2018. augusztus 22. - Menyhért napja
Szerda
Min:20°
Max:32°
Csütörtök
Min:21°
Max:31°
Péntek
Min:19°
Max:31°
Szombat
Min:17°
Max:21°
Vasárnap
Min:18°
Max:28°
Sport

Fiatalon elhunyt futballisták emléktornáját rendezték Ercsiben és Százhalombattán
2018-01-29 - Harmadik alkalommal került megrendezésre a Bánka-Rakaczki Emléktorna, amelynek Budapest és Miskolc után, most Ercsi és Százhalombatta adott otthont január 27-én. Az egésznapos program során szurkolói csapatok mérkőztek meg egymással, valamint egy minitorna keretében az Újpest, a Diósgyőr, Százhalombatta és Ercsi utánpótlás csapatai is összemérték tudásukat. Az emléktorna egyik fénypontjaként egykori diósgyőri és újpesti kedvencek játszottak egymással barátságos mérkőzést. A szurkolói csapatok meccsei szintén nagy izgalmakat hoztak. A döntőben végül az Újpest 1885 Szurkolói Klub örülhetett, amelynek tagjai a Videoton 4-1-es legyőzésével emelhették magasba a vándorkupát.
Bánka Kristóf 1982. január 8-án született. Már hatévesen igazolt focista volt, a tanulás mellett minden idejét a pályán, az edzéseken töltötte. Tagja volt annak az újpesti utánpótlás csapatnak, amely Juhász Péter vezetésével sorra nyerte a különböző címeket. Az újpesti nevelésű, lila szívű futballista ifjúsági gólkirály volt és az év játékosának választották. Az élvonalban is magára húzhatta a lila-fehér mezt: 2003 szeptemberében debütált és 2004-ben tagja volt az NB I-ben ezüstérmet szerző együttesnek. Tragikus hirtelenséggel, szívinfarktus következtében hunyt el 2006. február 5-én.

Rakaczki Bence 8 éves korában a Miskolci Sportiskolában kezdte focista pályafutását. Első és utolsó csapata a Diósgyőri VTK volt, a korosztályos csapatokat végig járva fiatal kora ellenére is sikereket ért el. 2012-ben a labdarúgó-bajnokság első osztályának utolsó négy mérkőzésén már szerepet kapott a DVTK felnőtt csapatában is, de a bajnokság után leukémiát diagnosztizáltak nála. Csontvelő-átültetésen esett át 2013 februárjában, amely időlegesen sikeresnek bizonyult, de szervezete végül mégis feladta a küzdelmet, és 2014. január 16-án, 20 éves korában elhunyt.

Fantasztikus hangulat, lelkes közönség és foci minden mennyiségben. Ez fogadta azokat, akik január 27-én kilátogattak a Városi Szabadidő Központba. A III. Bánka-Rakaczki Emléktornát a szurkolói csapatok megnövekedett száma miatt rendezték két helyszínen. Városunkban Pap Miklós képviselő nyitotta meg a sporteseményt. Tizenhat csapat, négy csoportra osztva kezdte meg a tornát. A negyeddöntőkre, elődöntőkre és a döntőre Battán került sor. Kiélezett, parázs meccsek zajlottak a pályán, amelyeket a szurkolók csak még izgalmasabbá tettek. Az emléktorna családias hangulatú eredményhirdetéssel zárult. A díjakat Bánka Kristóf édesapja, Rakaczki Bence édesanyja és édesapja, Dunai Ede, olimpiai ezüstérmes (1972.), kilencszeres magyar bajnok és tizenkétszeres válogatott labdarúgó, Pap Miklós és Papp György Ercsi alpolgármestere adta át.

A korosztályos tornán az újpesti és battai csapat ugyanannyi pontot szerzett, a jobb gólkülönbség döntött, amelyből az Újpest jött ki győztesen. A végső sorrend Újpest, Százhalombatta, Ercsi és Diósgyőr lett.

A Diósgyőr öregfiúk - Újpest Legendák gálamérkőzése is nagy izgalmakat hozott. A csapatok összeállítása: Kiser László, Földvári Tibor, Farkas János, Budai Tibor, Szlifka Miklós, Szűcs Lajos, Szalma Pál, Sivák Sándor és Tábori István, valamint Zámbó Sándor, Juhász Péter, Rostás Sándor, Kisznyér Sándor, Urbán Flórián, Véber György, Tamási Zoltán, Koszta János, ifj. Bene Ferenc, ifj. Fekete László és Törőcsik András. A találkozón a diósgyőri fiúk domináltak, akik végül 5-3-ra megnyerték a meccset.

A rendezvény színvonalát emelte a 2007 őszén alakult Zorica Tánccsoport bemutatója. Magyarországi, horvát, dalmát, szerb és szerbiai makedón koreográfiákat táncoltak. Százhalombattán egész nap masszőr állt a kilátogató nézők rendelkezésére, akik a döntőmérkőzés előtt tombolasorsoláson is részt vehettek. A megemlékezés mellett olyan sportolók támogatását célozta a rendezvény, akiknek pályafutása betegség, baleset következtében került veszélybe.

(Szöveg és fotó: Medgyesi Milán)



AKTUÁLIS
2018-08-13 - Előre nem látott műszaki problémák, akadályok miatt csúszik a felújítás a Dunafüredi úton, Százhalombattán.
2018-08-13 -
2018-08-08 - Több bejelentés is érkezett az elmúlt időszakban a rendőrségre egy férfival kapcsolatban, aki a százhalombattai városközpontban zaklat járókelőket.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Új csapatban - teljes gázzal előre!
2018-08-21
A KSM Schumacher Racing Teamhez szerződött a százhalombattai gokartversenyző, Kovács Zsombor augusztus elején. Új feladatai azonnal Németországba szólították, emiatt édesapját, menedzserét, Kovács Tibort értük el.

Táncol a világ
2018-08-15
A szélsőséges időjárás miatt meghiúsult ugyan a Summerfest hagyományos, hivatalos fesztiválkezdetének számító nyitóceremónia, de az ünnepélyes zászlófelvonásra és az azt követő menettáncra a megszokott tömeg látogatott ki a Rendezvényközpont parkolójába Százhalombattán, augusztus 14-én. A jubileumi, 25. nyitóceremóniát a kedd esti szélvihar és felhőszakadás miatt másnapra, augusztus 15-ére halasztották a szervezők.

Fiatalok a fiatalokért
2018-08-13
Kezdetét vette a 25. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár Százhalombattán augusztus 12-én. Ahogy az minden évben lenni szokott, az Önkéntes Ördögök lelkes csapata is munkába állt, hogy sokszor "láthatatlan", háttérmunkájával idén is hozzájáruljon a sikeres, zökkenőmentes lebonyolításhoz. Jelenleg is aktív, illetve "öregönkéntesekkel" beszélgettünk.

Óvár Regatta
2018-08-13
Első helyezést ért el Garay György a rádió távirányítású vitorlás hajómodellek F5-M hajóosztályában rendezett 22. Óvár Regatta – Báger-tó Kupán, Mosonmagyaróváron augusztus 11-12-én.

Vishen Lakhiani: A csodálatos elme kódja
2018-08-13
Saját bevallása szerint nem született rendkívülinek.

Hatodik hely a korosztályos OB-n
2018-08-13
Hatodik helyezést ért el a Százhalombattai VUK SE L14 teniszcsapata a Korosztályos Magyar Bajnokságon, Budapesten augusztus 6-7-én.

Európa Brüsszelből - Színesebb, mint gondolnád
2018-08-10
Nemcsak a politikai paletta létező összes árnyalata, hanem a kultúra sokszínűsége is meglepő az Európai Unió brüsszeli központjában. Erről számolt be Molnár Levente, aki az Európa Parlamentben gyakornokoskodott az elmúlt fél évben.

Szoláriumok Porschéja, szalonok Dubaja
2018-08-08
Kipróbáltuk az új Megasun szoláriumstúdiót

Szárazföldön és vízen
2018-08-08
Családi napot tartottak a százhalombattai polgárőrök július 8-án, amelyre a környékbeli polgárőr-egyesületek is meghívást kaptak. A sportvetélkedővel tarkított egész napos program finom vacsorával zárult.

Hogyan és hová lehet klímát szerelni?
2018-08-08
A homlokzati klímaberendezés, más néven légkondicionáló elhelyezésére nem kell építési engedélyt kérni, de jó, ha tudjuk, ez nem azt jelenti, hogy bárhová, bármilyen módon elhelyezhetjük a forró napokon enyhülést adó készülékünket.

Szegeden folytatja Dalibor atya
2018-08-07
Szegeden folytatja papi hivatását Dalibor Milenkovic szerb ortodox lelkész. Az atya szentmisén búcsúzott a százhalombattai hívektől és a várostól augusztus 2-án.

Tanártovábbképzés Southamptonban
2018-08-07
Köznevelési mobilitási pályázat keretében, az Erasmus + támogatásával módszertani továbbképzésen vettem részt az angliai Southamptonban 2018 júliusában.

Menetrendváltozás!
2018-08-07
A Kelenföld és Érd felső állomások közötti pályakarbantartási munkák miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Budapest – Székesfehérvár és a Budapest – Pusztaszabolcs vasútvonalon augusztus 27-től szeptember 2-ig és szeptember 22-től 23-ig - tájékoztatott a MÁV-START Zrt.

Szenior úszás Három bajnoki cím - irány az EB!
2018-08-06
Egyéni csúccsal három számban – 50 méter mell és gyors, valamint 100 méter mellúszásban – is magyar bajnok lett Kőhalmi András az augusztus első hétvégéjén, Gyulán megrendezett Szenior Úszó Országos Bajnokságon.

Esti mesék lázadó lányoknak
2018-08-02
Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány? Hogy miként írja be a nevét a történelembe? Hogyan forgassa fel a világot, hogy aztán példaképként meséljék életét a jövő lányainak? Talán ilyesmikről álmodozott az a 100 különleges nő, akiknek portréját most egy-egy oldalpáron ismerhetjük meg a Móra Kiadó könyvéből.

Római bemutató
2018-07-31
Az Európai Kultúra Napján, szeptember 20-án kerül bemutatásra Rómában, a Magyar Akadémia színháztermében Fazekas István Pilátus éjszakája című színdarabja.

Nagyon fontos örömet szerezni
2018-07-31
Nyilván szép számmal akadnak százhalombattaiak, akik a Summerfest idejére veszik ki a nyári szabadságukat, de olyan, aki az elmúlt huszonöt évben mindig így tett, aligha. Kivéve Dobos Ágit, aki az első Summerfesttől az utolsóig mindegyiken részt vett, sőt, mindig egy hónappal korábban kezdi a fesztiválozást. A Summerfest és a város "élő intézményével", PR-osával, sajtószóvivőjével negyed század legszebb emlékeit elevenítettük fel. 

Nem utazik Glasgowba Ilyés Laura
2018-07-31
Bár a Százhalombattai VUK SE mindössze tizenhat éves klasszisa bekerült a magyar úszók EB-keretébe, betegsége miatt lemondott a glasgow-i szereplésről.

Ezrek szívébe írta bele a nevét
2018-07-30
Életének 67. évében július 29-én reggel elhunyt Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület alapító elnöke. A 2000-ben létrejött civil szervezet több mint 900 újszülött nyílt örökbefogadásában működött közre és több ezer nőnek segített – kelengyével, anyaotthoni elhelyezéssel, tanácsadással – abban, hogy fel tudja vállalni nem tervezett gyermeke nevelését. Mórucz Lajosné betegségét, fizikai fájdalmait nap mint nap leküzdve, fáradhatatlanul dolgozott az egyesületért, az anyákért, a gyerekekért és a gyermekre vágyó családokért. Váratlanul, otthonában hunyt el. Óriási hiány marad utána. 

Judo - Az EB-re és a VB-re is utazhat Rajkai Robi
2018-07-30
Sikerrel zárta a junior válogatóversenyek utolsó állomását, a berlini judo Európa Kupát a Százhalombattai Városi Ifjúsági SE korosztályos válogatott versenyzője, Rajkai Róbert.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.