Négy városrészben összesen 105 új fát telepített idén az Önkormányzat az "Újszülöttek fája" program keretében. A családok december 1-jén nézték meg a csemetéket, amely során a városvetés köszöntötte a megjelenteket.
Mint ismeretes, a Vezér Mihály polgármester által 2022-ben indított program lehetőséget biztosít a százhalombattai szülők számára, hogy gyermekük után – a születéskor járó 30 ezer forint értékű babacsomag és a 100 ezer forint támogatás mellé – egy névre szóló táblával jelölt facsemetét igényeljenek, amelyet a város erre a célra kijelölt közterületeire ültetnek ki. A kezdeményezés nyomán mára összesen mintegy 500 fát helyeztek ki városszerte.
Az Óvárosban, Urbáriumban, a Lakótelepen és Dunafüreden telepített egyedek között található vérszilva, éger, hárs, kőris, korai juhar, vadgesztenye, vadkörte és alma, galagonya, tulipánfa, platán, díszcseresznye, kocsányos tölgy és nyírfa.
Török Sándor alpolgármester örömtelinek nevezte, hogy újabb fákat ültethettek, ugyanakkor sajnálatos, hogy országosan és Százhalombattán is csökken a születésszám. A városban napjainkban csak 120 baba születik évente, szemben a korábbi 200 gyermekkel, az ország népessége pedig 10 helyett már csak 9,5 millió fő számlál. Az Önkormányzat igyekszik minden segítséget megadni a családoknak, hogy megforduljon ez a tendencia.
Megjegyezte, hogy – nevével ellentétben – Óvárosban él a legtöbb fiatal, itt ültették el idén is a legtöbb, 24 fát.
Reményei szerint az előnevelt csemetékhez hasonlóan az újszülöttek is jó gyökeret eresztenek, hogy büszke lakói legyenek a városnak, és majd az ő gyermekeik is kapnak egy fát. Nagyon jó, hogy a családok bármikor megnézhetik és gondozhatják a számukra ültetett, névtáblával ellátott fákat, ahogyan erre sok példa van. Megemlítette Házi Tamás táncművészt, aki egy locsolókannát helyezett ki közhasználatra, a kislánya számára tavaly ültetett csemete mellé.
"Mi nagyon nagy szeretettel és tisztelettel adjuk át ezeket a fákat a boldog, és jogos tulajdonosaiknak. Vigyázzanak rájuk, óvják, ne csak a fákat, hanem elsősorban a gyermekeket is" – fogalmazott.
Török Sándor boldog Karácsonyt kívánt a szülőknek és az újszülötteknek, akiknek az idei ünnep az első ilyen alkalom.
Nagy Balázs alpolgármester, kerületében, az Erkel körúti lakótelepen is köszöntötte a családokat, ahol a bicikliút építése és az öregedés miatt kivágott fák helyére, pótlásként kerültek ki a csemeték. Reményei szerint, ahogy a gyermekek cseperednek, úgy a fák is növekedve, árnyékot adnak majd a biciklizőknek és a parkoló autóknak.
Örömteli, hogy sok család rendszeresen felkeresi a számukra ültetett csemetét, illetve, hogy a gyermekek felnőttként is láthatják majd, és gondozhatják a nevükkel jelzett fákat.
Szabó Gábor óvárosi képviselő arról tájékoztatott, hogy körzetében ezúttal a Csónakos-lakópark előtti részen, az Erőmű út folytatásában helyeztek ki vérszilvafákat, amik szép fasort alkotnak majd.
Örömmel találkozik ismerős arcokkal, már van olyan gyermeknek is fája, akinek testvére számára korábban néhány méterrel arrébb ültettek csemetét. Reményét fejezte ki, hogy továbbra is Óváros marad a legfiatalabb településrész.
Szél Pál, Dunafüreden élő képviselő is köszöntötte a Csónakázó-tóhoz érkező családokat. A sajtó kérdésére elmondta, hogy nagyon sokat változott a korábban gyér növényzetű terület az újonnan ütetett fáknak köszönhetően. Dinamikusan fejlődött az egész városrész is a beköltözések nyomán, az egykori nyaralók is családi házakká alakultak napjainkra.
Az Önkormányzat nagy gondot fordít a növénytelepítésre, mert a szárazabbá vált éghajlat miatt pusztul a természet, a pótlásra jó példa az "Újszülöttek fája" program is.
Az ökológiai egyensúlyt szem előtt tartva a program során négy-ötéves, előnevelt csemetéket helyeznek ki a jól előkészített talajba – mondta el a sajtónak Kovács-Borbély Zsuzsa városgazda. A különböző fajok amellett, hogy javítják a levegő minőségét, pihenőhelyül szolgálhatnak az állatvilág számára is. Az Önkormányzat a gondozáson kívül azt is vállalja, hogy új fát ültet azok helyett, amelyek esetleg nem indulnak növekedésnek, bár ez nem jellemző. Hatékony öntözést tesznek lehetővé a fák gyökérzetéig lenyúló csövek, amiken keresztül nyaranta akár négy alkalommal is nagy mennyiségű vizet kapnak a növények.












