Évet értékel a SZÁKOM
- SZOLGÁLTATÁS
- 2010-04-06
Megkezdte a közel négy hétig tartó nagytakarítást a SZÁKOM Kft. Százhalombattán.
TOVÁBB
Egyre népszerűbbek a vízi sportok Százhalombattán. Az úszók, a triatlonosok és a kajakosok mellett a vízilabdások is rendszeres edzéseket szeretnének tartani, ami már-már elviselhetetlen zsúfoltságot okoz a Kiss László Uszodában. Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy – engedve a vízilabdások kérésének – a szokásosnál korábban, április 1-jén megnyílik a Városi Strand versenymedencéje.
TOVÁBB
Tisztelt Olvasó! Varga Katalin grafológus rendszeresen megírja a Hírtükör hasábjain, hogy kinek miről árulkodik az írásképe. Az érdeklődők a szerkesztőségben adhatják le kézírásukat.
TOVÁBBAz európai gyakorlat szerint a nyári időszámítás kezdete március utolsó vasárnapja, így ebben az évben március 28-án hajnali két órakor három órára állítjuk át az időmérőket.
TOVÁBB
Ha a dunafüredi Római utcán sétálunk, az egyik ház tetejének déli oldalán csillogó üveg-fém táblákra lehetünk figyelmesek. Hogy ezek a napenergiával függnek össze, azt ma már a legtöbben tudjuk, de, hogy pontosan mire valók, azt Török József, a házban működő villamossági cég egyik vezetője világítja meg.
TOVÁBB
A nők tovább élnek, többet dolgoznak, de kevesebbet keresnek – egyebek mellett ez olvasható abban a tanulmányban, amely az Európai Unióban élő nők egészségi állapotáról készült. A legfontosabb megállapításokat dr. Bárány János, a Százhalom Egészségügyi Központ nőgyógyásza kommentálta.
TOVÁBB
Márciusban a százhalombattai Lakótelepi Patika nyerte el a „Hónap gyógyszertára” címet az egyik legnagyobb, homeopátiás termékeket gyártó és forgalmazó cégtől. A társaság honlapján minden hónapban bemutatnak egy patikát, ahol a homeopátiás készítmények forgalmazásán túl egyénre szabott szaktanácsadásra is számíthatnak a betegek. A kitüntető cím elnyerésében igen jelentős szerepe van Szabó Edit szakgyógyszerésznek, aki a homeopátiás termékeket és módszereket meghonosította azokat a Lakótelepi Patikában.
TOVÁBB
A Magyar Autóklub jövő hét kedden Százhalombattán a nagyáruház parkolójában indítja útjára a „Biztonságosan közlekedni egy életúton” elnevezésű közlekedésbiztonsági programját.
TOVÁBB
Százhalombattán, a TESCO áruház parkolójában indította el országos közlekedésbiztonsági programját a Magyar Autóklub március 16-án.
TOVÁBB
Míg Százhalombatta idén, a város kommunális szolgáltatója, a SZÁKOM Kft. jövőre ünnepli 40 éves fennállását. Az egykori Kommunális Költségvetési Üzem kiadványban foglalja majd össze négy évtizedes történelmét, és pályázatot ír ki egy saját kabalafigurára.
TOVÁBB