A betegsége miatt tolókocsiba kényszerült asszony társasházi lakásában tartózkodott azon a szerda délután, amikor kettő és három óra között kopogást hallott a bejárati ajtón. Mivel a zárt lépcsőházba csak a kaputelefon használatával lehet bejutni, és senki sem csengetett hozzá, azt gondolta, a szembe szomszédja szaladt át valamiért. Kinyitotta az ajtót. A bejáratban két fiatal férfi állt.

Később Éva szomszédasszonya elmesélte, hogy valószínűleg ő engedte be őket a lépcsőházba. A mondott időben ugyanis valaki felcsöngetett hozzá és megkérte, hogy nyissa ki neki az ajtót, mert a kulcsát véletlenül a lakásában felejtette.

Éva látogatói azt mondták, a víz- és a gáznyomást jöttek ellenőrizni. Nem teljesen értette, hogyan függ össze a kettő, de megnyugtatta magát, mivel az utóbbi időszakban nagyon sok szerelő járt a házban. Megváltozott a gáz- és a vízszolgáltató, cserélték, ellenőrizték a szerelvényeket. Valamennyi kételyt azért érzett, de az állítólagos szerelők addigra már a lakásában voltak.  

Megkérték, hogy mutassa meg a nyugdíjszelvényét, mert ha igazolja, hogy nyugdíjas, ingyen lesz az ellenőrzés. Miközben a nappaliban kivette a szelvényt a pénztárcájából, a látogatóknak hátat fordított.

A nyugdíjszelvény ellenőrzése után, amelyről egy igen drágának tűnő telefonnal fotót készítettek a "szerelők", az egyik arra kérte Évát, menjen vele a konyhába és nyissák meg a vízcsapot, valamint gyújtsák meg a gázt. Hogy a másik férfi ez alatt mit csinált, azt nem látta az asszony. Egyre inkább nyugtalankodott. Több mint furcsának találta, hogy a szerelő rongydarabbal nyitja meg a csapot – nyilván azért, hogy ne hagyjon maga után nyomot - és életerős fiatal, ráadásul szakember létére a tolókocsis idős asszonnyal gyújtatja meg a gázégőt.

Mindez nagyon nincs rendben – gondolta magában Éva -, de ha a látogatói rossz szándékkal jöttek, ugyan mit tehetne ellenük? Megpillantotta az éles kést, amelyet mindig a pulton tartott, hogy a keze ügyében legyen, és egyre rosszul érezte magát. Jobbnak látta adni a gyanútlant. A konyhában tartózkodó férfi közölte, hogy a víz- és gáznyomással minden rendben, majd hamarosan indultak is.

Nem tartózkodtak tovább a lakásban tizenöt percnél. Kifele menet az egyik még közölte, hogy másnap tizenegyre visszajönnek folytatni a munkát, mire Éva önkéntelenül megkérdezte, mit, de csak valami motyogást kapott válaszként. Megkérte a sógorát, hogy a mondott időben tartózkodjon nála, de a "szerelők" nem tértek vissza. Az ígéretük valószínűleg Éva gyanakvásának az elaltatását, figyelme elterelését szolgálta.  

Amikor az asszony egyedül maradt a lakásban, úgy tűnt számára, hogy minden a helyén van, érintetlenül. A pénztárcáját is ott találta a nappali asztalán, a táskája tetején, épp, ahogyan letette. Mivel többnyire bankkártyával fizet, csak három nappal később vette észre, hogy a 20-30 ezer forint értékű papírpénz hiányzik belőle. Amikor hazaért, első dolga volt ellenőrizni azt az apró dobozt, amelyben az arany ékszereit tartotta. Azt is üresen találta. Elvitték az összes értékes láncát, karkötőjét, emlékét, amiket ajándékba kapott vagy magának vett utazásai során, de látszólag meg sem érintették az ugyanúgy a komódon álló másik két dobozt, amelyekben a bizsut tárolta. Ha a lelki traumát nem számoljuk, összességében mintegy 175 ezer forintos kárt okoztak neki a trükkös tolvajok.

Hétvége lévén, csak hétfőn sikerült bejelentést tennie a rendőrségen, de a rendőrök elmondták neki, hogy jobb lett volna azonnal telefonálnia a 112-es központi segélyhívó számra, amikor elmentek az álszerelők, hiszen kételkedett, aggódott, furcsának találta az egész látogatást.

A trükkös tolvajok egyik legfontosabb törekvése, hogy ne keltsenek gyanút, feltűnést, minél később vegye észre áldozatuk, hogy megkárosították, hiszen mindezzel időt nyernek. Jellemzően párban tevékenykednek és nem egy adott környéken, hanem az országot járják. A sértettek gyakran egyáltalán nem tesznek bejelentést a rendőrségen. Nemcsak azért, mert nem bíznak a nyomozás eredményében vagy a hatóságiak segítőkészségében. Sokan szégyellik, hogy becsapták, megfélemlítették, kihasználták őket, és akár még az ismerősöknek, rokonoknak sem mondják el, ami történt.

Éva korábban sosem volt bűncselekmény áldozata, és azt gondolta, vele ilyen nem fordulhat elő. Amikor rokkant lett, földszinti lakásba költözött, és az eset előtt nem sokkal arról beszélt a barátnőjének, hogy nagyon csúnyának találja az erkélyt védő rácsot. Azt tervezte, hogy redőnyre cserélteti, de erről többen is lebeszélték. Azok után, ami történt, biztosan marad a fémkerítés, akármilyen szomorú is a látványa.

Éva egyébként más óvintézkedést is elindított a biztonsága érdekében. Speciális kamerát szereltet a bejárati ajtajára, hogy mindig lássa, ki áll a küszöbön. A bűnözők látogatása óta a korábbinál is gyanakvóbb lett. Legutóbb a postástól is csak a levelező nyíláson keresztül volt hajlandó átvenni egy ajánlott küldeményt.

A két férfi, akiket a rendőrök keresnek, 25 és 30 körüli lehet. Éva személyleírása alapján mindketten 170 centiméter magasak. A fiatalabb vékonyabb testalkatú, sötét bőrű, hajú és szemű. Az idősebb zömökebb, barna hajú, világos bőrű. Ruházatuk sötét, hétköznapi, különös ismertetőjel egyiken sem volt látható.

Az Érdi Rendőrkapitányság a bűncselekménnyel kapcsolatban arra kéri az időseket, de alapjában véve mindenkit, hogy legyenek gyanakvóak az idegenekkel szemben. Ha valamely szolgáltatóra hivatkozva érkeznek, kérjenek tőlük fényképes igazolványt, hívják fel a cégét és kérdezzék meg, valóban náluk dolgozik-e az adott személy és megbízták-e az adott munkavégzéssel. Ne engedjenek be idegent a lakásba, ha egyedül vannak otthon! Ha bizalmatlanok, csak akkor nyissanak ajtót, ha a látogató olyan személlyel érkezik – például a közös képviselővel -, akit ismernek és akiben megbíznak.