként, majd a Matrica Múzeum raktáraként működő, elöregedett barakképületet teljesen felújították, illetve átalakították. A beruházás 15 millió forint önkormányzati, 8 millió forint sportszövetségi, illetve 2,5 millió forint egyesületi saját forrásból, valamint a klub- és családtagok, barátok áldozatos önkéntes munkájával valósult meg.
Az ünnepségen részt vettek a város és a Magyar Sportlövők Szövetségének vezetői, illetve a MOB főtitkára is. Jelen volt többek között Vezér Mihály polgármester, Török Sándor alpolgármester, továbbá a Magyar Sportlövők Szövetsége képviseletében Nagy György elnök, Sinka László főtitkár, önkormányzati képviselő, tanácsnok, Boros György alelnök, Molnár László nemzetközi és kommunikációs igazgató, Győrik Csaba technikai igazgató. Megjelent Fábián László öttusa olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, dr. Borbély Attila az MTTOSZ elnöke, a jelenleg légpuska világranglista vezető Pekler Zalán olimpikon, ifjúsági olimpiai bajnok, Joó Éva világbajnok sportlövő és Szucsák László sportlövő mesteredző.

Az átadó a 81 éves dr. Borbás István, a battai klub legidősebb sportolójának pánsíp játékával kezdődött, majd a beszédek után átvágták a nemzeti színű szalagot.

Az ünnepség házigazdája, Molnár László szövetségi nemzetközi kommunikációs igazgató hangsúlyozta, hogy Százhalombatta kiemelt helyet foglal el a lövészetben, mint népes és eredményes utánpótlás nevelési központ. A lőtérfelújítási projekt összefogás révén kezdődhetett el másfél évvel ezelőtt.

Kéri Attila a Százhalombattai Lövészklub elnöke köszönetet mondott az Önkormányzatnak és a Szövetségnek a jelentős anyagi, illetve minden önkéntes segítőnek a sok fizikai és lelki támogatásért, ami nélkül nem valósulhatott volna meg az omladozó falakból létrejött álom; "az eredmény minden képzeletet felül múl". Fontosnak nevezte, hogy a lövészélet – miután 2022-ben átköltöztek a régi helyről – folyamatos volt az épületben zajló munkálatok alatt is. Az edzésekkel párhuzamosan végezték a felújítást: bontottak, falaztak, szigeteltek, burkoltak, nyílászárókat cseréltek, de megújult a fűtés, a villamos-, a vízvezeték- és a csatornahálózat is.
Szólt arról is, hogy Jelentős eredmény, hogy Juhász Márton és Szemán Dávid idén is válogatott kerettag lett, utóbbi az egy hónap múlva kezdődő 10 méteres Eb-n is indul. Emlékeztetett, hogy közel 100 éves a battai lövészsport, egyúttal köszönetet mondott a klubvezető elődöknek, akik lerakták az alapokat, illetve hagyományt teremtettek ezen szakágban. Köszönet jár Joó Éva világbajnoknak, aki nélkül nem lenne ennyire rangos az egyesület megítélése. Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy betöltheti az elnöki tisztséget, mint mondta, hasonlóan tervezi a következő húsz évet is.
Kéri Attila lapunknak nyilatkozva köszönetet mondott Rappai Szilviának és T. Németh Gabriellának a Kipp-Kopp Óvoda, illetve a Matrica Múzeum vezetőinek a sok segítségért. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy elnézést kér mindenkitől, ha akaratán kívül bárkit is megbántott volna a rendkívül feszült másfél éves építkezési időszak során.

Sinka László az MSSZ főtitkára örömét fejezte ki, hogy újabb sportlétesítménnyel gazdagodott Százhalombatta. Bár sok hasonló avató ünnepségen vehetett már részt, a mostani esemény azonban különleges számára – fogalmazott. Felidézte, hogy talán csak a rendszerváltoztatás idején tapasztalható euforikus hangulatban volt tapasztalható, hogy több ezer órányi társadalmi munkát végeztek bármely civil szervezet tagjai azért, hogy sportolhassanak, csapatban együtt lehessenek – "példa értékű, ami itt született".
Hála és köszönet illeti az Önkormányzatot és a Szövetséget, amiért meglátta, hogy érdemes támogatni a kitűzött cél elérését; minden forint jó helyre ment. Gyümölcsöző lesz a befektetés, mert biztos, hogy eredményes, nagyon jó jövőt épít Százhalombatta, miután eddig is sokszoros világbajnokot, illetve olimpikont tudott adni a város az országos sportágnak. Előremutató az is, hogy a klub és város megragadta a lehetőséget, hogy ne elenyésszen, hanem értéket teremtve – a sportolók második otthonaként – megújuljon a korábbi romos épület.

Fábián László a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára nagy örömmel érkezett az ünnepségre, azért is mert a MOB számára a sportlövészet az egyik biztos alap, ami az elmúlt több, mint 100 évben nagyszerű eredményeket hozott az olimpiákon, világbajnokságokon és egyéb nagy versenyeken. A szakág világszerte ismert sportolókat nevelt ki, illetve adott az országnak; hasonló sikerek várhatóak a párizsi ötkarikás játékokon, valamint a jövőben is – a Bizottság már a Los Angelesben rendezendő olimpiára tekint előre, és megkezdte az azon való részvétel szervezését.
Fábián László arról is beszélt, hogy egykori öttusázóként közel áll hozzá a sportág, szép emlékeket őriz a fővárosi Honvéd pályáról, ahol figyelhették a kiváló sportlövőket.
Köszönetet mondott a városvezetésnek, illetve a "helyi erőknek", hogy komoly erőfeszítések nyomán – sokak örömére – megépülhetett az új, vidám, otthonos légkört árasztó lőtér. Azon kívánságának adott hangot, hogy minél több innen kikerülő sportlövő vigye messzire Százhalombatta és Magyarország hírnevét.

Vezér Mihály polgármester meghatottan köszöntötte az ünneplőket, felidézve, hogy jó barátja, a Testnevelési Egyetem egykori rektora, Istvánffy Csaba egyik kedvenc dala volt az ünnepség elején elhangzott, a "Honfoglalás" film "Kell még egy szó" című zeneszáma, aminek mondanivalója érinti a jövőt meghatározó múltat és jelent. A magyarság a sport, a tudomány és a kultúra terén a hozzáadott értékek révén egyenértékű tagja az egyetemes emberiségnek, meg kell őrizi és gyarapítani kell a felmutatott eredményeket; a sport különösen jelentős, nemzeti összetartozást erősítő missziót is betölt. A város kiemelt ágazatként tekint a sportlövészetre, a battai neveltetésű olimpikon, Joó Éva eredményeinek is köszönhetően. A sport, illetve a lövészet is rendkívüli koncentrációt, önfegyelmet és kitartást igényel, aminek hagy haszna van a mindennapi életben is.
A polgármester szólt arról is, hogy képviselő társai nevében büszkén vesz részt az avató ünnepségen, mert az anyagi támogatáson túl, igyekeztek a klubbal összefogva, együtt gondolkodva megtalálni a legjobb megoldást. Példaértékű, hogy "sok jóakaratú ember közösen mozdult meg egy közös cél érdekében", így jöhetnek létre a csodák. A pénznél sokkal fontosabb a sok, a szabadidő és egyéb családi tevékenység terhére végzett, közösség erősítő társadalmi munkaóra, amit az önkéntesek az építkezésre áldoztak. Tervei és reményei szerint az Önkormányzat a jövőben is támogatja a lövészklubot – mondta Vezér Mihály, aki egyúttal további sikereket kívánt a sportolóknak.

Török Sándor alpolgármester –, akinek lánya, Nóra egyéni sportlövő junior világbajnoki 4. helyezett, illetve más nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhet – a sajtónak nyilatkozva mindenkinek gratulációját fejezte ki, aki hozzájárult az "ámulatba ejtő csoda" megvalósulásához.

A hivatalos átadás során Vezér Mihály, Fábián László, Sinka László és Kéri Attila vágta át a nemzeti színű szalagot, amit – a sportág művelésének kortalanságát szimbolizálva – dr. Borbás István, a Százhalombattai Lövészklub legidősebb, és a 10 éves Csorba Cserne, az egyesület legfiatalabb tagja feszített ki. A meghívott vendégek egy-egy díszlövést is leadtak, majd emlékül átvették az általuk aláírt lőlapot.
Az ünnepség a Matrica Múzeumban tartott állófogadással zárult.




AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.