Az "Év Bortermelője" címet Vincze Bélának, Eger kiváló bortermelőjének adományozta a Magyar Borakadémia 2005-ben. A hivatalos átadásra a Hilton szálloda báltermében, gálaebéden került sor. A magyar gasztronómia ünnepének tartott rendezvényen közel 400 vendég vett részt.
Az előételt a Hilton szálloda séfje, Juhász István készítette.
A szervírozott ételeket dr. Csizmadia András, gasztrofilozófus szavai tették még élvezetesebbé, aki minden fogásról és mellé kínált italról értőn elmélkedett.
A második fogás Ványi László konyhamestert dicséri, aki egy bárányból és tyúkból és még sok más jóból álló Bugaci betyárlevest készített. Sokan méltatták is a Taverna főszakácsát, hiszen ez a picit fűszeres, paprikás leves igen jól passzolt a Frittmann testvérek Kadarka Silleréhez.
Az izgalmas gasztronómiai utazást az ünnepi ceremónia állította meg egy pár percre. A Borakadémia elnöksége ekkor avatta fel Vincze Bélát, és adta át a megérdemelt „Év Borásza” címet. A vendégek egy pohár Vincze borral (Cabernet Franc 2002) jelképesen koccintottak a borásszal. A pohárnokok háromszori vivát kiáltással tisztelegtek Vincze Béla előtt.
A köszöntő beszédek után folytatódhatott a gálaebéd.
A következő fogás még Széchenyinek is ízlett volna! A puliszkás nyúlpiramis köretének elnevezése ugyanis félig-meddig az Ő találmánya. Széchenyi nevezte a fagylaltot hűvös nyalatnak, a meleg előétel kísérője pedig nem más volt, mint hűvös nyúlnyalat.
Ezt a könnyű, de markáns ízvilágot tökéletesen aláfestette, rangjára emelte Légli Ottó Sauvignon Blanc Reserve-je. A fahordós érlelés nagyon kerek, telt karaktert és hosszú utóízt kölcsönzött a bornak.
A főfogás „Zsengén sült” szürkebirka-derék szilvás-gombás rakott laskával, sóban sült céklával. Takács Lajos rendkívüli kreativitását jól mutatja az étel, és ehhez mi mást lehetett volna kínálni, mint a nap fővendége, Vincze Béla 2003-as évjáratú Bikavérét. A bor az Arcanum (titok) borcsalád tagja, kékfrankos domináns, de a cabernet testvérek is helyett kaptak a palackban.
A desszertválogatás külön desszertpultnál került kínálásra és mellé Bárdos Benjámin késői szüretelésű hárslevelűjét ajánlották.
A hagyományoknak megfelelően a Szálloda báltermi folyosóján folytatódott a borseregszemle, itt válogathattak a vendégek az előző évek borászainak nemes nedűiből.
Malya Ernő egyik friss borát, a 2005-ös Sauvignon Blanc-t kóstoltatta, mellette Kamocsay Ákos a 2004-es Chardonnay-val népszerűsítette pincészetét.
Figula Mihály két tétellel érkezett: Gella (Sauvignon Blanc) 2004 és Tihanyi Kékfrankos Rozé 2005.
A villányi borvidékről négyen voltak eddig az Év Borásza díjazottjai, mindegyikük részt is vett az idei gálán. Polgár Zoltán Pinot noirt 2003-ból, Gere Attila a 2003-as Kopárt, Tiffán Ede és fia, Zsolt a 2002-es Carissimae-t, Bock József pedig a 2000-es Bock cuvée-t kínálta.
Szekszárdról Vesztergombi József a 2004-es Merlotot, Taklerék a 2004-es Merlotot és a 2003-as Bikavért kóstoltatták.
Eger és az egri borok hírnevét ezen az estén nemcsak a legifjabb Év Borásza, Vincze Béla öregbítette, ott volt mellette még Thummerer Vilmos is, a 2000-es Vili Papa cuvée- vel. A Gálbor pincészetet a „bordiplomata”, Gál Helga, és az ifjú Gál Tibor képviselte egy karakteres fehérrel, a 2003-as Viognerrel.
Tokajból Árvay János furmintja megerősítette a „száraz tokaji” irány létjogosultságát, Szepsy István pedig a 2003-as Szepsy szamorodnival (édes) ismét nagyon nagyot alkotott.
A borászról
Vincze Béla 1994-ben alapította meg saját vállalkozását. Jelenleg már 30 hektár szőlőterületen gazdálkodik.
2004-ben készült el a nagyobb kapacitású, közel 1000 m²-es új pincéje, melyben ideális körülmények között érlelődnek a borok. Évente 120-140 ezer palack kerül ki a pincéből.
Nemzetközi sikerei a cabernet fajtákhoz fűződnek. 1997-ben Bordeaux-ban , a világ legrangosabb borversenyén (Challenge International du Vin) 1994-es cabernet franc-ja aranyérmet, 1994-es Cabernet Sauvignonja bronzérmet nyert.
Az 1995-ös Cabernet Franccal Japánban bronzérmes lett. A 2002-ben megrendezett Challenge International du Vin-en a 2000-es Cabernet Franc-t aranyéremmel jutalmazták, ugyanez a bor a 2001-es Országos Borversenyen, Budapesten Champion díjas lett.
Az Év Borászai (1991-2005)
1991 Tiffán Ede
1992 Báthori Tibor
1993 Vesztergombi Ferenc
1994 Gere Attila
1995 Thummerer Vilmos
1996 Polgár Zoltán
1997 Bock József
1998 Gál Tibor
1999 Kamocsay Ákos
2000 Figula Mihály
2001 Szepsy István
2002 Malya Ernő
2003 Árvay János
2004 Takler Ferenc
2005 Vincze Béla
Cseh Márton
Borgasztronómiai-, turisztikai tanácsadó
www.pincesor.com

