Szabadkai látogatás
- KULTÚRA, OKTATÁS
- 2006-04-03
Kevés dolga volt idén a Szövényi Ernő vezette zsűrinek az Óvárosi Közösségi Házban rendezett borversenyen március 24-én. A tavalyi tavasz váratlan fagyokat hozott, majd a borús, esős időjárás, a szűköcske napsütés rányomta bélyegét a borokra. Volt esztendő, amikor közel száz bormintával büszkélkedhettek a gazdák, idén azonban mindössze huszonöttel hozakodtak elő. Így hamar megtörtént a borok minősítése, és a rangsor is gyorsabban kialakult.
TOVÁBB
Minden szülőnek nagy gond, melyik iskolába írassa gyermekét, hiszen Battán négy jól felszerelt, színvonalas alapfokú intézmény is működik. A döntést idén is városi beiskolázási fórum könnyítette meg a Pártok Háza dísztermében március 21-én. Az általános iskolai beíratásokat április 26-27-én, 8 és 18 óra között tartják.
TOVÁBBValószínűleg sokan látták a nyolcvanas években az Olajfalók című Oscar-díjas cseh áldokumentumfilmet, amely el tudta hitetni a nézővel, hogy létezik olajjal táplálkozó, környezettisztogató emlősállat.
TOVÁBBA legmagasabb minősítést, kiemelt nívódíjat nyertek el a Kőrösi iskola művészeti tagozatának növendékei a március 18-án rendezett regionális rézfúvós versenyen, Érden.
TOVÁBB
Nemzetközi konferenciával ünnepelte a Régészeti Park fennállásának tizedik évfordulóját. A rendezvényen tizenkét ország közel száz szakembere vett részt, többségük Európából érkezett, de jöttek vendégek Ausztráliából és Észak-Amerikából is. A konferencián megemlékeztek Dr. Poroszlai Ildikóról, a "Matrica" Múzeum nemrég elhunyt igazgatójáról, aki megálmodta és meg is valósította a százhalombattai szabadtéri múzeumot.
TOVÁBB
A műfajhoz is igazodva inkább közép- és idősebb korúak hallgatták meg Meister Éva színész és Bánfi Miklós zongoraművész sanzonestjét a BMK Galériájában március 17-én. Ők azonban nagyon sokan, újabb és újabb széksorokat kellett beállítani a közönség számára. Először fordult elő az Erdélybarát Kör történetében, hogy rendezvényükön több anyaországi magyar vett részt, mint erdélyi származású.
TOVÁBBSzínek és törések A hitek és utak sokszínűségéről szóló ökumenikus és multikulturális filmek a Ráday utcai Filmesházban , 2006. április 6-7-8-án.
TOVÁBBA Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény adott otthont március 17-én annak az országos táncművészeti továbbképzésnek, amelyet az Oktatási Minisztérium felkérésére szervezett a nyíregyházi Vásárhelyi László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A rendezvényen szaktanárok, szakértők és vizsgaelnökök vettek részt.
TOVÁBB
A XX. század rajzművészete címmel kiállítás nyílt a BMK Galériájában március 10-én. A megnyitóra a képzőművészet iránt érdeklődők gyűltek össze, nem túl sokan, de annál lelkesebben.
TOVÁBB
Táncszók és Néptánc határok nélkül címmel két néptáncos szakmai rendezvénynek is otthont adott Százhalombatta március 11-12-én. Huszonhat budapesti és Pest megyei gyermekegyüttes vett részt a Közép-Magyarországi Folklórszövetség, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület gyermeknéptánc-találkozóján március 12-én a BMK-ban. Ezzel párhuzamosan a Pártok Háza Dísztermében a Néptánc Határok Nélkül I. Kárpát-medencei néptáncos konferencián tanácskoztak a határon túli területekről érkezett néptáncos szakemberek.
TOVÁBB
A február 6-i első tanácskozás után március 8-án újból szakmai megbeszélést tartottak a városházán a helyi közoktatás jövőjéről. A közös gondolkodást dr. Benedek László polgármester kezdeményezte azért, hogy Százhalombatta időben felkészüljön azokra az esetleges kihívásokra, amelyeket Érd nagyszabású oktatásfejlesztési tervei jelenthetnek.
TOVÁBB
Március 4-én nagyszabású rendezvénynek adott otthont a Barátság Művelődési Központ, az E.S.D.U. Nemzetközi Európa-bajnoki Kvalifikációs Táncversenyének.
TOVÁBB
Ez a címe Fazekas István és Véghelyi Balázs válogatott írásait bemutató kötetnek. Március 2-án, Arany János születésnapjának estéjén a két fiatal szerző közös könyvének bemutatójára gyűltünk össze a városi könyvtárban. Mindkét szerzőtől jelent már meg kötet, megismerkedhettünk Fazekas István verseivel, gondolataival és Véghelyi Balázs prózái sem ismeretlenek a mai hazai irodalmat kedvelők előtt. Ez a válogatás azonban olyan oldalukról mutatta be a szerzőket, amely talán nem volt mindenki számára nyilvánvaló. A kötet előszavában Serfőző Simon így fogalmaz: "Nem könnyű sohasem neki vágni a bizonytalannak, a gondolkodás meredélyeinek, ismeretlenjeibe az önkifejezésnek, a világ megfogalmazásának. Főleg akkor nem, amikor meindketten a mindennapok botrányos valóságával is szembesíteni akarnak. Fazekas István az apák, nagyapák sorsával a falvak, vidékek legalján, Véghelyi Balázs pedig a történelmünk messzeségébe fürkészően. Tapasztatlataikról a sárkányok födjét megjárt mesehősök önfeledt mámorával számoltak be."
TOVÁBB
Azt mondják, mindenkinek rendelkeznie kellene egy úgynevezett vinotékával, az abban tárolt készletben pedig feltétlenül lennie kell lakóhelyünkre, szűkebb környékünkre vagy hazánkra jellemző bornak. Amennyiben vendégünk érkezik, olyan borral illik megkínálnunk, amelyik a mi településünkön, vagy annak közvetlen környékén termett, zamata magában hordozza a vidék jellegzetességeit. Ha saját borral nem rendelkezünk, érdemes egy-egy százhalombattai borversenyen körülnézni, és az ott felvonultatott nedűk közül szerezni néhány palackkal, aztán hozzákezdhetünk a vinotéka kialakításához, amelynek legmegfelelőbb helye a pince, ott ugyanis kiegyensúlyozott a hőmérséklet és a páratartalom.
TOVÁBB