Megkezdte működését a Halmok Gyermekei Hagyományőrző és Közéleti Mozgalom Százhalombattán. Első nyilvános rendezvényükön a nándorfehérvári diadal 556. évfordulójára emlékeztek a Hunyadi János emlékműnél.
A rendezvény szervezői a szakadó eső ellenére is megemlékeztek a nándorfehérvári hősökről, majd koszorút helyeztek el a tavaly felállított emlékműnél. A Himnusz eléneklése után Várnai Péter, a Jobbik helyi szervezetének elnöke ünnepi köszöntőjében bejelentette, hogy a nemzeti hagyományápolás érdekében Halmok Gyermekei néven új közéleti mozgalmat indítottak el, amely a jobboldali értékek radikális felvállalása ellenére is mentes lesz a pártpolitikától. Ennek érdekében a társadalmi szerveződést hivatalosan be sem jegyeztetik. A mozgalomnak nincs elnöke, hanem az alapítók tiszteletben álló jobboldali gondolkodókat és közéleti személyeket kérnek fel arra, hogy a mozgalmat felügyelő elnökség tagjai legyenek, akik mintegy "vének tanácsaként" irányítanák a jövőben a mozgalom munkáját. A Jobbik helyi elnöke szerint annak a népnek, amelyiknek a déli harangszót köszönheti egész Európa, nem igazán lehet szégyellnivalója, s ha nemzeti értékeink megőrzésében egységesek tudunk lenni, akkor sok csodát mutathatunk még a világnak.
Ezt követően Illéssy Mátyás római katolikus plébános emlékezett meg a nándorfehérvári csata hőseiről. Beszédében kiemelte, hogy a magyarság megmaradása a kereszténységgel mindig összefüggött, majd a történelmi példák felsorolásával felhívta a figyelmet arra is, hogy Európa összes uralkodóházának együttvéve sincs annyi szentje, mint a magyar Árpád-háznak. Ha magánéletünkkel Isten országát építjük, akkor építjük a hazánkat is a leghatékonyabban. A régi magyar hősök azért olyan monumentálisak, mert mindegyiküket ez a hit éltette. A koszorúzás után a jelenlévők elénekelték a Szózatot, majd Várnai Péter elmondta, hogy az esős idő miatt a közeljövőben egy hasonló összejövetelen is bejelentik majd a mozgalom zászlóbontását.