Ki akarna vesződni egy rákos lóval, egy epilepsziás kutyával vagy egy tizennyolc éves sziámi macskával, akit az állatsereglet megmentője beszélgetésünk alatt próbál megszabadítani elfilcesedett, hatalmas bundájától? A vén cicus karmol, harap, csontjai vékonyak, törékenyek, bőre, mint a pergamen. Végtelen türelem és ügyesség kell az életmentő beavatkozáshoz, a bunda ugyanis már nem szellőzik, élősködők, fertőzések tanyája lehet.

Ozmitz Klára gyerekkorától érdeklődött az állatok iránt és a nyolcvanas évektől nevezhető állatbolondnak. Akkor költözött ugyanis a kertvárosba, ahol megtapasztalta, mennyire nem becsülik az emberek házi "kedvenceiket." Vonzalmában valószínűleg a genetika is szerepet játszik, egyik nagyapja ugyanis állatorvos volt. Tizenöt éve megalakította a Kutyabarátok Százhalombattai Egyesületét, amit mostanában átnevezni tervez, a menhelyen ugyanis már nemcsak kutyák élnek, hanem a tengerimalactól a papagájig mindenfajta állat megfordul. Az új elnevezés Dobbant-lak Állatvédelmi Egyesület lesz. Kifejezi, hogy a Karácsony-tanya lakói és önkéntes segítőik – mert ilyenek is szép számmal vannak – szíve a gazdátlanul maradt jószágokért dobog, másrészt utal egy indulatosabb lábbal dobbantásra is. Hogy mikre képesek az emberek! A kutyafáját!

Gazdától nemigen vesznek be állatot, elvük ugyanis az, hogy az állattartó felelőssége a befogadástól az állat életének végéig szól. Más dolog, ha előbb hal meg a tulajdonos, vagy viszi a bank a házat, a nagytestű kutyákkal pedig nem lehet a lakótelepi albérletbe költözni. Néhány jószág állatkínzás következtében kerül a menhelyre. Behozzák a rendőrök, aztán évekig is eltarthat, amíg "per alatt áll." Az egyesület igyekszik minden örökbe adható állatnak gazdát találni, közben pedig ivartalaníttatják, oltatják, ha kell, gyógyíttatják, táplálják, és főként foglalkoztatják őket. Nem szeretnék ugyanis, ha azért kerülne vissza hozzájuk egy eb, mert nem tud viselkedni. A lovakat, kecskéket nem lehet elvinni a tanyához tartozó tágas legelőkről, örökbefogadásuk csak virtuálisan kerülhet szóba.

"Amit bírunk, felvállalunk" – mondja Klára, aki korábban pedagógusként dolgozott és három gyermek édesanyja. Az állatvédelemnek vannak sötét árnyoldalai is. Három hete például Kecskeméten egy kancába beleszorult a csikó, a gazda pedig felajánlotta a lovat egy kaposvári állatmenhelynek, hogy a húsával etessék a sok árva kutyát. Az ottani állatvédők azonban nem voltak képesek leölni a kancát, ezért kétségbe esetten keresgélni kezdtek, hátha valahol valakik mégis felvállalnák az esetleges megmentését. Így került a kínlódó, de láthatóan még jó állapotban levő jószág a kaposvári egyetem lószállító járművével Százhalombattára, ahol aztán fél éjszaka küzdöttek az életéért, sajnos, hiába.

A Kutyabarátok Százhalombattai Egyesületének rendszeresen segítséget nyújt néhány elkötelezett állatorvos. Akár hétvégén vagy éjszaka is számíthatnak például dr. Fekete Balázsra vagy doktor Mirora. Tavaly például az év második felében, amíg nem érkezett meg az adó egy százalékokból származó állami támogatás, hitelbe gyógyítottak a Karácsony-tanyán. Ha viszont nekik van szükségük asszisztenciára valamilyen műtét során, Klára szintén feltétel nélkül rendelkezésükre áll. Önkéntes segítők is szép számmal akadnak az egyesület körül. Az egyik kutyás terapeuta például a tanyára hozza tanulni az ebeket, cserében pedig besegít a kutyakozmetikában. Más lekaszálja a füvet, mert ahhoz ért, vagy rendbe tesz néhány lovat, mert "csak" ennyivel tud hozzájárulni az itt folyó erőfeszítésekhez. Ozmitz Klára szerint minden jobban megy, ha kölcsönösségen és együttműködésen alapul.

Az állatvédelemhez rengeteg szakértelem kell. Fel kell például ismerni, mikor érkezett el az a pont, amikor az altatás az egyetlen megoldás, mert bármi egyébbel csak az agónia nyúlna el. Klára folyamatosan tanul, olvas, legutóbb lovaskultúra oktatói diplomát szerzett a Semmelweis Egyetemen, de szenvedélyes állatszeretetével informatikus mérnök férjét és gyerekeit is megfertőzte. Valamennyien sokat dolgoznak azért, hogy a tanya minden lakója megfelelő gondoskodásban részesüljön.

Klára nemcsak az állatok, hanem az emberek gyógyítása terén is komoly sikereket élt meg. A beteg, máshol már semmire valónak bélyegzett lovacskák ugyanis terápiás célra még kiválóan alkalmasak lehetnek. Járt a tanyára olyan négy éves kisfiú, aki életében először a lovon szólalt meg. Az egyik helyi óvoda pályázati támogatást is szerzett az értelmi sérült gyerekek lovagoltatására. A látogatóba érkező gyerekcsoportoknak megmutatják, milyen feltételek között és hogyan kell tartani egy-egy állatot, miként folynak a különböző mezőgazdasági munkák. A legtöbb városi gyerek számára mindez óriási élmény, Klára pedig úgy véli, az igazi állatvédelem az emberek tanításával kezdődik.

Álma egy valódi állatotthon felépítése, ahol a látogatóközpontban megtanulhatnák az emberek, miként kell az állatokkal bánni, a szenzoros parkban élményterápia, a fedeles lovardában iskolai lovaglásoktatás, az előadótermekben pedig egyebek mellett a leendő lovas tanárok, lovaskultúra-oktatók képzése folyna. Százhalombatta a négy általános iskolával kiváló gyakorlóhely lehetne számukra.