- “A legendák többségében az emberek félelmeiből születnek", és "nem ítélem el azokat, akik továbbküldik a rémhíreket" – nyilatkoztad lapunknak 2011-ben. Ma is így látod?
- Azt mindenképpen tartom, hogy nem ítélkezem, mert az a legkevésbé sem segíti az álhírek okozta problémák megoldását. Emberek vagyunk, a ránk jellemző gondolkodási sajátosságokkal, amelyek közül rengeteg megágyaz az álhírek terjedésének. Szeretjük például azokat az infókat, amelyek megerősítik nézeteinket, és hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a nekünk ellentmondókat. Vagy ha olyan hírrel találkozunk, amely feldühít, megörvendeztet vagy épp megfélemlít minket, sokkal kevésbé gondoljuk végig, hogy megalapozott információról van-e szó. Ezeket az ösztönszerű vonásainkat sajnos nem tudjuk mindig vagy teljes mértékben kizárni, de fejleszteni igenis lehet az álhírek felismerésének képességét.

- Hogyan és mivel vértezhetjük fel magunkat?
- Az álhírekkel szembeni védekezés egyik legfontosabb eszköze az oktatás, amelynek része a kritikai médiaműveltség fejlesztése. A kritikai gondolkodás segítségével leleplezhetjük például az elfogultságot, megkülönböztethetjük a tényeket a véleménytől, és felfedezhetjük, kik és milyen célból akarnak manipulálni. Meg kell tanulnunk feltenni azokat a kérdéseket, amelyeket megválaszolva eldönthetjük, nem akarnak-e éppen megvezetni minket.

- Tudsz példát mondani ilyen kérdésekre?
- Tegyük fel, hogy a Facebookon szembe jön egy politikus bicskanyitogató nyilatkozatáról szóló cikk. Ahelyett, hogy azonnal megosztanánk ismerőseinkkel, álljunk meg egy pillanatra, és tudatosítsuk magunkban az írás érzelmi hatását. Egyrészt amúgy sem szeretjük az adott politikust, másrészt aktuális mondanivalója is felháborított minket. Ezután tegyük fel a kérdést: nem lehet, hogy az írás szerzője épp ezt a hatást akarta elérni, vagyis érzelmeink meglovaglásán keresztül manipulálni minket? Ennek egyik eszköze, ha megnézzük: az adott oldal korábban osztott-e már meg súlyosan elfogult, vagy később megcáfolt infókat. Egy másik út az lehet, ha utánagondolunk: lehet-e a bemutatott nyilatkozatnak vagy eseménynek más magyarázata? Nem lehet, hogy a szerző csak kiragadott néhány mondatot egy hosszabb érvelésből, és az állításnak eredetileg más volt az értelme? Vagy, hogy az egész nyilatkozatot csak kitalálta? Mindezekről úgy bizonyosodhatunk meg, ha az adott bejegyzés megosztása előtt megnézzük, más oldalakon mit írnak a kérdésről. Ezek a módszerek – az önismeret, a kritikai kérdezés, a több forrásból való tájékozódás, majd a források értékelése – mind-mind ugyanannak a szemléletmódnak az egymásra épülő részei.

- Részt veszel egy ezzel kapcsolatos iskolai képzésben is. Mit lehet erről tudni?
- Egy barátommal és oktatási szakemberekkel együttműködve tavaly év elején létrehoztunk egy alapítványt, és kidolgoztunk egy 13-14 éveseknek szóló, iskolai óratervsorozatot az álhírek felismerésére. Ezeket a tanóravázlatokat úgy alakítottuk ki, hogy a téma iránt érdeklődő tanárok be tudják építeni saját, iskolai óráikba. Hamar rájöttünk azonban: ahhoz, hogy a pedagógusok hitelesen és magabiztosan prezentálják a témát osztályaiknak, őket is képbe kell hozni. Ez a felismerés hozta létre az azóta az Oktatási Hivatal által akkreditált tanárképzésünket. 2019-ben két városban teszteltük a programot, amit idén újabb helyeken is elindítunk.

- Köztük Százhalombattán, ahogy arról az oldaladon is beszámoltál.
- A battai képzés számomra szívügy, és remélhetőleg sikerül befogadó iskolákat és lelkes tanárokat találni hozzá. Mire ez a cikk megjelenik, valószínűleg többet tudok már a program helyi megvalósulásáról.

- Visszatérve az álhírek természetére: arról már beszéltél, hogyan ismerhetjük fel a manipulációt. De kik és miért akarnak befolyásolni minket?
- Az álhírgyártók és -terjesztők célja sokféle lehet. Van, aki pénzt akar keresni népszerű hírek kitalálásával, és nem érdekli, ha másoknak ezzel kárt okoz. Ma már bárkinek lehet weboldala, internetes műsora, amire ha kitesz hirdetéseket, akár meg is élhet belőlük. Innentől egyszerű a matek: minél extrémebbek a hírek, annál több a látogató. És minél több a látogató, annál több a hirdetési bevétel. A manipuláció másik motivációja a hatalom megszerzésének vagy megtartásának a támogatása lehet. Itt a cél sokszor a haladásba, a hagyományos politikai erőkbe és intézményekbe – köztük a sajtóba – vetett hit aláásása, és ezáltal hosszú távon a demokratikus berendezkedés megdöntése.

- Említetted a sajtót. Milyen szerepet tölt be a média ebben a helyzetben?
- A média egy része aktív éltetője a napjainkra jellemző információs válságnak. Eszközei közé tartozik a bizonytalanságkeltés, a súlyos egyoldalúság és a politikai ellenfelek lejáratása. Céljuk nem a tények ismertetése, hanem zaj- és hangulatkeltés a médián keresztül. Ebben az információs zűrzavarban az egyszeri hírfogyasztó egyre kevésbé képes megítélni, mi az igazság, és kinek hihet. Elveszíti az érdeklődését előbb a hírek, majd a közügyek iránt, és idővel sehogy nem találja meg a közös hangot a világra másképp tekintőkkel. A klasszikus újságírás ezzel szemben az állampolgári tájékozódást, a felelős döntések meghozatalát, valamint a társadalmi párbeszédet segíti, nem utolsósorban ellenőrzi a hatalmon lévőket. Esetenként persze ők is követnek el hibákat, de ez nem jelenti, hogy a kétfajta tevékenységet egy kalap alá lehetne vonni - ahogy azt az információs krízis éltetői láttatni szeretnék. A minőségi oldalak tudatosan törekednek a hibák elkerülésére, és ha alkalomadtán mégis tévednek, hibáikat javítják, és megpróbálnak tanulni belőlük.

- Ha egyetlen mondattal kéne összefoglalnod az eddigieket: mit tanácsolnál egy átlagos embernek, aki nem akar manipuláció, álhírek áldozata lenni, de érteni akarja a környezetét és jó döntéseket akar hozni?
- Semmiképp ne a híreket zárja ki az életéből, hanem ismerje meg viselkedése mozgatórugóit, és tanulja meg kontrollálni magát azokban a pillanatokban, amikor érzelmei átveszik az irányítást értelme felett.