Amikor az öreg puttonyos beköszön – nem a zsákos Frodó, hanem, amelyiknek az a rikító vörös ruhája van, hogy amikor a tetőn mászkál, neki ne repüljön valami –, szóval, amikor eljön, már érezzük, visszavonhatatlanul elindult az ünnepi őrület. Mint minden jónak, ennek is megvannak a hátulütői. Nem feltétlen a virgácsra gondolok. Most inkább egy másik „szadomazo” eszközre irányítanám a figyelmet. Hogy világos legyek, mint napkeltekor a kerti budi, azonnal részletezem szájhősködésem újabb tárgyát.
December elején indul és január végéig tart a durrogtatások hava. Persze, nem a szárazbab fizikoterápiás hatására gondolok, sokkal inkább a petárda, mint nem is olyan olcsó játékra, de annál inkább „hüle” gyerekeknek a – na most megmutatom haver, milyen vagány csákó vagyok – divatjáról beszélek. Szolíd, mégis szórakoztató uzsonnaidőmet a konyha ablakán kibámulva költöm el, hisz gyakorta érdekesebb és informatívabb műsorban van részem a lakótelepet bámulva, mint az állítólag erre kitalált televíziót figyelve. Az én konyhámban mindig van só, így Mónikát, Balázst, no meg azt az éretlen Barbit meghagyom másnak. Ahogy így kultúrálódom, három „épp csak erre sétálgatunk ártatlanul” arckifejezésű gyermek lopva körül néz, majd az egyik kezéből szikrázó apró tárgy kezdi meg röppályáját az utca másik felén parkoló autók felé. Abban a pillanatban fordult be az utcába a járőrautó, és már majdnem odaért a fiúk mellé, amikor BUMM!! Jó nagyot szólhatott, hiszen nemcsak a gyerekek, de a rendőrök is úgy meg ijedtek, hogy két másodperc múlva egyikük se volt a helyszínen. Pedig, ha emlékezetem nem csal, a petárdák használata ebben az időszakban illegális és törvénybe ütköző. Nem mondom – szilveszterkor lehet, sőt hivatalosan vásárolható is. December 31-én bárki nyugodtan besétálhat gazdaságos áruházunk – méretét tekintve még annál is gazdaságosabb - bejáratán, és vásárolhat magának annyi petárdát, amennyit csak akar. Feltéve, ha azt január 1-jén éjfélig eldurrogtatja. Egy napig orrba-szájba durroghat, és kénytelen vagyok elviselni. Nem az a bajom, hogy sokakkal egyetemben irtózom minden pirotechnikai eszköztől, mert bombára emlékeztetnek, hanem az, hogy ezeket gyerekek, sokszor szülői segédlettel, kontrol nélkül használják. Valljuk be, mi, felnőttek szó nélkül elmegyünk emellett. Bevallom, én is csak egyszer vettem a bátorságot, hogy közbeszóljak. Akkor két tizenéves próbált néhány olyan petárdát gyufával meggyújtani, amik előzőleg nem robbantak fel. Most is beleborzongok, mi lett volna, ha sikerül nekik…
- folyt köv. -
December elején indul és január végéig tart a durrogtatások hava. Persze, nem a szárazbab fizikoterápiás hatására gondolok, sokkal inkább a petárda, mint nem is olyan olcsó játékra, de annál inkább „hüle” gyerekeknek a – na most megmutatom haver, milyen vagány csákó vagyok – divatjáról beszélek. Szolíd, mégis szórakoztató uzsonnaidőmet a konyha ablakán kibámulva költöm el, hisz gyakorta érdekesebb és informatívabb műsorban van részem a lakótelepet bámulva, mint az állítólag erre kitalált televíziót figyelve. Az én konyhámban mindig van só, így Mónikát, Balázst, no meg azt az éretlen Barbit meghagyom másnak. Ahogy így kultúrálódom, három „épp csak erre sétálgatunk ártatlanul” arckifejezésű gyermek lopva körül néz, majd az egyik kezéből szikrázó apró tárgy kezdi meg röppályáját az utca másik felén parkoló autók felé. Abban a pillanatban fordult be az utcába a járőrautó, és már majdnem odaért a fiúk mellé, amikor BUMM!! Jó nagyot szólhatott, hiszen nemcsak a gyerekek, de a rendőrök is úgy meg ijedtek, hogy két másodperc múlva egyikük se volt a helyszínen. Pedig, ha emlékezetem nem csal, a petárdák használata ebben az időszakban illegális és törvénybe ütköző. Nem mondom – szilveszterkor lehet, sőt hivatalosan vásárolható is. December 31-én bárki nyugodtan besétálhat gazdaságos áruházunk – méretét tekintve még annál is gazdaságosabb - bejáratán, és vásárolhat magának annyi petárdát, amennyit csak akar. Feltéve, ha azt január 1-jén éjfélig eldurrogtatja. Egy napig orrba-szájba durroghat, és kénytelen vagyok elviselni. Nem az a bajom, hogy sokakkal egyetemben irtózom minden pirotechnikai eszköztől, mert bombára emlékeztetnek, hanem az, hogy ezeket gyerekek, sokszor szülői segédlettel, kontrol nélkül használják. Valljuk be, mi, felnőttek szó nélkül elmegyünk emellett. Bevallom, én is csak egyszer vettem a bátorságot, hogy közbeszóljak. Akkor két tizenéves próbált néhány olyan petárdát gyufával meggyújtani, amik előzőleg nem robbantak fel. Most is beleborzongok, mi lett volna, ha sikerül nekik…
- folyt köv. -
