2019. február 15. - Kolos napja
Péntek
Min:0°
Max:1°
Szombat
Min:-2°
Max:9°
Vasárnap
Min:-2°
Max:9°
Hétfő
Min:-1°
Max:6°
Kedd
Min:-2°
Max:5°
Sport

Rock and roll iramban - írta: CK
2018-12-05 - A tavalyi 21. után jelenleg a 15. a világranglistán a százhalombattai akrobatikus rock and roll páros, Lengyel Bonita és Mészáros Gábor. Az elmúlt két és fél hónapban két kontinens öt országában hat világversenyen vettek részt. Itthon felértek a csúcsra: magyar bajnokok lettek a sportági szövetség november 25-i Érden rendezett versenyén, de a nemzetközi porondon még várja őket kihívás.
Világkupasorozaton vettek részt októberben. Miamiban és Gratzban 10., Moszkvában 17. helyen végeztek, és ugyancsak 17-ek lettek a genfi világbajnokságon, ahol egy orosz sportegyesülethez csatlakozva formációként is versenyeztek, 7., döntős helyezést szerezve. Jelenleg 15.-ek a felnőtt, első osztályú versenyzők világranglistáján, de álltak már 11. helyen is. Amit elértek, azzal teljes mértékben elégedettek, hiszen a középdöntőbe jutás volt az erre a félévre kitűzött céljuk, amit a 10. helyekkel kipipálhattak.

Hátra van még idei utolsó és egyben legnagyobb megméretésük, a december 8-i ljubljanai világkupa, amelyre a sportág minden kategóriájából a legjobb húsz kapott meghívást. Nemcsak az erős mezőny, hanem az új, kieséses szabályrendszer is kihívást jelent, amely miatt teljesen kiszámíthatatlan a végeredmény. Bonita és Gábor már nagyon elfáradtak, de ezen az utolsó erőpróbán is szeretnének a lehető legjobban helyt állni.  

Az amatőr versenytáncosok a sportkarrier mellett a B-Cool Dance tánciskolában tanítanak, amiben rengeteget segít nekik Bonita anyukája, Czakó Nicolette is. Gábor tánctanár, Bonita a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium magántanulója, koreográfusnak készül. Kiemelte, mennyire hálásak iskolájának, ahol mindenkitől a legnagyobb támogatást kapja a versenyzéshez, és az intézmény ad otthont esti edzéseiknek is.

Az akrobatikus rock and roll kimondottan veszélyes sport. Gyakorolni csak az edző szoros jelenlétében, illetve egy különleges biztosító kötélrendszerben, az úgynevezett loncsban szoktak a táncosok. Ezek nélkül csak a versenyeken táncolnak. Ilyenkor szinte elkerülhetetlenek a sérülések és esések. Gábor és Bonita szerencsére csak kisebb baleseteket szenvedett eddig.

Legveszélyesebb elemük az úgynevezett dive (halál) akrobatika, amely során a lány fejjel lefelé zuhan a fiú hátára, majd azon keresztül csúszva, partnere lábai között érkezik állásba. Ezt az elemet fél és másfél fordulattal is beépítik koreográfiáikba. Eddig rajtuk kívül csak egy páros vitte színpadra, mivel azonban ők most befejezték a versenyzést, Ljubljanában várhatóan egyedüliként mutatják be.

A nemzetközi versenyeken a lábtechnika mellett az akrobatikus elemek kivitelezését pontozza a hét tagú zsűri. Az elemeket és azok pontértékét figurakatalógusban tartja nyilván a világszövetség.  

Bár a sportág "százhúsz százalékos" jelenlétet követel és óriási adrenalin-löketeket biztosít, az illegális szerek nem jellemzőek. Doppingtesztet ugyanúgy végeznek a nemzetközi versenyeken, mint más sportágak esetében.

Boni és Gábor átlagosan heti 4-5 napon egy-három órát edz, amely a versenyek idején napi tíz órára is emelkedhet. Jelenlegi legfontosabb céljuk, hogy részt vegyenek és minél jobban szerepeljenek a 2021-es világjátékokon. A nem olimpiai sportágak "olimpiáját" négyévente rendezik meg. A 2017-esről mindössze kettő ponttal maradt le a százhalombattai táncospár. (Fotó: Tóth László)


AKTUÁLIS
2019-02-14 -
2019-02-13 - A Százhalombattai VUK SE úszószakosztálya idén is várja a gyerekeket úszótáborába a Városi Strandon június 17-től hat hétig.
2019-02-12 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Sportgála
2019-02-15
A Testnevelési és Sport Elismerő Oklevelek, valamint az Életmű Sport Oklevél átadására kerül sor március 1-jén, pénteken, 17 órától a Városi Sportközpontban, Százhalombattán.

Hamarosan nyit a posta Óvárosban
2019-02-15
Megkezdi működését az új óvárosi postahivatal Százhalombattán február 25-én.

Felnőtt úszásoktatás
2019-02-15
Ismét felnőtt úszásoktatás kezdődik Százhalombattán március 5-től öthetes turnusokban.

Isabel Allende: A japán szerető
2019-02-14
A Lark House ("Pacsirtaház") napfényben fürdő idősek otthona Berkeley külvárosában.

Újra zöld a Kipp-Kopp
2019-02-13
Harmadik alkalommal nyerte el a "Zöld Óvoda" címet a Százhalombattai Kipp-Kopp.

Két találkozó Olaszországban
2019-02-13
Különösen mozgalmas volt az elmúlt hét a százhalombattai Arany János iskola Erasmus+ projektjeiben résztvevő diákjai és pedagógusai számára.

Aranyos szenior páros
2019-02-13
A hétvégén  Nyíregyházán rendezték meg az I. Sóstói Szenior Úszófesztivált, ahol a Százhalombattai VUK SE-t Horváth Csenge és Kőhalmi András képviselte.

Illegál bál
2019-02-13
A "Keresztapa" klánjában és az 1920-as évek Amerikájában érezhették magukat, akik részt vettek a százhalombattai Százszorszép Óvoda alapítványi bálján február 9-én.

Kezdődik a tekebajnokság
2019-02-13
Elkészült a sorsolása a Budapest és Környéki Tekebajnokság tavaszi fordulóinak.

Magyar bajnok teniszező
2019-02-13
Megnyerte a Korosztályos Országos Magyar Bajnokságot páros L14-ben Csibrák Antónia Berényi Eszterrel január 25-29-én Budapesten.

Zene, vers, virág
2019-02-13
Kökény Attila, Peter Sramek és az Arany János iskola férfikórusa ad ünnepi műsort a százhalombattai lányoknak és asszonyoknak a Városi Nőnapon március 8-án, pénteken, 17 órakor. 

Közmeghallgatás - Vállalható költségvetés
2019-02-13
Vállalhatónak nevezte a 2019-es városi költségvetés elfogadásra váró tervezetét Vezér Mihály polgármester a február 11-én tartott közmeghallgatáson, Százhalombattán. Mint mondta, a fontos feladatokhoz és célokhoz rendelkezésre áll a fedezet, részben az utóbbi években felhalmozott tartaléknak köszönhetően.

Újdonságok a könyvtárban
2019-02-13
Stephen King&Owen King: Csipkerózsikák Iskender Pala: A bánat cseppje Michael Bennett&Sarah Bennett: Francba a szerelemmel!

Rendőrségi hírek
2019-02-13
Február elején két esetben történt betörés városunkban.

Kick-box sikerek
2019-02-12
Egy ezüst- és három bronzéremmel járultak hozzá a Százhalombattai Kick-Box SE versenyzői a magyar kick-box csapat elsőségéhez a hatodik alkalommal megrendezett European Cup "Karlovac Open" elnevezésű Európa-kupán február 8-10-én Horvátországban.

Bronzérmes focisták
2019-02-11
Bronzérmet szerzett a VUK SE U13-as labdarúgócsapata a Vitkó Béla Emléktornán február 10-én Érden.

A pillanat elérkezett
2019-02-08
Többszázan vettek részt a Stádium-díj alapításának ünnepélyes bejelentésén február 7-én Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központ Színháztermében.

Szalai emlékverseny
2019-02-07
Ismét megrendezésre kerül a Szalai János Emlékverseny Százhalombattán, a Városi Sportuszodában február 16-17-én.

Napirenden a költségvetés
2019-02-07
A százhalombattai képviselő-testület február 14-én tartja soron következő tanácskozását. A múlt héten lezajlottak a szakbizottsági ülések.

Menetrendi változás
2019-02-07
Ismét módosul a menetrend a Kelenföld – Százhalombatta állomások közötti pályakarbantartási munkák miatt a 30a Budapest – Székesfehérvár és a 40a Budapest – Pusztaszabolcs vasútvonalon február 16-tól 28-ig.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.