Személyi döntések és lehetséges közszolgáltatási változások - Képviselő-testületi összefoglaló

  • img
  • img

Számos napirendi pontot tárgyalt a Képviselő-testület az október 8-i ülésen. A többi között elfogadták az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok I. félévi tájékoztatóit, döntöttek a VCSGK vezetőjéről, a postai szolgáltatást érintő támogatásról, a hulladékszállításról és díjazottak személyéről.

Napirend előtti hozzászólások


A napirend előtti felszólalások sorát Szalai Attila képviselő nyitotta meg. Idősek Napja alkalmából köszöntötte Százhalombatta szépkorú lakosait és jó egészséget kívánt nekik.

Az idei lomtalanítás tapasztalatai kapcsán kiemelte, hogy a SZÁKOM Nonprofit Kft. munkatársai rekordmennyiségű hulladékot szállítottak el. A lomok között továbbra is jelentős számban olyan találhatóak anyagok, amelyek év közben a Hulladékudvarban díjmentesen leadhatók. Emellett nagy mennyiségben került közterületre olyan szemét is, amelyet a vonatkozó szabályok szerint nem lett volna szabad kihelyezni. Hozzátette, hogy bár a lakosságnak három nap állt rendelkezésére, ezt az időkeretet nem mindenki tartotta be. A SZÁKOM Kft. dolgozói azonban ezek elszállításáról is gondoskodtak. Beszélt arról is, hogy az akció ideje alatt a rendőrség és a polgárőrség fokozott jelenléttel segítette a közterületi rend fenntartását. Ennek során 40 intézkedés történt, valamint egy körözött személy előállítására is sor került.


Sinka László alpolgármester elmondta, hogy a Battai Napok hétvégéjén lengyel testvérváros, Brzesko delegációja Tomasz Latocha polgármester vezetésével látogatott Százhalombattára, és a küldöttség tagjai megtapasztalhatták a város vendégszeretetét. A program részeként megtekintették a két nagyszabású beruházást, az idősek gondozóházát és a megújuló sportcsarnokot. A vendégek elismerésüket fejezték ki a látottak kapcsán, hangsúlyozva, hogy bár Brzesko Lengyelország egyik dinamikusan fejlődő térségéhez tartozik, náluk ilyen léptékű fejlesztésekre még nem került sor. Sinka László alpolgármester tolmácsolta Tomasz Latocha polgármester jókívánságait a polgármesternek, a Képviselő-testületnek és Százhalombatta lakóinak.

Második témájának felvezetéseként köszöntötte a teremben vendégként jelen lévő Hanák Alizt és édesanyját, Tamás Katalint. Aliz kapcsán hangsúlyozta, hogy története példaértékű a város közössége számára: bár az élet rendkívül komoly próbatétel elé állította, kitartásának és akaraterejének köszönhetően újra lábra tudott állni. Az alpolgármester kiemelte, hogy Aliz küzdelmét széles körű százhalombattai összefogás segítette. A közös segítségnyújtásból részt vállalt Vezér Mihály polgármester, a Képviselő-testület több tagja, a város díszpolgára, Katona Tamás, valamint számos helyi lakos is, akik adományaikkal járultak hozzá a család támogatásához.


Szót kapott Tamás Katalin, aki röviden ismertette lánya megható történetét a lebénulástól egészen addig a pillanatig, amikor Aliz ismét lábra tudott állni. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítségükkel, támogatásukkal és biztatásukkal mellettük álltak.

Hanák Aliz személyesen is köszönetet mondott a támogatásért, amelyet a jelenlévők tapssal fogadtak.


Napirendek tárgyalása


A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény szerint a rendőrkapitányság, a határrendészeti kirendeltség és a más helyi rendőri szerv vezetőjének kinevezését megelőzően a kinevezési jogkör gyakorlója kikéri az illetékességi területen működő települési önkormányzatok képviselő-testületének a véleményét. Az Érdi Rendőrkapitányság vezetőjének megkeresése alapján tárgyalt a témában a testület és egyhangúlag támogatta Lagojda Sándor rendőr századosnak az Érdi Rendőrkapitányság Százhalombattai Rendőrőrs vezetőjévé történő kinevezését október 16. napjával.


Az Érdi Tankerületi Központ Igazgatója a 2027/2028. tanévre vonatkozó általános iskolai felvételi körzethatárok kialakításához kérte meg az Önkormányzat véleményét. A Képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött, hogy változatlanul javasolja fenntartani az általános iskolai felvételi körzethatárokat.


Alapítói ülés keretében döntöttek a képviselők az Önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságai 2026. I. félévi gazdálkodásáról szóló tájékoztatójuk elfogadásáról.


Módosította a testület a Sporthalom Kft. alapító okiratát, valamint döntött a Sporthalom Kft. Felügyelő Bizottságának új személyi összetételéről is.


Megtárgyalták a Városi Családsegítő és Gondozási Központ magasabb vezetői állására beérkezett pályázatot, és az intézményvezetői pályázat elbírálása során a Képviselő-testület az intézményvezető munkáját értékelve további öt évre megbízta Till Erikát az intézmény vezetésével.



Módosította a testület a Százhalombatta Város Önkormányzata tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, az önkormányzati tulajdonú lakások lakbéréről szóló 15/2009. (VII.08.) számú önkormányzati rendeletét.



A közterületek használatáról szóló 35/2008. (XI.12.) sz. önkormányzati rendelet módosításával a jövőben az utcabálok, szomszédünnepek megrendezésére ingyenessé teszi a közterület-használatot az Önkormányzat.


Szél Pál képviselőt választotta a testület a Pénzügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság új elnöknek. Ugyanezen Bizottság további képviselő tagjának választotta Horváth Júlia Petra képviselőt, akinek a helyére a Műszaki, Oktatási és Kulturális Bizottságba Szép Pált választották.


Zárt ülés keretében döntöttek a "Szociális Munkáért Elismerő Oklevél", a "Pro Urbe Százhalombatta" kitüntetés odaítéléséről, valamint személyi javaslatot tettek a Pest Vármegyei kitüntető díjakra. (battanet.hu)


Vezér Mihály polgármester az ülés után a Halom TV-nek a többi között elmondta, hogy az új idősek gondozóházának épülete megkapta a használatbavételi engedélyt.

A működés megkezdéséhez szükséges bútorok beszerzésére nyílt közbeszerzési eljárás zajlik, összesen mintegy 150 millió forint értékben. A munkatársak szerződtetése várhatóan az év végén, illetve a jövő év elején kezdődik meg. A polgármester reményei szerint az intézmény 2027 közepére érheti el teljes kapacitásának kihasználását.

A Képviselő-testület arról is döntött, hogy az Önkormányzat a jövőben nem járul hozzá anyagilag a Tesco áruházban működő postai szolgáltatás fenntartásához. A város eddig évi 25 millió forinttal támogatta az üzemeltetést. Vezér Mihály bízik abban, hogy a Magyar Posta az önkormányzati hozzájárulás megszűnése ellenére sem zárja be a szolgáltatóhelyet és továbbra is biztosítja a lakosság ellátását.

Jelentős döntés született a lakossági hulladékszállítással kapcsolatban is. A jelenlegi feltételek mellett a SZÁKOM Kft. 2027 januárjától nem folytatja a szolgáltatást a MOHU alvállalkozójaként. A polgármester szerint a társaság számára hosszú évek óta rendkívül kedvezőtlenek az elszámolási feltételek, a tevékenység évente közel 100 millió forintos veszteséget okoz. A MOHU-val ugyanakkor folytatódnak a tárgyalások, és amennyiben sikerül legalább nullszaldós működést biztosító megállapodást kötni, a SZÁKOM továbbra is elláthatja a feladatot. Ellenkező esetben a hulladékszállítás megszervezése a kizárólagos jogosultsággal rendelkező MOHU feladata lesz. Vezér Mihály hangsúlyozta, hogy a jelenleg érintett dolgozókat mindenképpen szeretnék megtartani a városi köztisztasági és síkosságmentesítési feladatok ellátására. Bízik abban, hogy sikerül megfelelő kompromisszumot találni, és a SZÁKOM a jövőben is biztosíthatja a lakosság által nagyra értékelt szolgáltatást.


Nagy Balázs alpolgármester a Városi Családsegítő és Gondozási Központ intézményvezetői pályázatkapcsán elmondta, hogy újabb öt évre bizalmat szavaztak Till Erikának, aki 2016 óta vezeti a város legnagyobb intézményét. A VCSGK 143 munkavállalóval és 20 állami szakfeladattal működik, az idősgondozástól kezdve a nappali ellátáson és a gyermekvédelmen át a védőnői szolgáltatásig.

Az alpolgármester méltatta az intézményvezető elmúlt tízéves munkáját, külön kiemelve a koronavírus-járvány idején végzett tevékenységét. Mint elmondta, az intézmény számos szakhatósági és kormányhivatali ellenőrzésen esett át, amelyek során rendre kiváló értékelést kapott. Nagy Balázs hangsúlyozta, hogy a VCSGK működése alapvetően meghatározza Százhalombatta szociális ellátásának színvonalát. Gratulált Till Erika újabb kinevezéséhez, és eredményes munkát kívánt számára a következő öt évre.


Szalai Attila képviselő a rollerek és a kerékpárok használatának helyi szabályozásával kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a kérdés jelentős lakossági vitát váltott ki. A Képviselő-testület elhalasztotta a felülvizsgálati kérelemre vonatkozó döntést, figyelembe véve, hogy októberben vagy november elején országos jogszabályi változások várhatók. A tervezett szabályozás az elektromos járművek pontos meghatározására és kategóriákba sorolására is kiterjedhet. A helyi rendeletet csak az országos előírások ismeretében kívánják újratárgyalni, hogy az minden tekintetben megfeleljen a hatályos jogszabályoknak.


Szabó Gábor képviselő, tanácsnok örömmel támogatta Lagojda Sándor rendőr százados őrsparancsnoki kinevezését. Lapunknak hangsúlyozta, hogy a rendőr százados és az általa vezetett állomány elkötelezett, lelkiismeretes munkája jelentősen hozzájárul a város közbiztonságának megőrzéséhez és javításához. Kiemelte a rendőrség és a lakosság együttműködésének fontosságát is.

A képviselő kitért a lomtalanítás során tapasztalt problémákra is. Több lakossági megkeresés érkezett hozzá szabálytalanul kihelyezett veszélyes hulladékokról, amelyeket a hagyományos lomtalanítás keretében nem szabad kitenni. A SZÁKOM Kft. ügyvezetésével folytatott egyeztetés eredményeként azonban sikerült megoldani a problémát, és gondoskodni ezen hulladékok elszállításáról. Szabó Gábor felhívta a figyelmet a hulladékok szabályszerű elhelyezésének fontosságára, valamint a Hulladékudvar igénybevételére, ahol az átvételi feltételeknek megfelelően többféle veszélyes hulladék is leadható.

"Közös felelősségünk, hogy városunk tiszta, rendezett és biztonságos maradjon. Ehhez nemcsak az illetékes szervezetek munkájára, hanem valamennyi lakos együttműködésére is szükség van" – hangsúlyozta.


Az ülésen Szél Pál képviselőt egyhangúlag választották meg a Pénzügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökévé. Megköszönte a támogatást, elmondta, hogy bár korábban is tagja volt a szaktestületnek, az elnöki tisztség új kihívást jelent számára. A jövőben a bizottsági ülések vezetése mellett az előterjesztések alaposabb megismerése, előkészítése és döntésre vitele is feladata lesz. Hangsúlyozta, hogy igyekszik megfelelni az új megbízatással járó felelősségnek.

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák