A gyermekek veleszületett preferenciával viseltetnek az emberi arc iránt. A legújabb affektációs kutatások szerint a kisbabák négy-öthetes korukban sokkal szívesebben néznek arcokat, mint bármi mást. Mintha valami ősbizalom mutatkozna meg ilyenkor bennük, ami aztán lassan elhalványul, ám amíg ártatlanságuk megmarad, addig ez a bizalom sem csorbul ki igazán. Sokan azt mondják, a gyermeki jóhiszeműség kudarcai – tehát az első csalódások – lesznek az okozói a gyermeki ártatlanság elvesztésének. Lehet, hogy így van, lehet, hogy másképpen, de tény az, hogy az ember esendő, s mert esendő, szüksége van a kapaszkodókra. A modern pszichológusok úgy vélik, egyik ilyen kapaszkodónk a tánc, mely valójában a lélek egzaltációjából fakad föl, s miközben mámorosan átterjed a testre, egyszerre képes formálni az egyén és a közösség önazonosság-tudatát, hiszen a zenére való mozgás igazából nem más, mint a lét teljességéről, életünk szentségéről a harmonikus lépések villámfényében megtett, a némaság szomorú madarait is énekre bíró szerelmi vallomás.  A ritmus ősiségének hívei azt vallják, hogy a tánc a legmisztikusabb dolog a világon, ugyanis a ritmus az egyedüli összekötő kapocs a szó, az ének, a zene és a mozdulat között. A tánc által az emberi arc a mozdulatok szikrázásában jobban kirajzolódik, átlényegül, s egy-egy pillanatra visszanyeri eredeti ártatlanságát.

Közösségünk erősítése érdekében városunk művészeteket pártoló polgármestere, Vezér Mihály PhD egy felhívást tett közzé, mellyel ún. Jerusalema táncos kihívást hirdetett meg Százhalombattán. A járvány okozta frusztrációs hatásokat sok helyütt unaloműző bohóctréfákkal próbálják leküzdeni, amiket mindig egy kis gyanakvással figyelek, ám meggyőződésem, hogy ez a tánckihívás az egyik legjobb kezdeményezés, hiszen a táncnak valóban van gyógyhatása is. Erre az életörömöt közvetítő afrikai dalra milliók ugrottak már föl, s kezdték el járni a legősibb istendicséretet, hogy talpuk alatt még a jeges kövek is megtüzesedjenek, hogy suhogó ingükből világra lobbanjon a rejtett boldogság. Az angolai "Fenómos do Semba" nevű tánccsoport az 5. születésnapját ünnepelte éppen, amikor egyszer csak felcsendültek a taktusok, a szülinaposok pedig azon nyomban (mondhatni: l'art pour l'art), tányérral a kezükben elkezdtek táncolni. Adilson Maíza az együttes koreográfusa, nem sokkal a vigasság után így nyilatkozott: "A boldogságot akartuk megmutatni. Az afrikaiak, főleg az angolaiak egyszerűségét. Azt, hogy lehetséges a boldogság, még akkor is, ha semmid nincs, vagy ha olyan időket élünk, mint most a világjárvány kellős közepette."  Látva a tánckihívások YouTube-os felvételeit még Platón szavai is eszembe jutottak, aki a tánccal kapcsolatosan kétezer-háromszázhetven évvel ezelőtt így fogalmazott: "Az emberi természeten kívül egyetlen más élőlény sincs birtokában a testet hangokra mozgató érzés parancsának. Ezt a ringató parancsot ritmusnak nevezzük, s azt a parancsot, mely a magas és mély hangok összefonódását kormányozza: harmóniának. Ezek együtt pedig a táncot teremtik meg."

A járvány megmutatta nekünk, hogy milyen is, amikor egymástól el vagyunk szakítva. Különös, de talán ezáltal egy kicsit jobban megérthetjük a kisebbségben élő népek helyzetét. Azokét, akiket nemcsak hazájuktól téptek el, de anyanyelvüktől is meg akarnak fosztani. A karantén-lét megtapasztalása után a trianoni diktátum igazságtalansága átérezhetőbb. Miért is történt Trianon? Most hagyjuk az okokat, de ne hagyjuk a kisebbségi sorsban élő testvéreinket, hiszen a trianoni döntéssel a nagyhatalmak egy kulturálisan is egységes országot és a benne élő nemzeteket életellenesen szakították el egymástól és fordították egymás ellen! Városunkban rengeteg erdélyi menekült él. Tudnak a kisebbségi lét keserűségeiről mesélni bőségesen. A mindennapi diszkriminációról, amihez elég volt csak annyi, hogy magyarnak születtek.  De ne feledjük: Isten gondviselése által, ami széthullott, az újra egységes lehet!

Valamikor nagyon régen az egy nyelvet beszélő emberek közössége fellázadt a Teremtő ellen, s fel akarta építeni a Bábel tornyát.  Az Isten ellen lázadók Isten nélkül akartak egységes közösségi struktúrát teremteni, ezért Isten az Őt megkerülő emberiség egységét megbontotta: összezavarta beszédüket, s különféle nyelvek keletkeztek. Ám miután Isten a Fiát adta értünk, s elküldte a Szentlelket, hogy minden időben vigaszunk és világosságunk legyen, mindenki a saját nyelvén hallotta szólni a tanítványokat. A Szentlélek igazi egységet teremt, összekapcsolja a népeket, mint a tánc a párokat, s előhívja a valódi boldogságot.