Marx egykor biztosan az egyik pártbizottsági iroda falát díszítette, valószínűleg nem önmagában, hanem Engels és Lenin társaságában. Később aktualitását vesztette, de valaki, aki minden bizonnyal nem híve az oktalan tékozlásnak, felfedezte, hogy a kép tovább hasznosítható: beborította egy Magyarország-térképpel. Idővel a térképre sem volt szükség, ezért ismeretlen kéz leválasztotta azt a tábláról – bár nem teljes sikerrel, ugyanis egy-két térképfoszlány ott maradt Marx szakállán, mementóként, hogy íme, így múlik el minden dicsőség. Marx temetésén Engels így fogalmazott: „Neve és dicsősége fennmarad az idők során” – és valóban, a huszadik század második felében a volt szocialista országok mindegyikében tananyag volt a marxizmus. A rendszerváltás után azonban eltűnt a falakról a képe, könyveit sem forgatják már. Tanai úgy tűntek el a könyvespolcokról, mint téveszmék, holott sok megállapítását akár ma is írhatta volna, sőt, ezek a mondatok ma nyerik el valódi értelmüket.

„A pénz, amely valaha mindössze az érték kifejezésére szolgált, most maga válik értékké. Hogy a csábító termékeket megvehessük, mindannyiunknak bérmunkásokká kell válnunk; ahelyett, hogy munkánkért élnénk, a napi betevőért dolgozunk.” Vagy egy másik mondata: „Még egy egész társadalom, egy nemzet, sőt, az egyidőben létező összes társadalmak együttvéve sem tulajdonosai a földnek. Csak birtokosai, haszonélvezői annak, és mint jó családapák, kötelesek jobb állapotban hagyni örökül a következő nemzedéknek.”

Angliában, amely korábban látványosan nem vett tudomást Marx létezéséről, nemrég megjelent egy könyv. Francis Wheen újságíró megírta Marx életrajzát. A kiadvány 1999-ben az Év könyve lett a szigetországban, és amikor megjelent német fordítása, ott is óriási sikert aratott. A nyugat újra felfedezte a nagy gondolkodót.

Nálunk még nem tudni, jó lesz-e valamire…