Idősek Világnapja - Megbecsülés, tisztelet!

  • img

Lélekben örökké fiatalon "Nem öregszik meg az ember, míg a lelke fiatal." (Aranyosi Ervin)

Az Idősek Világnapja alkalmából Százhalombatta Város Önkormányzata nevében szeretettel és tisztelettel köszöntöm városunk idős és szépkorú polgárait.


Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét hivatalosan az Idősek Világnapjává, mely az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Különösen fontos ebben a mai nehéz élethelyzetben, változó világunkban, nemcsak gondolatokban, hanem tettekben is kifejezni hálánkat és megbecsülésünket idős embertársaink felé.


Ez a nap a köszöneté, ami jár mindazért, amit a társadalomért, családjukért, gyermekeikért, értünk tesznek. Ez a nap arra is emlékeztet bennünket, hogy az idősek nemcsak múltunk, hanem jelenünk, és jövőnk fontos részei.


Ez az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a közösségek és a családok elismerjék az idősebb generációk tapasztalatainak és bölcsességének értékét, és ösztönözzék a fiatalabb generációkat, hogy tegyenek többet az idősekért, életkörülményeinek jobbításáért. Fontos, hogy felismerjük az idősek aktív részvételének jelentőségét, és elősegítsük a generációk közötti párbeszédet és szolidaritást. A ma munkája akkor tekinthető értékesnek, ha az idő múlásával a saját utódainknak mi is egy jobb, értékesebb világot hagyunk örökül.


Azt gondolom, hogy szépkorúnak lenni azt jelenti, hogy az ember gazdag tapasztalattal, bölcsességgel, sokszor humorral, büszkén éli az életet. Ekkor már nem a rohanó idő vagy a birtoklás mennyisége, hanem az emberi élet valódi értékei számítanak. Fontos az egészség, a család békéje, ölelő szeretete, az unokák mosolya, az élmények megélése.


Százhalombattán közel negyedszázada együtt ünnepelünk és köszöntjük városunk időseit. Évente két alkalommal is találkozhattunk, a Battai Napokon és Idősek Napján. Azonban az idén, ahogyan már a Battai Napokon is jeleztem, az épülő új sportcsarnok munkálatai miatt, sajnos nem tudjuk megrendezni az Idősek Napját. Természetesen, ha majd elkészül a szép új csarnok, akkor újra birtokba vehetjük, és ismét ünnepelhetünk együtt.


A jókívánságok mellett természetesen nem feledkezünk meg a szépkorúakról, Karácsonyra ajándékkal is készülünk, amit majd eljuttatunk részükre.


Kívánom, hogy az év minden napján érezzék a család, a társadalom megbecsülését. Élvezzék az életük minden egyes pillanatát, mert ez hatalmas ajándék!


Önkormányzatunk és a magam nevében szívből kívánom Önöknek, hogy jó egészségben, szeretető családi környezetben éljék mindennapjaikat.


Nagy tisztelettel:

Vezér Mihály

polgármester

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák