Meghitt ünnepség keretében gyújtották meg az adventi koszorún a "hit" gyertyáját, valamint felkapcsolták a díszkivilágítást a Szent István téren november 30-án. A hagyományos lézershow ezúttal is színkavalkádot festett az égboltra és az épületekre. Hívogató gólyalábasok, karácsonyi vásár, kisvasút, körhinta és jégpálya is várta a több száz gyermeket és felnőttet a feldíszített főtéren.
Vezér Mihály polgármester örömét fejezte ki, hogy sokakkal együtt köszöntheti Advent első vasárnapját a város legszebb terén. Az ilyenkor fellobbanó első láng spirituálisan mutatja, hogy hol és merre húzódik a jó út, amelyen, ha együtt haladunk, akkor nincs erő, ami megállíthatna, közös értékeinket összetartozással és összefogással tudjuk érvényesíteni.
A Karácsony közeledtével előtérbe kerülnek az ajándékok és a fenyődíszítés, azonban a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk egymásnak, szeretetet és a tiszta gondolatvilágunkat adva. Minél többet adunk a jó tulajdonságokból annál többet kapunk vissza, és így észrevétlenül minden karácsonyi készülődés során jobb emberekké válunk. A feladat, hogy megőrizzük ezt az attitűdöt egész évben, sőt bővítsük, hogy szebbé, boldogabbá tegyük a hétköznapokat. Nem véletlenül alkotja sok jó ember az idősebb generációt, hiszen a szeretet ünnepe mindig egy kicsit hozzátett a lelkükhöz.
Együttérzően és cselekvően gondolni kell a nélkülözőkre, vagy akik most a szomszédunkban háborúban védik a hazájukat, és elvesztették családjuk valamelyik tagját. Ahhoz, hogy nálunk ne legyen ilyen szörnyű helyzet, erős közösséget kell alkotni, még inkább meg kell erősödnünk összefogásunkban és hitünkben.
Vezér Mihály meghitt, békés, boldog, egészségben és szeretetben gazdag, családi körben eltöltött karácsonyi ünnepeket kívánt.
Az egyházak képviselői is megosztották gondolataikat.
Arany Ferenc katolikus plébános arról szólt, hogy az első gyertya, majd a többi lángja is a sok teendő mellett útjelzőként mutatja, hogy a szívünknek ébernek kell lennie, hogy elcsendesedve észrevegyük az Úristen közeledtét, illetve jelenlétét a mindennapokban. Ha ez megvalósul, akkor Karácsonyhoz elérkezve egészen mélyen és tisztán meg tudjuk ünnepelni az Úr születésének napját, amit nem csak a jászolban látunk, hanem a szívünkben is megérzünk.
Sárosi Gábor református lelkész a bibliai ószövetségi Dávid király 23. Zsoltárát idézte: "az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm". Az Úr eljövetelét várjuk, Dávid a teremtő Istenre gondolt, mint Úrra, mi pedig már Jézus Krisztus érkezésére. A pásztor felelőssége volt annak idején, hogy biztonságot és élelmet nyújtson a nyájnak. A nagy bibliai hősök között is volt pásztor, Dávid király eredeti foglalkozása ez volt, hivatkozott is erre, hogy azért tudja Góliátot legyőzni, mert parittyával űzte el a vadállatokat a nyájtól.
A biztonságos és nyugodt életünk megtalálása nem egyszerű, de Jézus a jó pásztor el tud vezetni.
Nem szűkölködöm, azaz nem lesz nekem kevés; nehéz megmondani, hogy az előttünk lévő időszak a szűkölködésé vagy a bővölködésé lesz-e. A bevásárlás küzdelmei, mint szűkölködés, vagy a megajándékozott csend érzése marad-e meg bennünk, ugyanis a biztonságot jelentő vagyon ellenére is érezheti valaki úgy, hogy szűkölködik. "Kívánom, hogy bővölködjünk lelkiekben, és érezzük azt, hogy megelégedettek vagyunk a testiekben" – fogalmazott a lelkész.
Káplán Pál szerb ortodox parókus Jézus Krisztus világosságára utalva arról beszélt, hogy nem csak a növények életéhez szükséges, az ember is ösztönösen vágyik a fényre, amit Isten biztosít számunkra. Tenni kell azért, hogy világosság legyen, nem tudjuk megváltoztatni a világot ölbe tett kézzel ülve. Nekünk elsősorban a szűk környezetünk életének mindennapjaiba kell világosságot, örömöt, szeretetet vinni.
Az Úr Jézus Krisztus így tanít: "ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem tartóba teszik, hogy mindenkinek világítson a házban". Ha az életünkben megtapasztaljuk a jót, észrevesszük a szépet, ne féljünk azt megosztani azokkal, akiket szeretünk, akik fontosak számunkra.
A parókus arra biztatta a családokat, hogy meghitt hangulatban, együtt gyújtsák meg a gyertyákat az adventi hétvégéken, fényt ajándékozva egymásnak. Ezen alkalmak a ne holt cselekedetek, divatos szokások, hanem az igazi készülés időszakai legyenek, ami során ünnepi fénybe öltözik a szívünk és a lelkünk.
A színpompás lézerfény-játék után Vezér Mihály polgármester – Török Sándor és Nagy Balázs alpolgármesterek, Lukács Bernadett, Horváth Júlia, Szalai Attila, Szabó Gábor, Szél Pál önkormányzati képviselők, illetve Kardosné Gyurkó Katalin miniszterelnöki biztos jelenlétében – meggyújtotta az adventi koszorú első, "hitet" jelképező gyertyáját. Felkapcsolták a városi díszfényeket is, a színpadon elhelyezett központi gombot Mátrai Tamara, az Eötvös Iskola második osztályos tanulója nyomta meg.
Az ünnepet a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház virtuóz produkciója, Csíkos Krisztián, az Arany Iskola diákjának versmondása, Zsikó Zsuzsanna, Junior Prima-díjas előadóművész éneke és a Gyurcsik Tibor, Haddad Henrik, Demes Tamás énekesek alkotta Voice együttes előadása tette még emlékezetesebbé. A jégpályát ezúttal is a Hoffmann Korcsolya Akadémia nyitotta meg táncával.
A Forrás Néptáncegyüttes Független Színház műsora a "lucázást" jelenítette meg. Több népszokás is kapcsolódik Luca napjához, ami december 13-a, ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja – eltérően a mai téli napfordulótól, ami december 21-re, esetenként 22-ére esik. A lucázás vagy kotyolás során a fiúgyermekek házról házra járnak, többnyire hajnalban. A kisebb csoportok a házakba betérve engedélyt kértek, és ha megkapták, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és jókívánságokat énekeltek. A produkció művészeti vezetője Módos Máté, együttes és művészeti igazgató Szigetvári József.
A Voices új színt hozott a zenébe, különleges élmény, lendületes show keretében. Az együttes mindhárom tagja több-tízéves színpadi tapasztalattal rendelkezik, különböző hazai és nemzetközi formációkban. A csapatot maximális profizmus jellemzi hangzásában, megjelenésében és hangtechnika terén egyaránt. Az eltérő személyiségeket összeköti a zene és az éneklés iránti szenvedély.
A Hoffmann Korcsolya Akadémiát 2018-ban alapította Hoffmann Nóra többszörös olimpikon jégtáncos, azzal a céllal, hogy komplex képzést biztosítson a műkorcsolyázni, jégtáncolni vágyó gyerekeknek. A versenyzőképzés mellett mindenkinek segít megtalálni a saját álmát, és próbálja biztosítani az ehhez vezető utat.
Advent – Ádvent, úrjövet – a keresztény kultúrkörben a Karácsony, Jézus születésének napját, december 25-ét megelőző negyedik vasárnaptól Karácsonyig számított időszak.
Az ortodox kereszténységben a Karácsonyt a húsvétihoz hasonló, negyvennapos böjt előzi meg.
A négy gyertyával díszített adventi koszorú a 19. században jelent meg a német evangélikus keresztényeknél, majd fokozatosan elterjedt néhány más keresztény irányzatban is. A gyertyák négy fogalmat jelképeznek: hit, remény, öröm, szeretet. Jelentéstartalmuk: hit – Ádám és Éva, mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást, remény – a zsidó nép, melynek megígérte, hogy közülük származik a Messiás, öröm – Szűz Mária, aki megszülte a Fiút, szeretet – Keresztelő János, aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez. (Fotó: Tóth Erzsébet)






































