No de miért is beszélek erről? Nem rég adták át László Bandy legújabb, és egyben legutolsó munkáját a Dunai Finomítóban. Az eredeti tervek szerint 2023 szeptemberében kellett volna ennek megtörténnie; egy időben a folyamat megállt, akkor még nem lehettünk biztosak, hogy egyáltalán elkészül-e.

Bandy még láthatta szobrának felállítását, de átadását már nem élhette meg. Ezzel a munkájával úgy érzem, valami fontos üzenetet hagyott maga után: részint a várost szimbolizálja, pontosabban azt a helyet, aminek köszönhetően létrejöhetett Százhalombatta. A Finomító - kicsit nagy kicsit szagos, de legalább a mienk - adott munkát az ide betelepült embereknek, sőt ő maga is a Finomító területén kezdte el battai népművelői karrierjét, ugyanis a művház akkoriban az ipari területen volt. Mindezt bemutatva a saját, jellegzetes, geometrikus-konstruktív stílusával, mint ahogyan azt dobozgrafikáinál megszokhattuk.

Szomorúság töltött el, amikor megnéztem “belülről" az építményt. Egy keserédes érzés, hogy én itt állok a végső alkotásánál ő viszont már nincs velünk. Aztán rájöttem arra, hogy ezzel a szoborral, nekünk is üzen, külön-külön, nem pedig csak városi szinten. Mégpedig azt, hogy bármire is adod a fejed, azt fejlesszük tökélyre és tegyük rá életünket. Neki a rajz, a tudásátadás, az alkotás volt a hivatása. A hivatás tulajdonképpen elhívatás. Elhívatása záróakkordja egy acél “örök láng" szobor lett. Amint mondtam, a láng a hit, a kitartás és az elhivatottság.

Kívánom magamnak és mindenkinek, hogy élete végén mindenkinek sikerüljön elkészítenie a “saját maga, örök-acél láng szobrát". Szerintem, ő is ezt kívánná.

Dömötör Kristóf

egykori Bandy tanítvány