Ezt a címet viseli az a tervezet, amelyet a finnországi Mikkeli Szakközépiskola és a SZISZKI dolgoz ki közösen az Európai Unió támogatásával – tudtuk meg dr. Horváth Béla iskolaigazgatótól. A projekt elsődleges célja a tanulók angol és egyéb nyelvi készségeinek fejlesztése, szókincsük gyarapítása.
A kapcsolatkeresés a közös nyelvcsalád nyomvonalán indult el – mondta Horváth Béla. Az angol nyelvtudás tökéletesítése mellett szeretnék, ha a diákok többet tudnának meg a finn-ugor népekről, távoli rokonaink életéről, és megismerkednének a finn nyelvvel is. Ezért érkezett előkészítő látogatásra városunkba Raija Pajunen asszony december harmadik hetében, aki angol és német nyelvet tanít, és a nemzetközi kapcsolatokért valamint a speciális nevelési igényű tanulók oktatásáért felelős Mikkeli város fent említett intézményében. A vendéglátók bemutatták a SZISZKI-ben folyó oktató-nevelő munkát, városunk és Budapest nevezetességeit, valamint a „Matrica” Múzeumot. Pajunen asszony először járt Magyarországon, és jó benyomásokkal tér haza. Sok hasonlóságot fedezett fel a két tanintézet diákjai között. A tanulók kedvesek, mosolygósak, ugyanúgy öltözködnek, mint a finn társaik, ugyanazt a zenét kedvelik, és hasonló a sport iránti vonzalmuk is. Közös vonás sajnos az is, hogy mind a finn, mind a magyar diákok egyformán bátortalanul használják az angol nyelvet.
De igen eltérő a mienkétől a finn oktatási rendszer. Mikkeliben egyetlen középfokú tanintézet, egy hároméves szakközépiskola működik. A tanulóknak legkevesebb százhúsz pontot kell összegyűjteniük a három év alatt. Végzés után kétharmaduk az üzleti világban helyezkedik el. Könyvelők, számviteli ügyintézők, bolti eladók, dekoratőrök, marketinggel vagy hirdetésfelvétellel foglalkozó szakemberek lesznek. A maradék harmadból jellemzően informatikus válik. Továbbtanulhatnak az ún. politechnikumban, ami főiskolának felel meg. Jelentkezhetnek egyetemre is, bár a felvételi vizsga igen szigorú, ezért a végzősök ritkán választják ezt az utat. Országukban egyébként is több munkáskézre van szüksége, mint egyetemet végzett emberre – mondta Pajunen asszony.
Az oktatási rendszer abban is eltér a mienktől, hogy a diákok tanulmányaik egy részét munkahelyeken töltik. Az első évben több az elméleti oktatás, másodéven hosszabb, harmadévben pedig már annál is több a munkahelyeken töltött időszak. Így hat-nyolc hetenként bizonyos tantárgyak oktatása elmarad, és újak jelennek meg helyettük, ami újabb és újabb órarendek készítését is jelenti.
Ha Brüsszelben elfogadják a közös pályázatot, kezdetét veheti az együttműködés a két iskola között. Először a SZISZKI néhány pedagógusa utazik Mikkelibe, majd elkezdődik a diákcsere. Tíz-tizenkét finn tanuló tartózkodik majd két hétig városunkban, a viszontlátogatást pedig jövő év elejére tervezik. A diákcserék során közösen tanulnak, dolgoznak a növendékek, órákat látogatnak, és természetesen együtt munkálkodnak a közös projekten.





