"Gyógyíthassunk, nekünk ez a legfontosabb"

  • img

Az államilag alulfinanszírozott működés mellett a rendelkezésre álló szűkös szakembergárda is nehezíti a Százhalombattai Egészségügyi Központ tevékenységét. Az Önkormányzat évi több száz millió forintos támogatásának köszönhetően azonban még mindig az ország legjobbjai között található az intézmény – mondta el dr. Berzéki Ferenc a Halom TV műsorában. A főigazgató beszélt a szintén kiválóan működő, ugyancsak veszteséges egynapos sebészetről is, aminél térítéses ellátás bevezetésén gondolkodnak a nem battai betegek számára.

A SZEK egyszerűen nem rendelkezik elegendő pénzzel ahhoz, hogy maximálisan el tudják végezni azt a munkát, amire szerződtek – mondta a főigazgató. Nehéz volt átvészelni a járványos időszakot, majd három éve jött a szomszédos háború miatti drasztikus infláció, ami nyomán megsokszorozódott az energia, a gyógyszerek és fogyóeszközök ára. Az állam jelentősen megemelte időközben az orvosok bérét, azonban a szakrendelőnek nem fizet ilyen jellegű bértámogatást az ellátórendszer, ami jelentős veszteséget eredményez. Összességében elmondható, hogy a kompenzáció nem tartott lépést a drágulással, vagyis ma a 2017-es társadalombiztosítási összegből kell gazdálkodnia a SZEK-nek.


Nagy probléma, hogy sok szakrendelésnél csak egy orvos áll rendelkezésre, ráadásul csökkentett óraszámban rendelnek. Általános jelenség hogy nincs elég doktor, mert elöregedett a szakma, nagyon sokan távoztak az országból a 2004-es uniós tagság óta, illetve sok szakember a magánszférába megy. Százhalombatta mindent megtesz azért, hogy pótolja a hiányt, és jó feltételeket kínálva a városba vonzza az orvosokat. Nagy szükség van a generációváltásra, mert az átlagéletkor 60 év a rendelőben. Sikerült egy fiatal, a gyermek ortopédiát vivő doktornővel szerződést kötni, aki ultrahang vizsgálatot is végez. Érkezett egy új intenzíves szakember az egyik távozó kolléga helyett, valamint egy belgyógyász szakorvos is; mindketten a fiatalabb generációhoz tartoznak.

A kollégák elsősorban azért jönnek Battára, mert magas színvonalú a technikai felszereltség, biztosított minden, ami a betegellátáshoz szükséges, és nem utolsó sorban optimális a munkahelyi légkör. Motiváló tényező az is, hogy az orvosokat nem vezénylik el központi ellátásra, mert a szakrendelő közalapítványként működik, ezért nem tartozik a szolgálati jogviszony alá. Az intézmény a fiatalabb orvosoknak is azt a kórházi bérszínvonalat tudja biztosítani, ami az állami ellátásban az idősebb szakorvosokat illeti meg, ez pedig szintén nagy előny.


Sajátos, igazságtalan és érthetetlen helyzet, hogy a társadalombiztosító besorolása szerint nagy az egyes szakmák között a fizetésbeli különbség; például egy belgyógyász harmad, negyed annyit keres, mint egy pszichiáter – mondja Berzéki Ferenc. Számos olyan szakma van, ahol az orvos nem tudja megkeresni a jogszabályban előírt, egy órára vetített bértömeget, mert csak négy beteget tud megfelelően ellátni, több páciens esetén már sérülne az alaposság. Ilyen körülmények között "nagyon el kellene gondolkodnia a döntéshozónak, hogy mi az, amit elrontott, és mi az, amit nagyon gyorsan felül kéne vizsgálni" – fogalmazott a főigazgató.


Az intézmény számára is elő van írva, hogy mekkora volumenű munkát végezhet egy hónapban, tehát meghatározott a betegvizsgálati szám, az erre fordított idő, illetve az ezekért kapható anyagi ellentételezés. Ha a SZEK akár maximumon tudna teljesíteni – ez most mintegy 2/3-a szerződés szerinti volumennek, a jelenlegi munkatársi létszámhoz igazodva –, az állami támogatás akkor is jóval alacsonyabb lenne a tényleges kiadásoknál, tehát folyamatosan hiány keletkezik, amit az Önkormányzat finanszíroz. A város második éve több száz millió forinttal járul hozzá a működéshez, ami során szinte 100%-ban battai betegeket látnak el.


Változott a betegfoglalási rendszer, miszerint az interneten keresztül bárki bejelentkezhet a szakrendelőbe az országból, de számukra a szűkös kapacitás miatt csak minimális időkeret jut, és nem is minden területen. Visszás helyzetet teremt, hogy az állami finanszírozás nem biztosít plusz forrást a más településekről érkezők vonatkozásában. Továbbra is probléma egyébként, hogy a páciensek végül számos esetben nem mondják le az időpontot, pedig az intézmény felhívja őket telefonon, és meg is erősítik, hogy érkezni fognak. Ez a rossz gyakorlat megkárosítja a szakrendelőt, mert nem történik ellátás, illetve más betegtől veszik el a lehetőséget.


Az egynapos sebészet mindig is országos ellátású volt, itt a battai lakosok aránya 26-30%-ot tesz ki. Nagy gondot okoz, hogy nagyon drága lett az energia, a gyógyszerek és a műtéti fogyóeszközök ára – például egy sérvműtéthez szükséges háló mára négyszeresére drágult a járvány előtti időszakhoz képest – a központi finanszírozás pedig mindössze 6%-al emelkedett. Megfordult a trend; míg korábban nyereséges volt az egynapos sebészet a nagy volumenű országos ellátás miatt, sőt, tudta segíteni a járóbeteg szakrendelést, addig ennek működése mára 70 millió forintos veszteségbe fordult az óriási mértékű infláció miatt – ezt megint csak az Önkormányzat egészíti ki. "Minél többet operálunk, annál több veszteséget csinálunk" – ezért kénytelenek átgondolni az egynapos részleg működését. Ha nem történik változás a központi finanszírozásban, akkor a közeljövőben várhatóan bevezetik a nem battai betegek számára a térítéses ellátást. Az alapítványt egyébként bárki támogathatja, akár a személyi jövedelemadó 1%-val.

A megszokott rend szerin, nem működik az egynapos sebészet karbantartás és a kötelező szabadságolások miatt július 25-e és augusztus 20-a között – hangzott el a műsorban.


Összességében elmondható, a legfontosabb az lenne, hogy a battai egészségügyi alapítvány megkapja a központi orvos-bérkiegészítéseket, amihez most egyáltalán nem jut hozzá, csak a szak- és egyéb dolgozók esetében. Bár hosszasan egyeztettek ez ügyben, a válasz annyi volt, hogy esetükben nincs meg a jogszabályi háttér az orvosok bérkiegészítésének biztosítására – emiatt havi 15-35 millió forint veszteség keletkezik. Fontos lenne az is, hogy végre elismerjék a jelentősen megnövekedett költségeket – tette hozzá a főigazgató.


A SZEK-en belül működő, új önkormányzati tulajdonú cégen keresztüli magán egészségügyi szolgáltatóval kapcsolatban elmondta, hogy jelentős igény mutatkozott a gyors, térítéses ellátásra, ami egyúttal bevételhez juttatja a szakrendelőt az eszköz- és helyiségbérlés révén. A szolgáltató főként az eddig is Battán dolgozó szakorvosokkal között szerződést, akik így plusz magánrendelést végeznek a szakrendelési időn túl; ez szintén motiválja az orvosokat, hogy a városban maradjanak. További előnyt jelent, hogy a magánszektort igénye vevő betegek helye felszabadul az állami rendszerben, így ott csökken a várólista. Kedvező az is, hogy nem kell a fővárosba utazni magáncégekhez, amelyekhez képest ráadásul kedvezőbbek a Novus Medical árai.


Minden nehézség ellenére kiváló a SZEK orvostechnikai felszereltsége, miután az Önkormányzat folyamatosan jelentős összeget fordít a legmodernebb eszközök beszerzésére, illetve idén megújult az informatikai állomány. A fejlesztések nyomán a második, harmadik helyet foglalja el az intézmény országos szinten, az egyéb mutatókat tekintve pedig az első tízben van.


"Két dolgot szeretnék nagyon; ha megoldódna az összes anyagi problémánk, és ha ez megtörténik, akkor csak azzal kelljen foglalkozni, ami a dolgunk: gyógyíthassunk, nekünk ez a legfontosabb" – fogalmazott dr. Berzéki Ferenc.


























Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák