Gazdaru Katalin Ágotának, Kővári Jánosnénak és Kovács Istvánnak átadták a város ajándékát, valamint a miniszterelnök köszöntő oklevelét.

Vezér Mihály örömét fejeztek ki, hogy ismét szépkorú polgárokat köszöntethetett; mások is erőt meríthetnek az általuk sugárzott optimizmusból, ami révén inkább megoldandó feladatként, mintsem nehézségként tekintettek a különböző kihívásokra, megpróbáltatásokra. A mai napig jellemző pozitív hozzáállás mellett, fontos az is, hogy mindig számíthattak szeretteikre, illetve a munka is nagyban segített a nehezebb időszakokon túljutni.

Sok szép emlékkel élnek együtt, mindent megtesznek azért, hogy ezt tovább vigyék, és beépítsék a mai életükbe is. A polgármester szerint jó volt látni, hogy az ünnepelteknek kiegyensúlyozott, boldog életük van, és az eddigiek szellemében tekintenek az elkövetkező időszakra.

A többi ünnepelthez hasonlóan, kiváló szellemi és fizikai állapotnak örvend Gazdaru Katalin Ágota, aki egyedül él a lakótelepen. Szabó Zoltán, a kerület képviselője is köszöntötte otthonában; jól ismeri Kati nénit, sokszor beszélgetnek a világ dolgairól, az elmúlt évtizedekről.

Gazdaru Katalin Ágota Makón született, majd Budapesten lakott a család, két lánytestvére volt. Küzdelmes gyermekkort élt meg; egyedül maradt, ugyanis szülei elváltak, édesapja a frontra, édesanyja Erdélybe ment kishúgukkal, miután a terület egy része ismét Magyarországhoz került. Apjuk újból nősült, egy gyermeke született.

Katalin az Irgalmas Nővéreknél végezte el az elemi iskolát, később "osztályellenségként" nem volt maradása, eltanácsolták a gimnáziumból, ezért húgával követték anyjukat, aki közben férjhez ment, két testvérük született. A család Erdélyben rövidesen nehéz helyzetbe került, mert az államosítás miatt nevelőapjától mindent elvettek, aki végül talált új állást. Katalin Romániában maradt, ott ment férjhez, egy fia és egy lánya született, nyugdíjazásáig kohómérnökként dolgozott.

Édesanyja később visszatért Magyarországra és az egészségügyben helyezkedett el. Százhalombattáról járt be dolgozni, ugyanis húga családjánál lakott, amely már korábban elhagyta Erdélyt és a városba költözött. Anyjuk egészségi állapotba megromlott, ezért már nyugdíjas özvegyként Katalin is Battára jött, hogy ápolhassa.

Katalin elmondása szerint az élet megtanította a küzdelemre, két súlyos betegségen is túljutott, amiben töretlen optimizmusa is segített. Aktívan tölti a mindennapokat, hetente többször gyalogol 7-10 kilométert, szellemi frissességét pedig a sok olvasásnak is köszönheti.

Kővári Jánosné, Manyika a Gondozóházban él, de Dunafüreden, családja körében köszöntötték. Az ünnepeltet Sinka László, a városrész képviselője is felkereste.

Manyika Óvárosban született, nagyon szerette a városrészt, gyerekként egyedül, illetve bátyjával és a barátokkal sokat úsztak a Dunában. Kezdetben gyors és gépíróként, később könyvelőként dolgozott. Férjével boldog házasságban éltek, két gyermekük született, három unokája és két dédunokája van.

Betegség következtében leszázalékolták, azonban aktívan telnek a gondozóházi nyugdíjas mindennapok; élénk társasági beszélgetések folynak a bentlakók között. A családtagok gyakran látogatják, illetve elviszik magukhoz.

Kovács István egyedül él a lakótelepen, azonban most Óvárosban, unokájánál, tágabb családi körben köszöntötték. Szabó Gábor kerületi képviselő elmondta, számára is erőt adó, hogy bár a mainál jóval nehezebb történelmi korszakokat élt meg István bácsi, mégis töretlen a jó kedve. A képviselő szerint nagyon fontos, hogy a társadalom kellő figyelmet és segítséget fordítson az idős generációra; ő maga és az Önkormányzat is erre törekszik – tette hozzá.

Kovács István Mezőnyárádon, 13 testvérből 11.-ként született, szép gyerekkori emlékeket őriz. Húsz éve került Százhalombattára, korábban a diósgyőri vasgyárban 60 évet daruszerelő géplakatosként, Battán pedig a Kőrösi iskolában hét évet kertészként dolgozott. Házasságából egy fia született, két unokája és három dédunokája van. Életében különösen nehéz időszak volt, amikor 1953-56-ban, 36 hónapos katonai szolgálatot kellett teljesítenie; hét bajtársát is elveszítette.

Szereti a kertészkedést és a sportot, az NB II-es Diósgyőrben kapusként játszott. Hétköznapjait mindig megszínesíti a családdal boldogságban eltöltött idő.