Gárdatoborzó
- KÖZÉLET, POLITIKA
- 2008-08-04
Nagyon sajnálják, hogy továbbra is 27 gyermekkel működnek az óvodai csoportok, miután az MSZP frakció álláspontja alapján a képviselő-testület többsége leszavazta javaslatukat, hogy induljon még egy óvodai csoport, illetve, hogy a Nevelési Tanácsadó mozgásfejlesztő csoportja egy sokkal jobb körülményeket biztosító helyiségbe költözhessen - jelentette ki Szabó Zoltán a FIDESZ-KDNP frakció sajtótájékoztatóján június 5-én.
TOVÁBB
Nagykorúságát ünnepelte a FIDESZ százhalombattai alapszervezete május 31-én. A battai csoport hivatalosan 1990 nyarán alakult meg Fazekas Csaba elnökletével, tizenegy taggal. A születésnapi rendezvényt az Ebatta Kultúrkocsma kertjében tartották, ahol az egykori és jelenlegi tagok bográcsozás mellett emlékeztek az eltelt időszakra.
TOVÁBB
A vasútállomás előtti térre zúduló zápor ellenére közel száz városlakó gyülekezett a Trianoni emlékű előtt június 1-jén. A megemlékezés a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: a cserkészek a Himnusz zenéjére félárbocra eresztették az Országzászlót. Rövid kultúrműsor után Tóth Ernő, a Halmok Polgári Értékőrző Egyesület elnöke beszélt a trianoni traumáról, és szólt a felemelkedés lehetőségéről, majd imák, fohászok hangzottak el. A rendezvényen a Magyar Gárda is képviseltette magát.
TOVÁBB
Öt témában fejtette ki álláspontját a májusi testületi ülés kapcsán a százhalombattai szocialista frakció június 2-i sajtótájékoztatóján. Pogány Gyula, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke az egészségügyi alapellátást értékelte.
TOVÁBB
Mintegy százötvenen tekintették meg a Wittner Mária sorsát bemutató, Hóhér, vigyázz című dokumentumfilmet a Pártok Házában május 20-án. A rendezvényt a Halmok Polgári Értékőrző Egyesület, az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület helyi szervezete valamin a helyi plébánia szervezte. A vetítésre Wittner Máriát, a film társrendezőjét, Siklósi Beatrixet és Petrás Jánost, a Kárpátia együttes zenészét.
TOVÁBB
Szövetségesek és barátok állíthatják pozitív pályára a várost Sajtótájékoztatón számolt be a legutóbbi tisztújítás eredményeiről és a pártszervezet terveiről a százhalombattai MDF elnöke, Fazekas István május 14-én a Pártok Házában.
TOVÁBBA legutóbbi, márciusi testületi ülés néhány döntésével kapcsolatban fejtette ki álláspontját a százhalombattai Fidesz-KDNP frakció április 3-i sajtótájékoztatóján.
TOVÁBBPlakátkiállítás diszkriminatív álláshirdetésekből
TOVÁBBSzázhalombattán a 14104 választópolgár fele (pontosan 50,15 százalék) vett részt a március 9-i ügydöntő népszavazáson. Minden szavazókörben az igennel voksolók voltak többen.
TOVÁBB
A helyi MSZP szervezet meghívásra Érden tartott lakossági fórumot Veres János pénzügyminiszter február 27-én. A rendezvényen jelen volt Jánosi György és Tóbiás József országgyűlési képviselő is.
TOVÁBB
Száznál több városlakó gyülekezett a főtéri Kopjafánál a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja előestéjén, február 24-én a Halmok Polgári Értékőrző Egyesület megemlékezésén. Hatvanegy évvel ezelőtt, 1947. február 25-én koholt vádakkal letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták Kovács Bélát, a Független Kisgazda Párt egykori főtitkárát.
TOVÁBB
A népszavazásról, az egészségügyi reformról és a vidékfejlesztésről fejtették ki véleményüket a Civil Jogász Bizottság képviselői február 20-án a százhalombattai Pártok Házában.
TOVÁBB