• img

    Parlamenti beszámoló

    Nemcsak a nyári törvényhozási dömpinget, hanem az elmúlt két év parlamenti munkáját is értékelte dr. Aradszki András országgyűlési képviselő legutóbbi érdi sajtótájékoztatóján. A kormánypárti honatya friss optimizmussal néz a jövőbe, véleménye szerint a jogalkotásban lerakták az alapjait mindannak, ami az ország gazdaságát mozgásba hozhatja.

    TOVÁBB
  • img

    Csak összefogással van esély a változásra

    A Demokratikus Koalíció és az MSZP teljes partnerséget kínál azoknak a politikai és civil szervezeteknek, akik küzdenek az eddig elért színvonalért, az álláshelyekért és azokért a vívmányokért, amelyeket az elmúlt negyven évben ért el a város – hangzott el a két párt sajtótájékoztatóján, Százhalombattán június 29-én.

    TOVÁBB
  • img

    Világosan kell beszélni

    A Demokratikus Koalíció nem áll be abba a sorba, amelyben a választási ígéretek és a későbbi kormányzati intézkedések köszönő viszonyban sincsenek egymással, és ellenzékként is igyekszik felelősen politizálni – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke azon a lakossági fórumon, amelyet június 13-án rendeztek Százhalombattán.

    TOVÁBB
  • img

    Országgyűlési napló

    Az elmúlt két év eredményeit értékelte dr. Aradszki András országgyűlési képviselő június 7-én, az érdi Polgárok Házában tartott sajtótájékoztatóján. Kifejtette véleményét a május során elfogadott, a lakosságot is nagyban érintő törvényi változásokról és a folyamatban lévő törvényjavaslatokról is.

    TOVÁBB
  • img

    Igazságot Magyarországnak!

    TOVÁBB
  • img

    LMP fórum Százhalombattán

    TOVÁBB
  • img

    Parlamenti beszámoló

    Izgalmas időszaknak minősítette az elmúlt hónapot dr. Aradszki András országgyűlési képviselő, aki ezúttal is a legfontosabb parlamenti eseményekről és a legújabb törvényi változásokról számolt be május 3-án, az érdi Polgárok Házában.

    TOVÁBB
  • img

    Parlamenti beszámoló

    Az európai uniós viszonyrendszerben történő elmozdulásról, a devizaadósok helyzetéről, a munka világában bekövetkező változásokról, a cukoripari és a deviza-eladósodás okát feltáró bizottság jelentéséről számolt be dr. Aradszki András országgyűlési képviselő március 5-én tartott sajtótájékoztatóján, Érden.

    TOVÁBB
  • img

    Együtt a népbutítás ellen

    Az alakuló Battai Ellenzéki Kerekasztal tartott sajtótájékoztatót április 12-én Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központ Kávézójában. Az asztal körül Szabó Attila, a helyi MSZP szervezet elnöke, Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a Szolidaritás társelnöke, Pachinger Imre, a Demokratikus Koalíció tagja, valamint dr. Benedek László, az MSZP tagja foglalt helyet.

    TOVÁBB
  • img

    Kritika a kutaknál

    Akcióba kezdett a Societas baloldali ifjúsági mozgalom az egyre drasztikusabban emelkedő benzinárak miatt. Március 14-én Budapest, 21-én több Pest megyei település, így Százhalombatta benzinkútjaihoz helyeztek ki „Kössz Orbán” feliratú táblákat.

    TOVÁBB
  • img

    Nem mind szemét, ami hulladék
    Hulladéktársulásról is szó esett a Zöld Tagozatban

    Magyarországon átlagosan a 10 százalékot sem éri el a szelektív hulladékgyűjtés aránya. Érden és környékén szerencsére némileg átlag fölötti a válogatás, de még mindig messze van a kívánatostól. A Fidesz Zöld Tagozata által szervezett márciusi rendezvényen a százhalombattai SZÁKOM Kft. illetve az érdi Érd-Kom Kft. vezetői beszámoltak a helyi tapasztalatokról, konkrét adatokkal is alátámasztva az eddig csak általánosságban megfogalmazott feltevéseket.

    TOVÁBB
  • img

    Semmi sem indokolja a felfokozott hangulatot

    Az ország gazdasági, politikai helyzetéről, a járásokról és a hulladékgazdálkodásról szóló törvénymódosításról, valamint a rokkantsági nyugdíjban részesülőket érintő jogi változásokról beszélt dr. Aradszki András, a választókerület országgyűlési képviselője március 1-i sajtótájékoztatóján.

    TOVÁBB
  • img

    JESZ: védik Antall örökségét

    Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Demokrata Fórum – új nevén Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) Diósd-Érd-Százhalombatta Területi Alapszervezete február 27-én a százhalombattai Pártok Házában. Kifejtették véleményüket az ország helyzetéről és a Fidesz választási ígéreteiről.

    TOVÁBB
  • img

    Népszavazási kezdeményezés

    TOVÁBB
  • img

    Ellenzéki kerekasztalt szerveznek a szocialisták

    Tisztújítás zajlott az MSZP százhalombattai szervezeténél február elején. Szabó Attila megőrizte a tagság bizalmát, ötödik alkalommal választották elnökké. Pártja országos és helyi esélyeiről, az emberek politikával szembeni látszólagos közönyéről és a szocialisták terveiről is beszélgettünk vele.

    TOVÁBB
  • img

    A Rózsadombi paktumtól Mohácsig

    Nagy érdeklődés kísérte a Jobbik Százhalombattai Szervezete évadnyitó lakossági fórumát február 22-én. A résztvevőknek dr. Bogár László közgazdász tartott előadást.

    TOVÁBB
  • img

    A kommunizmus áldozataira emlékeztek

    Több mint ötvenen vettek részt a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen, Százhalombattán, a Kopjafánál február 25-én.

    TOVÁBB
  • img

    Kevesebb energiával

    Az energia-megtakarítás volt a témája a Fidesz Zöld Tagozata február havi rendezvényének Érden. A meghívott előadók mind a közösségi mind az egyéni felhasználás tekintetében hasznos információkkal, ötletekkel szolgáltak.

    TOVÁBB
  • img

    Meghívó – Az áldozatokra emlékeznek

    TOVÁBB
  • img

    Vissza, Európába!
    Százhalombattán is szervezik a DK-t

    Január végén Százhalombattán is megalakult a Demokratikus Koalíció – ezt sajtótájékoztatón jelentette be Varju László országgyűlési képviselő és Mészáros László, a párt helyi szervezője. Február 22-én tagtoborzó rendezvényre várják az érdeklődőket az Ifjúság úti Polgárok Házába.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink