2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:13°
Max:21°
Péntek
Min:10°
Max:22°
Szombat
Min:13°
Max:22°
Vasárnap
Min:14°
Max:22°
Hétfő
Min:11°
Max:20°
Kultúra, Oktatás

BattaSlam2023 - Eleven este
2023-12-07 - 11. alkalommal szervezett slam poetry versenyt a SZIKE-Ifjúsági Műhely Százhalombattán. Az eseményt a Zenálkó Etel Közösségi Ház fogadta be, december 2-án.
Az irodalmi-előadói műfajban megrendezett versenyen az indulók saját szövegükkel állnak színpadra, és igyekeznek azt úgy előadni, hogy a közönségből választott, 5 fős zsűri magas pontszámokkal értékelje. Az idén különleges eredmény született, de erről majd később!

Mindenekelőtt meg kell említeni Huff Zalánt, aki rövid koncerttel nyitotta meg a programot, majd a versenyzők közötti pillanatokat töltötte ki zenével. Pont úgy, ahogy a Slam Poetry Országos Bajnokságokon az Amoeba Band. A budapesti jazz-formáció és a Fixi4 fergeteges slam-jazz-koncertje zárta az estét. Közben azonban lezajlott az idei százhalombattai slam-ünnep.

Idén is jellemzően városon kívülről – Budapestről, Miskolcról, Érdről – érkeztek versenyzők: Slam-Szűzek és Nagymesterek egyaránt. Előbbiek életükben először álltak színpadra, ám egyből kétszer is: a tét nélküli Open Mic-on és a versenyen. A Nagymesterek közül többen már csak ritkán írnak slam-szöveget és versenyekre sem járnak, de a BattaSlam kivételes alkalom. És volt, aki sok év után tért vissza, nem csak Százhalombattára, hanem a slam-be is, és kimondottan erre az alkalomra írta a szövegét.
Az Open Mic azt jelenti, hogy bárki tét nélkül kipróbálhatja, milyen a reflektorfényben állni a saját szöveggel. Ezt követte a verseny, ahol a közönségből választott 5 fős zsűri 1-10 pont között értékeli a produkciót. A százhalombattai versenyen az első 3 helyezett 50 ezer forint összdíjon osztozik. Varga László képzőművész évek óta rajzolja a BattaSlam plakátokat, és mindig készít egy-egy képet a győzteseknek. Belányi József korábban állandó versenyzője volt a BattaSlam-nek, néhány éve itt mondott búcsút a színpadnak. Most sem indult egyik kategóriában sem, de eljött és elhozta, valamint a díjazottaknak is felajánlotta a napokban megjelent, HOL vagyok című verses-mesés gyerekkönyvét. Vele tartott a barátnője, aki indult is a versenyen, és akivel tavaly éppen itt, a BattaSlam-en ismerkedtek meg.

Mindazoknak, akik nem lehettek ott, csak adatokkal tudunk szolgálni:
25.8 ponttal 3. helyezett - Doma Hlinyánszky
26.2 ponttal 2. hely - Nagy-Király Lili
26.7 ponttal győztes: Nagy Gaboard

A végeredmény azért különleges, mert Nagy Gábor a BattaSlam szervezője, Lili a lánya, Doma pedig szinte a fia, legalábbis a slam-pályafutása során. Az eredmény elvitathatatlan, hiszen az 5 fős, független zsűri pontszámai alapján született.
Mindazok, akik ott voltak, jól érezték magukat, és újra-újra felmerül az igény, hogy kellene ennek a közösségnek egy állandó, független hely, ahol összejöhetnének, hogy ötleteljenek, fejlődjenek, mint a kezdetekkor (40 éve) a Lakóklub, ahonnan elindult a SZIKE.

Bízunk benne, hogy addig is még sok eseményt szervezhet a SZIKE-Ifjúsági Műhely! Az (szinte) biztos, hogy jövő decemberben sor kerül a 12. BattaSlam-re!
(Fotó: Tombor Karina)    
Ani
                                                                                                                                  



AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.