• img

    Nemzeti fesztivál lett a Summerfest

    A Gazdasági Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Magyar Turizmus Rt. közös pályázatot hirdetett hazai fesztiválok részére.

    TOVÁBB
  • img

    Öt éves lett az „új hang”

    Teltházas, nagy sikerű koncerttel ünnepelte ötéves fennállását a város legfiatalabb énekkara, a Canticum Novum Kamarakórus a BMK-ban június 25-én este.

    TOVÁBB
  • img

    Emelt szint: kik és miért választják?

    A középiskolás diákok 45 százaléka gondolja úgy, hogy nem kíván emelt szintű érettségi vizsgát tenni a jövőben.

    TOVÁBB
  • img

    Tanévzáró
    Kitüntették a legjobbakat

    Eddig jobbára felnőttek kaptak városi kitüntetéseket Százhalombattán, idén díjat alapított az önkormányzat azoknak a diákoknak, akik kitűnő eredménnyel zárják általános, illetve középiskolai tanulmányaikat, valamint azoknak a tanulóknak és felkészítő tanároknak, akik az adott tanévben kiemelkedő eredményt értek el valamely tanulmányi versenyen. Az elismeréseket fogadás keretében dr. Benedek László polgármester adta át június 16-án a Hotel Trainingben. Összeállításunkban az egyes iskolák kiemelkedő eredményeiről olvashatnak.

    TOVÁBB
  • img

    St. Martin est a „Matrica” Múzeumban

    A népszerű előadó, St. Martin volt a vendége a „Matrica” Múzeumnak június 11-én. Az est különlegességét az adta, hogy a zenész verseskötetét és fotóit is megismerhette a közönség. „Utazás” című kötetét Nagy Endre, százhalombattai alkotó mutatta be, és ő nyitotta meg a „Fények a tavon” című fényképkiállítást is, amit január 5-ig láthat a nagyközönség.

    TOVÁBB
  • img

    Mátyás, Napóleon, Szent István
    Kedvenc történelmi hőseikre szavaztak a diákok

    Szent István népszerűsége nőtt, Kossuthé csökkent a 2003-as év óta, Mátyás király azonban továbbra is a legnépszerűbb a középiskolás diákok körében.

    TOVÁBB
  • img

    Konferencia a Régészeti parkról

    TOVÁBB
  • img

    A Széchenyi és a finn kapcsolat

    Kilenc pedagógus számára biztosít továbbképzési lehetőséget az a pályázati siker, amelyet a közelmúltban ért el a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium.

    TOVÁBB
  • img

    A legjobb táncosok közé került

    TOVÁBB
  • img

    Irodalmi TOP 20 Petőfi és Ady a diákok kedvence

    TOVÁBB
  • img

    Lírai búcsú a nagypolitikától

    Részeg angyalok címmel verseskötetet jelentetett meg Jánosi György országgyűlési képviselő az ünnepi könyvhétre. A gyűjteményt a Korona Kiadó gondozza, bemutatóját május 26-án, 16 órakor tartották az MTA Akadémiai Klubjában. A kötet már kapható a könyvesboltokban, a szerző dedikál a Szent István téri könyvheti rendezvényeken.

    TOVÁBB
  • img

    Farkas Árpád vallomásai

    Rég gyűlt össze annyi irodalombarát, mint a Farkas Árpád erdélyi költő író-olvasó találkozóján a Hamvas Béla könyvtárban, május második hetében. A rendezvényre a Hallhatatlan halhatatlanok sorozat részeként került sor.

    TOVÁBB
  • img

    Múzeumi Világnap

    A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában tartott konferenciáján határozták el, és először abban az évben ünnepelték meg május 18-án a Múzeumi Világnapot. A „Matrica” Múzeum idén is bekapcsolódott az ünnepi programsorozatba . Rengeteg érdeklődőt vonzott a Múzeumkertben felállított sátruk a május 21-22-én rendezett Múzeumok Majálisán. Nagy sikere volt kézműves foglalkozásaiknak, különösen az „ásatásnak”. A szóróanyag, amit saját intézményük és Százhalombatta bemutatására vittek magukkal, már az első napon elfogyott.

    TOVÁBB
  • img

    Nyelvtanulás külföldön

    Évről-évre bővül az igény az angol anyanyelvi környezetben megvalósuló felsőoktatási programok iránt. A 2004. május 1-i EU csatlakozás sok könnyítést hozott azoknak, akik európai egyetemeken, főiskolákon szeretnének tanulni. Nekik jelent segítséget a Study Tours nemzetközi, elsősorban EU-n belüli kapcsolatrendszere, amellyel segíti a külföldi felsőfokú intézményekben továbbtanulókat. Amennyiben szeretné magát egy külföldi egyetemen kipróbálni, akár csak egy tanév erejéig, kihagyhatatlan feltételekkel teheti ezt meg a Study Tours segítségével!

    TOVÁBB
  • img

    Továbbtanulás

    Lezárult az általános iskolások beiskolázása.

    TOVÁBB
  • img

    Nyitott Kapu a BMK-ban

    Ha dr. Rácz J. Zoltán látna, a következőképpen ábrázolná a mi mostani, „rettentő zajos és öntömjénező világunkat”: festene egy modern épületet fekete háttérre. Az épület a levegőben állna, lebegne, belőle utak nem vezetnének sehová, körülötte színes, fényes reklámtáblák lebegnének, mögöttük semmi sem lenne.

    TOVÁBB
  • img

    Forrás hírek

    Kitüntető szeretettel fogadták a Kisforrás táncosait egyhetes turnéjuk során a török családok. A vendéglátók szinte versenyeztek a battai gyerekekért, akiknek sok fellépést és nagy élményeket tartogatott Törökország.

    TOVÁBB
  • img

    Megkezdődött az érettségi

    Idén országosan 1250 helyszínen több mint 116 ezer diák ad számot tudásáról. Százhalombatta két középfokú oktatási intézményében összesen kilencvenhat végzős diák tesz az idén érettségi vizsgát.

    TOVÁBB
  • img

    MÁRIA MADONNÁI

    Kigömbölyödött a „Matrica” Múzeum kiállítóterme május 6-án. Kigömbölyítették a kiállításra összegyűlt érdeklődők, de még inkább a teret betöltő szobrok. Petrás Mária Csángó Madonnái a gömb tökéletességét idézik, teljességet sugallnak. Pedig a világ, amelyből táplálkozik, távol van a tökéletestől. A művésznő gyökerei egy moldvai csángó faluba, Diószélre nyúlnak vissza.

    TOVÁBB
  • img

    CSÍKSOMLYÓ MAGAZIN 2005

    A csíksomlyói pünkösdi búcsúra már közel félmillió zarándokot várnak. Legalább százezren Magyarországról kelnek útra, hogy ott lehessenek május 14-én a Somlyó hegyek nyergében, a Hármas-halom oltárnál. A nagy ünnepen. Csíksomlyón ilyenkor megjelenik a „nemzet lelke”, és aki abban megmártózik, annak nem kell megmagyarázni a boldogabb magyar eljövendőt. Újra értékelődő nemzettudatunkban megkerülhetetlen Csíksomlyó szerepe. Csíksomlyó megtisztít, irányt mutat, és minden fontos értéket kijelöl.

    TOVÁBB