Mikor megszületett, a fehér pólyából reszketőn nyúlt ki vörös, ráncos kis keze, csak egy száj volt az egész, amely hirdette, ahogy a torkán kifért: apa, lány vagyok! Cumizta a tejet, falra kente a spenótot, s utóbb már csak divatból hordta a pelenkát. A járókából egy-kettőre kimászott, majd kézen fogta szíve első nagy szerelmét, a bajuszos kalapot, és elindult felfedezni a világot.
Még nagynak tűnt a körömcipő, még fültől fülig ért a rúzs, s mialatt homoktorták sültek, sandán leste a bokor alján pipiskedő fiúkat. Látta, hogy mások, nagyobbak és erősebbek, s ha kell, a suliig is elcipelik a táskát, de ha falkában egyesülnek, akkor meg mind olyan kiállhatatlan és buta… Kivéve persze azt az egyet, tudod, anya, azt a szőke, kék szeműt.
Az első ölelést elhozta a tavasz, az első csókpuszival meglepte a nyár, széttört bakfisérzéseit az ősz könnyekbe temette, s mire lehullott a hó, a könyv lapjai között már csak emlék volt az első ibolya.
A színész-szerelmeken innen és a válaszsebeken túl egyszerre csak beteljesedett az álom. A titokról végképp lehullott a lepel, a kislányból nő lett, akinek célja már nem ismeretlen: szeretni és szeretve lenni. Fehér ruha, mirtuszág, albérlet, lakás, az első leves, az első falhoz vágott tányér, de az este más — szívdobbanás és szerelem, te és te. Aztán jött az első rosszullét, majd az új élet mocorgása, nézd csak, kedvesem, itt, itt a szívem alatt. Kismama sikoltása, táguló világ, a világ mindensége, karjaiban első gyermeke. Hát, istenem, lány ez is!
Gyorsul az idő, napokká törpülnek a hónapok, hetekké zsugorodnak az évek. Sárgaság, bárányhimlő, pampers-baby, az első masni, ötvonalú füzetek. S most? Most aggódik, hogy merre jár. Olykor fáj a dereka, és ha sokat olvas, szemüvege piros nyomot hagy az orra tövén, de könnyein át is látja lánya párnája alatt az első ibolyát. Párjával sétál, és együtt ismétlik újra meg újra az unoka girbegurba sorait. A bot nem is kell igazán, csak az a csúnya láb botlik néha. S ha együtt a család, már csak a szemével simogat, mert fél, hogy kérges keze fájdalmat okoz. Ritkuló ősz haja fátyol a fején, szeme fakó ibolya, de szívében még olykor felsejlik a tavasz.
Hogy kik a nők? Hát ők, a lányok, a feleségek, az édesanyák, őket köszöntöm elsősorban, és velük együtt minden hölgyet, akiket szeretek, ismerek.
Kedves Férfiak! Köszöntsék Önök is a nőket, ma, holnap és holnapután, meg azután, virággal, édességgel, jó szóval, egy szép bókkal vagy öleléssel.
Kedves Hölgyolvasók! Köszöntöm Önöket, legyen szép napjuk ma, holnap, holnapután, meg azután!
