Oktatáspolitikai fórumot rendeztek február 6-án a Polgármesteri Hivatalban. Dr. Benedek László polgármester közös gondolkodásra hívta a százhalombattai közoktatási intézmények vezetőit, hogy – mint mondta – az érdi nagyszabású oktatásügyi tervek ismeretében megvitassák, hogyan lehet lépést tartani a szomszéd várossal, hogyan fordíthatnánk hasznunkra az elkövetkező eseményeket.
Ezután Szigetvári József, a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója prezentációja következett. Elöljáróban azt mondta: bemutatóját nem vitaindítónak szánja, azaz nem vitatkozni kell, hanem együtt gondolkodni és megtalálni a megoldást. Véleménye szerint az lenne a helyes, ha Százhalombatta nem riválisa, hanem alternatívája lenne a környék iskoláinak. Éppen ezért olyan változásokon kell gondolkodni, amelyek felkeltik a kistérség, sőt, akár az ország érdeklődését oktatási intézményeink iránt. Lehetséges megoldásként említette a két tannyelvű középfokú oktatást, valamint a középfokú művészeti képzést, amely nem csupán a tánctagozatot jelenthetne, hanem dráma-szakot és zenei, valamint képzőművészeti ágazatot is. Reálisnak tartja azt az elképzelés, hogy a felsőfokú művészeti oktatás is megjelenhetne a százhalombattai palettán, annál inkább, mert ez költségtérítéses formában működne, így a városnak csak a helyet kellene biztosítania.
A prezentáció után a résztvevők kaptak szót. Szabó Zoltán, az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium igazgatója szerint intézményét egyelőre nem fenyegeti a tanulólétszám drasztikus csökkenésének veszélye, a gimnáziumi osztályokba általában hatszoros a túljelentkezés, véleménye szerint a körülmények javítására kellene helyezni a hangsúlyt: legyen megfelelő tornaterme, aulája az intézménynek, és a jól képzett szakemberek is rendelkezésre álljanak.
Dr. Horváth Béla, a SZISZKI igazgatója úgy nyilatkozott, hogy üdvözölné azt a változást, ha más nyelvek is számításba jöhetnének az intézmény választékában, ehhez azonban a képzési struktúra átalakítására lenne szükség, és az önkormányzat erkölcsi támogatása mellett anyagi hozzájárulására is.
Mittákné Bögre Ágnes, az Eötvös Loránd Általános Iskola igazgatója azt kérdezte, minőségi vagy mennyiségi fejlesztést akar-e a város? Véleménye szerint ugyanis ez a legfontosabb eldöntendő kérdés. A kistérségi együttműködéssel kapcsolatban elmondta: a százhalombattai intézményvezetők számára ez egyelőre csak adatközlési kötelezettséget jelent, de még azt sem sikerült megtudniuk, a megadott információkra milyen célból van szükség.
Dr. Nagypatakiné Hajzer Anna, az Arany János általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium Eltérő Tantervű Tagozatának vezetője szerint az együttműködés egyebek mellett azt jelentené, hogy az azonos vagy hasonló oktatási intézmények közösen pályáznak, közösen döntenek az új oktatási modellek alkalmazásáról. Végezetül hozzátette: ha megvalósul az iskolák tervezett körzetesítése, az új megvilágításba helyezi majd a kérdést.
Dr. Tüske László alpolgármester leszögezte: senki sem vitatja, hogy a közoktatás alapvető fontosságú. A százhalombattai oktatási alapellátás megfelel a jelenlegi elvárásoknak, de meg kell vizsgálni a minőségi fejlesztés lehetőségeit. Úgy vélekedett: az, hogy Érden egy négyezer fős oktatási komplexum épül, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a battai iskolák elnéptelenednek, ennek ellenére nem szabad számításon kívül hagyni a szomszéd város terveit és át kell gondolni, hogyan tovább.
A résztvevők abban egyeztek meg, hogy az együtt gondolkodás ezzel a találkozóval nem ért véget, hamarosan újra asztalhoz ülnek. Addigra a jelenleginél több információval rendelkeznek majd, hiszen március másodikán Százhalombattán rendezik meg az úgynevezett kistérségi road-show-t, amelyen egyebek mellett szó lesz az oktatás területén várható változásokról, megnyíló lehetőségekről is.



