Elismerés a jubileumra

  • img

A hagyományok szerint minden évben az Augusztus 20-ai városi ünnepségen adják át a Közművelődési Díjat. Az elismerést az idén a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Forrmás Néptánccsoport vehette át. Szalai Gáborné, az együttes társadalmi vezetője elmondása szerint Szigetvári József 1994-ben kezdeményezte egy idősebbekből álló néptánccsoport létrehozását, de a felhívásra akkor senki sem jelentkezett. Két évvel később Dobos Ágnes vetette fel, hogy szükség lenne egy ilyen közösség megalakítására.

Az ismételt felhívásnak óriási sikere volt, mintegy ötvenen jelentkeztek, és az első időszakban a létszám 63-ra nőtt. Kakuk Pál, az első vezető szeretettel emlékszik vissza a kezdetekre:
- Különböző korosztályokhoz tartozó emberek jelentkeztek – mondta. – A huszonévesektől az ötven éven felüliekig, éppen ezért nagyon komoly feladat volt úgy kialakítani a programot, hogy mindenkinek megfeleljen. A többség nem rendelkezett táncos múlttal, ezért a tanulást az alapoktól kellett kezdeni. Nagyon nehéz volt hozzászokniuk a fizikai megterheléshez, és a koreográfiákat is az adottságokhoz kellett igazítani. Egy nagyon kemény őszi és tavaszi próbaidőszak után, az 1997-es Summerfesten mutatkozott be a Forrmás a közönség előtt. Kalocsai táncokat mutattak be, amelyet a Kalocsán élő Tóth Ferenc koreografált, kimondottan nekik. Az első két évben volt, aki abbahagyta, de jöttek helyettük mások. A mag megmaradt, összekovácsolódott a közösség. A szakmai munkában sikerült olyan színvonalat elérni, hogy a Forrmást példaként említik a néptáncos szakmában. A minősítő megmérettetésen külön senior kategóriát alkottak, és a Forrmás a legmagasabb elismerést is megszerezte.

Az együttes létszáma jelenleg 48 fő, vezetője Hájas Tibor és Hájasné Nagy Anikó. Hetente egyszer próbálnak, ami – Szalai Gáborné véleménye szerint – most már kevés. Minél idősebbek a táncosok, annál több energiát kell fordítaniuk erőnlétük megőrzésére, ugyanakkor képtelenség lenne ennél gyakrabban próbát tartani, hiszen mindenkinek sokféle kötelessége van: dolgoznak, családjuk van, idős szüleiket kell gondozniuk, segíteniük az unokák nevelésében.
A Forrmás amellett, hogy tánccsoport, baráti kör is. Gyakran mennek kirándulni, felkeresik azokat a tájegységeket, amelyeknek táncait megtanulták, és megismerkednek az ottani, még élő hagyományokkal. Emellett szívesen szerveznek közös programokat, mert szeretnek együtt lenni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák