Harangozó Sándorné 1937.06.04- én született Budapesten, ikertestvérként, kétpetéjű ikerként.

 

Már kislánykorában eldöntötte, hogy a tanítói hivatást választja. Ennek hatására négyéves korában megtanult olvasni, a könyvek szeretete élete végéig elkísérte. A tanítói hivatás iránti elkötelezettsége a virágok iránti szeretetében is megnyilvánult, amikor játék közben a család kertjében levő árvácskákban gyermekarcokat látott és tanítgatta őket.

 

Már gyermekként is nyitott személyiségként tekintett a világra. Az általános iskola elvégzése után követte gyermekkori álmát, és tanítónői képesítést szerzett a Zirzen Janka Tanítónőképzőben 1956- ban. Jókedvű, közvetlen, barátságos, bátor nő volt, aki, ha valamit véghez akart vinni, meg is tette. Nagyon szeretett tanítani. Tanítói hivatását 1956- ban Kislángon kezdte, majd Sárosdon, Sáregresen, később Százhalombattán és Érden tanított.

 

Mind tanítványai, mind munkatársai nagyon szerették, embersége, példamutató életvitele, segítőkészsége, vidám természete, együttműködő készsége és különleges együttérző képessége miatt. Munkatársai és tanítványai mindig mindenben számíthattak rá. Mindenkiben csak a jót látta, bizalommal fordult az emberek felé.

 

A tanítás mellett gyermekvédelemmel is foglalkozott, sok közösségi munkában vett részt. Tanítványai tisztelték és szerették közvetlensége, gyermekszeretete miatt. Tartalmas és lelkiismeretes munkájával sok gyermek életét tette teljesebbé.

 

A zene iránti szeretete már fiatal nőként jelen volt az életében, ekkor tanult meg tangóharmónikázni. Nagyon szerette a komoly zenét, szabadidejében nagyon szeretett rajzolni, festeni, énekelni és olvasni.

 

Kedvelte a színvonalas, tartalmas érékes filmeket, hangversenyeket. Számára a családjával, szeretteivel töltött idő volt a legértékesebb.

 

A százhalombattai közéletben is kiemelkedő szerepet töltött be. 1997-től 2010-ig vezette férjével közösen a Százhalombattai Nyugdíjas Pedagógus Klubot. Rengeteg programot, kirándulást szervezett a klubtagoknak, örömmel és hihetetlen energiával intézte a Klub ügyeit. Boldoggá tette, hogy segíthetett. Munkája eredményeként összehozott egy olyan “csapatot", amelybe a tagok örömmel jártak. Kialakította – a tagok bevonásával -, hogy milyen eseményeket ünnepeljenek meg együtt /névnapok, nőnap, anyák napja, húsvét, karácsony, évadzárók/ megbeszélték, hogy hova menjenek kirándulni. Szeretett barátait igyekezett elsőként köszönteni születésnapjukon, amikor is egy kedves kis verssel gratulált az illetőnek.

 

Alapító tagja volt a Liszt Ferenc Vegyeskarnak, 1973-tól egészen 2006-ig járt a kórusba. Számtalan belföldi és külföldi koncerten szerepelt. Az egyik legemlékezetesebb koncertélménye, a Sportcsarnokban 2002-ben bemutatott Carl Orff: Carmina Burana volt, amelyet több kórus /kb. 400 énekes/, hangverseny zenekarral Medveczky Ádám vezényletével adtak elő. Harangozó Sándornét / Jucikát/ a kórus tagjai elnevezték “Husikának", mert a köszönés után az volt az első kérdése mindenkihez, hogy "hogy vagy Arany húsom?" Így lett Ő mindenki “Husikája". Egy idő után már nem is a keresztnevén szólították, hanem csak egyszerűen Husikának.  Ő volt a kórus időjárás felelőse, tenyérjóslás szakértő, és ahol Ő megfordult, ott mindig nevetés volt.

 

Én 1988-ban ismertem meg, amikor az olaszországi Sannazzaro-ba utazott fellépésre a kórus. Az utazás alatt az én tenyerembe is beleolvasott. Azóta sokszor eszembe jutott ez a pillanat, mert előrevetítette az életem lényeges részleteit.

 

Sajnos látása romlása miatt abba kellett hagynia az éneklést, de tartott egy "búcsúztatót" a kórusnak, ahol mindenkit megvendégelt és jól meg is nevettetett, amire a mai napig is szívesen emlékeznek.  Sokat szerepelt a helyi médiában, sok cikk jelent meg munkásságáról, televízióinterjúk őrzik felejthetetlen személyét.

 

Férjével, Harangozó Sándorral hasonló életutat jártak be, mind a közösségi munka, mind a tanítói hivatás területén. Mindig és minden helyzetben kitartottak egymás mellett. Különlegesek voltak, egymásra hangoltak. A könyvek és az olvasás iránti szeretetük, a zene, a művészetek és a tudás iránti vágyuk egy egész életen át végig kísérte őket.

 

Szegényebb lett nélküle a világ.

 

Emlékét szívünkben örökké megőrizzük!

 

Vezér Mihály

polgármester