Helló! Robin vagyok!
Robin a szájhős. Lehet, hogy még nem hallottál rólam? Pedig számtalan hőstettet vittem már végbe. Csak aztán szólt a Vég, hogy többet ne vigyek, főleg ne számozatlanul. Na, azóta, csak így vagyok. Ilyen kispolgáriasan. Gondoltam, olyan szép én is vagyok, mint a Váncsa ( tudod az író ), ezért úgy döntöttem, ezentúl írásos formában közlöm gondolataimat, hogy megtudja az egész világ, milyen rafinált dolgok facsarják az én agytekervényeimet, ahogyan a ricinus a nagyi hasát. Láttam a nagyin is, hogy utána könnyebb neki. Gondoltam, hátha én is megkönnyebbülök. Így lettem újságíró. Azt mondták, egyszerű a felállás. Ha a kormányt szidom, akkor lehet, hogy hamar népszerű leszek, de ha az ellenzéket, akkor meg lesz munkám. Minden esetre a lényeg, hogy bármit is írok, az legyen életszerű és bulvár. Bevallom először ez utóbbit, mármint a bulvárt kevertem a békaemberrel, de aztán rájöttem, a búvár csak a vízben merül el, a bulvár meg - ahogy azt tudjuk – mindenben, ami bűzlik. De nem is ez a lényeg.
A lényeg az, hogy már nagyon izgatott vagyok, hiszen már csak napok kérdése és gazdaságosan élhetünk. Lesz gazdaságos üdítőnk, gazdaságos mosóporunk, gazdaságos szalvétánk, gazdaságos bevásárlóközpontunk. Annyira gazdaságosak leszünk, hogy attólkódulunk. Az összes közül a gazdaságos sör a legjobb, mert az annyira gazdaságos, hogy egy üvegnél többet még nem bírtam magamba erőltetni. Meg az is jó, hogy ha azt akarom, akár hajnali egykor is leszaladhatok azért a 20 dkg gazdaságos parizerért, meg azért a 2 darab gazdaságos zsömléért. Szóval lesz nagy bevásárlóközpontunk, ahova azért megyünk, hogy olcsón megússzuk a dolgot. Ha megússzuk. Mert én is csak parizerért és zsömléért megyek csak le, és a végén ketten sem tudjuk felcipelni azt a rengeteg mindent, amit vettünk. Akkor csak ülünk döbbenten a konyhában – na milyen jól bevásároltunk.
Ismerik a történetet, mikor az áruházban a tetemes végösszeg láttán a férj kicsit idegesen megkérdi a pénztárostól. „Elnézést, de kinek kell itt fizetni?” „Hát, nekem” – válaszol a pénztáros. Ekkor a férj arca felderül, és megkönnyebbülve azt mondja:” Hál’ istennek, már azt hittem, hogy nekem
folyt. köv.-
A lényeg az, hogy már nagyon izgatott vagyok, hiszen már csak napok kérdése és gazdaságosan élhetünk. Lesz gazdaságos üdítőnk, gazdaságos mosóporunk, gazdaságos szalvétánk, gazdaságos bevásárlóközpontunk. Annyira gazdaságosak leszünk, hogy attólkódulunk. Az összes közül a gazdaságos sör a legjobb, mert az annyira gazdaságos, hogy egy üvegnél többet még nem bírtam magamba erőltetni. Meg az is jó, hogy ha azt akarom, akár hajnali egykor is leszaladhatok azért a 20 dkg gazdaságos parizerért, meg azért a 2 darab gazdaságos zsömléért. Szóval lesz nagy bevásárlóközpontunk, ahova azért megyünk, hogy olcsón megússzuk a dolgot. Ha megússzuk. Mert én is csak parizerért és zsömléért megyek csak le, és a végén ketten sem tudjuk felcipelni azt a rengeteg mindent, amit vettünk. Akkor csak ülünk döbbenten a konyhában – na milyen jól bevásároltunk.
Ismerik a történetet, mikor az áruházban a tetemes végösszeg láttán a férj kicsit idegesen megkérdi a pénztárostól. „Elnézést, de kinek kell itt fizetni?” „Hát, nekem” – válaszol a pénztáros. Ekkor a férj arca felderül, és megkönnyebbülve azt mondja:” Hál’ istennek, már azt hittem, hogy nekem
folyt. köv.-
