Ady Endre, "Nekünk Mohács Kell" című verse jut eszembe. Olyanok tudtak együtt dolgozni, tenni egy célért, akik egyébként még csak nem is ismerik egymást. Nemre, korra vagy politikai beállítottságra tekintet nélkül tette mindenki a dolgát, aki ott volt az árvíz elleni védekezésnél. Szó nélkül, segítő készen a másik ember felé. Ha ilyet látok, mindig jó érzéssel tölt el. Nekünk tényleg Mohács kell? Árvíz kell ahhoz, hogy önzetlenül segítsünk egymásnak?

Jómagam az elsők között, már szombat-vasárnap beálltam a gátkészítők közzé. Egy cég alkalmazottai közé keveredtem, ahol szinte csak roma ember dolgozott. Irányítottam a munkát és raktam a gátat, azokkal a zsákokkal, amiket "Ők" töltöttek meg. Nem dolgozom lassan, de bírták a tempót! Mivel polgárőr mellény volt rajtam ezért elneveztek "polgárőr bácsinak". Jókat nevettünk az új nevemen, főleg a "bácsin"!

Egy óra intenzív munka után szóltam, hogy öt perc szünet. Vizet ittunk, és többen rágyújtottak. Mindenki bőrig volt ázva, de láthatóan senki nem foglalkozott vele. Cigarettázás közben beszélgettünk, ki honnan jött, viccelődtünk, szidtuk az esőt. Egyszer csak a legidősebb roma odafordult hozzám és azt mondta: "Mink ám itten egy páran cigányok vagyunk!". Nem tudom miért mondta? Talán kíváncsi volt mit mondok? Minden estre ránéztem, és csak annyit tudtam mondani neki, hogy én itt csak EMBEREKET látok! Aztán nagyobb csönd lett, mint addig volt, és nekiálltunk az újabb rohamnak. Hamar kész is lettünk a feladatunkkal. Jó lenne, ha árvíz, illetve "Mohács" nélkül is így tisztelnénk és szeretnénk egymást!

Szalai Attila