Míg Százhalombatta idén, a város kommunális szolgáltatója, a SZÁKOM Kft. jövőre ünnepli 40 éves fennállását. Az egykori Kommunális Költségvetési Üzem kiadványban foglalja majd össze négy évtizedes történelmét, és pályázatot ír ki egy saját kabalafigurára.
Az elmúlt évtizedek során nemcsak a város, hanem a SZÁKOM is nagy változásokon ment keresztül. Az urbanizáció hatására folyamatosan bővült a kommunális szolgáltatások köre. A 70-es években még az építőipari tevékenység volt a húzóágazat, amikor pedig elkészültek a lakóépületek, az akkori KKÜ szolgáltatta a távfűtést és az ivóvizet. Később – egyebek mellett - az önkormányzati bérlakások kezelésével, a piac és a temető üzemeltetésével, a kéményseprő-ipari tevékenységgel bővült a feladatok köre. 2010 tavaszától a szúnyoggyérítést is a SZÁKOM végzi majd.
A minőségi lakossági szolgáltatások mellett a környezeti nevelést, a gyermekek és a fiatalok szemléletformálását is kiemelt feladatának tekinti a cég, és évről évre versenyeket, akciókat hirdet az érintett korosztály számára.
Ezúttal is versenyre hívják a városban élő fiatalokat, egy kabalafigura megtervezését várják tőlük. A tervek bármilyen technikával készülhetnek, de fontos, hogy illeszkedjenek a cég jelenlegi arculatához. A nyertes pályamű alapján életnagyságban is elkészül, és minden SZÁKOM rendezvényen megjelenik majd az új kabalafigura. A nyertes pályamű beküldője 50 000 forint értékű ajándékutalványban részesül.
A pályamunkákat legkésőbb 2010. október 11-ig lehet leadni a Szákom Kft. központi épületében (Százhalombatta, Hága László. u. 2.). A rajzok hátoldalán fel kell tüntetni a beküldő nevét, címét és telefonszámát.
A 40 éves jubileumra készülő kiadványhoz ugyanezen a címen várják a volt dolgozók és a városlakók írásait, fényképeit, egyéb emlékeit.
Bővebb információval Kriszticsné Tápai Mónika PR munkatárs szolgál ügyfélfogadási időben személyesen, vagy a (23) 354-000-as telefonszámon.

