Versenyben a kertek
- JEGYZET
- 2008-09-01
Hatvannégy pályázatot adtak be a városlakók a Virágos Százhalombatta versenyfelhívásra. A bírálóbizottság augusztus 28-án járta végig a várost, minden helyszínt megtekintettek, majd meghozták döntésüket.
TOVÁBB
Hatvannégy pályázatot adtak be a városlakók a Virágos Százhalombatta versenyfelhívásra. A bírálóbizottság augusztus 28-án járta végig a várost, minden helyszínt megtekintettek, majd meghozták döntésüket.
TOVÁBB
Amint az már szokás Százhalombattán, a nyári hónapok alatt egymással egyeztetett időszakokban tartottak szünetet a város óvodái, így mindegyik helyen jutott idő a karbantartási és felújítási munkák zavartalan elvégzésére. Emellett mindig volt olyan intézmény, amelyik fogadta a gyerekeket.
TOVÁBBMinden ötödik százhalombattai általános iskolás valójában nem százhalombattai. Valamelyik környékbeli településen lakik. Azért íratták be ide a szülők, mert városunkban az oktatás feltételei lényegesen kedvezőbbek, mint másutt. Mindez – túl azon, hogy büszkeséggel tölt el bennünket – jelentős terhet ró az önkormányzatra, hiszen Százhalombattán a központi költségvetés által biztosított fejkvóta felett minden egyes diákra további 300 ezer forintot költ a város, és ez évente több mint százmilliós kiadást jelent.
TOVÁBB
Akik jól ismerték, azt mondják, hónapok óta készült rá. Tavaly elvesztette élettársát, magára maradt, és bár sok ismerőse, barátja volt, mégis magányosnak érezte magát. Árva gyermekként nőtt fel, mindig is saját magának kellett kézben tartania a sorsát, döntéseket hozni, megdolgozni céljai eléréséért. Ennek köszönhette szívós kitartását, azt, hogy a legreménytelenebb helyzetekben sem adta fel.
TOVÁBBNégyoldalas levéllel szórták meg a napokban a várost. A postaládákban talált üzenet a méhnyakrák elleni oltás veszélyeire hívja fel a figyelmet. Rémisztő eseteket sorol Ausztriából, a Fülöp-szigetekről, az USA-ból és más országokból, ahol állítólag lányok haltak meg a humán papillomavírus elleni oltás következtében. Azt is állítja, hogy nincs összefüggés a vírus és a méhnyakrák kialakulása között, illetve előbb fejlődik ki a rák, és a beteg szövetek kedveznek a kórokozó megtelepedésének. Kétségbe vonja az oltóanyag tesztelését, és arra is utal, hogy a szérum kedvezőtlenül befolyásolja a termékenységet, hiszen volt olyan asszony, aki az oltást követően elvetélt, illetve rendellenes fejlődésű gyermeket hozott a világra.
TOVÁBB
Csodálatos játszóteret épített az önkormányzat a tó végében. Tájba illő fajátékok csúszda és hinta várják a gyerekeket szép, napos időben. Szülőnek, gyereknek élmény a séta, és kész az új híd is. Esztétikus és biztonságos, mivel már van védőkorlátja is van. Jó pihenést, kikapcsolódást a megújult tó látogatásakor!
TOVÁBBMegteltek a „Matrica” Múzeum kiállítótermei március 14-én, a Százhalombattai Hírtükör alapításának huszadik évfordulójára és a szabad sajtó napjára rendezett ünnepségen. Karikaturisták, egykori és jelenlegi kollégák, közéleti szereplők, barátok, ismerősök, érdeklődők jöttek el, hogy együtt ünnepeljenek a szerkesztőséggel.
TOVÁBB
Január utolsó hetében nyílt alkalmam utoljára elbeszélgetni Sefcsik Gergellyel. Szó esett, persze, a cserkészetről és a betegségéről is, ami végül legyűrte őt. Előbbiről azt mondta, betegeskedése miatt már inkább csak tiszteletbeli parancsnok, két helyettese, Mikulásik Gábor (a sógora) és Kovács András végzi a mindennapi teendőket. Utóbbiról pedig úgy vélekedett: megszámláltattak mindenkinek a hátralévő napjai, és csak az Úr döntheti el, hogy kinek, mikor kell távoznia. Hívő katolikus volt.
TOVÁBBMikor megszületett, a fehér pólyából reszketőn nyúlt ki vörös, ráncos kis keze, csak egy száj volt az egész, amely hirdette, ahogy a torkán kifért: apa, lány vagyok! Cumizta a tejet, falra kente a spenótot, s utóbb már csak divatból hordta a pelenkát. A járókából egy-kettőre kimászott, majd kézen fogta szíve első nagy szerelmét, a bajuszos kalapot, és elindult felfedezni a világot.
TOVÁBB
A pénzügyi bizottság rendkívüli tanácskozása miatt fél kilenc helyett tíz óra után kezdődött el a százhalombattai képviselő-testület február 14-i ülése, aminek fő feladata a 2008-as költségvetési rendelet megalkotása volt. A testület igen nehéz helyzetbe került az előkészítés során, hiszen két milliárd forinttal csökkentek a tervezhető bevételek. Ehhez képest meglepően fegyelmezetten és egységesen hozták meg a döntéseket, amelyek legnagyobb része a kiadások csökkentésére irányult.
TOVÁBBHa monarchiában élnénk, nem lenne gondunk a választásokkal. Az uralmat a király gyakorolná, ezzel a tevékenységével csak halálakor hagyna fel, akkor viszont elsőszülött fia követné a trónon, aki szintén élethossziglan uralkodna. A törvényhozásban a nemesek lennének segítségére, nekünk, országlakóknak pedig mindössze tudomásul kellene vennünk a szabályokat.
TOVÁBB
Január 23-án egy végzetes balesetben elhunyt Tóthné Károly Franciska nyugdíjas pedagógus, a százhalombattai 1-es Számú Általános Iskola egykori munkatársa.
TOVÁBB
Hatodik alkalommal rendezik meg városunkban a Magyar Kultúra Hetét, és mind közül az idei bizonyult a legpompásabbnak. Hiszen a szervezők – egyebek mellett – Sebő Ferenc énekest és népdalkutatót, a táncház mozgalom elindítóját hívták meg a január 21-i rendezvényre. Utána sor került a Magyar Állami Népi Együttes, Pannon freskó – tánc karnevál című produkciójára.
TOVÁBB
Dr. Horváth János háziorvost szeretik a betegei. Ebben nincs semmi újdonság, hiszen ezt a többiek is elmondhatják magukról. Ami mégis érdekessé vagy különlegessé teszi pályáját, az az út ahonnan elindult, és az a tudatosság, hogy korai választásától soha semmi nem tántorította el. Hivatást választott és nem pusztán szakmát, az orvosit, amely alapvetően a kölcsönös emberi bizalomra épül. És ennek talán 28 év gyakorlata is igazolja, nap mint nap meg kell felelni.
TOVÁBB