ROBIN, A SZÁJHŐS - Állati dolog
- JEGYZET
- 2005-01-04
A tervezettnél korábban, november 23-án, délután került sor a Tesco Áruház avatására. A megjelenteket elsőként dr. Benedek László polgármester köszöntötte.
TOVÁBBHasztalan próbálkozik bárki azzal, hogy kiírja lakására, kerítésére: „Ügynökök, üzletkötők kíméljenek!”
TOVÁBBAlapunk hasábjain kezdődött üzenetváltást valódi eszmecsere követte a városházán a szemétszállítás ügyében október l8-án. Igaz, nem könnyen jött létre a találkozó - vélekedik Fazekas Csaba, a Társasházak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke -, lényeg azonban, hogy a polgármester meghallgatta, s komolyan mérlegeli felvetéseiket.
TOVÁBB
Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak a városban október 21-én. A szakemberek szerint jelesre vizsgáztak a kármentésben érintett szervezetek, de egy másik - a város biztonsága szempontjából igen jelentős - esemény is történt. A FER Tűzvédelmi Egyesülés és Érd Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága együttműködési megállapodást írt alá.
TOVÁBBTöbb mint ezerötszáz meghívót küldött ki a Polgármesteri Hivatal a november 5-én rendezendő városi Idősek Napjára. Az ünnepségre a Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában kerül sor. A messzebb fekvő, kertvárosi részekből külön buszok szállítják oda-vissza a hatvanöt éves, vagy annál idősebb battaiakat.
TOVÁBB
Október 20-án engedélyezték a battai Tesco Áruház részére a Damjanich-Olim-pia utca kereszteződésében építendő körforgalmi csomópont véglegesített tervét. A beruházó reményei szerint november utolsó hetében, legkésőbb 30-án megnyílik a battai mini-hipermarket - tudtuk meg Tamási Balázs igazgatótól.
TOVÁBB
Száznál több városlakó gyülekezett október 23-án délelőtt a Szent István téri kopjafánál az 1956-os forradalom és szabadságharc 48. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 15. évfordulóján. Az ünnepség második részében adták át a Pro Urbe Százhalombattáért Díjat Szálai Gábornénak, a Hamvas Béla könyvtár vezetőjének.
TOVÁBB