Elérkezett hát szeptember, az a hónap, amikor elkezdődik az iskola, a tanulás, a felelések és dolgozatok megállíthatatlan sora. Amikor hirtelen elfelejtjük, milyen érzés a természetben rácsodálkozni a tájra, a színekre, illatokra, az eső ereszen kopogó hangjára.

A mindennapok monotonitását szerettük volna megtörni, amikor iskolánk három nyolcadik osztálya a hónap végén elindult, hogy immár utoljára meghódítsa Zánka történelmi múltú táborát.
Az utolsó év, az utolsó együtt táborozás, az utolsó együtt nevetés azokkal a barátokkal, akiket az élet, lehet hamarosan más irányba sodor majd - ezzel az érzéssel, ám vidám hangulatban kelt útra a nagy csapat. Kedvünket az sem szegte, hogy tempónkat még a busz sem bírta és már a cél előtt lerobbant.

Szerencsére, gyorsan megérkezett a segítség, és így Sobri Jóska kalandparkja hamarosan megtudhatta, milyen is egy igazi battai betyár banda. Láthatott bizony csodákat, mikor egymást segítve, bíztatva mászott, csúszott, hintázott, kacagott ott diák és tanár.

Az este is gyorsan elszállt, vagy csak rövidre sikeredett? Mert volt mit megbeszélni, végre lehetett szabadon zenét hallgatni, táncolni, kártyázni.

Reggel aztán az eső hamar kimosta szemünkből az álmosságot. Ahogy Forrest Gump mondta: esett ott az eső felülről, alulról és oldalról. Ám a bátor különítmény így is elindult Laci bácsi és Tamás bácsi vezetésével a szigligeti várba, és ahogy ők mesélték, a Balaton csodálatos látványa feledtette velük az arcukat apró tűként szurkáló esőcseppeket.

Mindeközben a táborban maradók sem tétlenkedtek, a sportcsarnok hamarosan megtelt a kosarazó, focizó csapatok örömteli kiáltozásával. Milyen jó volt látni, amint egymást segítik fel egy-egy esés után, ahogy kiállnak egymásért a bírói ítélettel szemben, ahogy az utolsó pillanatig küzdenek a tanári kosár csapat ellen, pedig az eredményjelző 18-6-ot mutatott, persze a tanárok javára.

Majd az este újabb meglepetést tartogatott a c osztályos lányok számára, akiket a társalgóban szépen terített asztal mellett titokban beszerzett néhány finomsággal várták a fiúk.

Sajnos, a harmadik nap is elérkezett, és indulnunk kellett haza. A csomagolás gyorsan ment, sőt, előkerült minden elveszettnek hitt tárgy, még egy pénztárca is. Nem is feltételezték egymásról, hogy bármelyikük eltette volna – nekem sokat jelent.

Remélem, mindenki számára az elkapott pillanatokról, nevetésekről szólt ez a pár nap, még akkor is, ha álmos szemhéjunk alól néha az orrunk hegyéig is alig láttunk. A reggeli beszélgetések, az éjszakai segítségkérések mind-mind örök emlékek.

 

Éberl Klára
Százhalombatta Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola