Első alkalommal rendezték meg a Budaörsi Kistérségi Fesztivált szeptember 21-e és 24-e között. Tizenkét település amatőr és hivatásos képzőművészei, zenekarai, kórusai, dalcsoportjai és táncegyüttesei mutatkoztak be Biatorbágytól Budafokig, Budaörstől Diósdig, Érdtől Herceghalomig, Pilisszántótól Sóskútig, Taksonytól Tárnokig és Törökbálinttól Százhalombattáig. A programsorozatot záró gálaműsort Százhalombattán tartották meg.
Az őszi seregszemle megrendezését a budaörsi Mandel Róbert Produkciós Iroda szervezete, így természetes, hogy a rangosabb rendezvényekre (Kistérségi Biennále, dzsessz-zenekarok találkozója) ezen a településen került sor. De kitett magáért Törökbálint, Herceghalom és Százhalombatta is, városunkat a Chorus Matricanus, a Körösi zeneiskola számos növendéke valamint a Forrás Kamaraegyüttese képviselte.
A szeptember 24-i, százhalombattai gálaműsoron a tárnoki Südofener Blaskapelle sváb fúvószenekara szórakoztatta az érdeklődőket a Szent István téren, majd a biatorbágyi Füzes Néptáncegyüttes német táncait láthattuk. Az érdi Brüders Kapelle fúvósainak rövid koncertjét után a budaörsi Napforgó Táncegyüttes moldvai és gyimesi táncai következtek. Sikert arattak a tizenéves kislány, Varga Berta dalai és Földi Lehel furulyaszólója.
Zsúfolásig telt a BMK színházterme estére, amikor dr. Benedek László polgármester köszöntötte a fesztivál résztvevőit. Elmondta, kistérségünk településeinek önkormányzatai felismerték már a kölcsönös segítségben, együttműködésben rejlő lehetőségeket. Összefogtak az oktatás, a szociális ellátás terén. Rövidesen kerékpáron is felkereshetik egymást az egyes települések lakói, hiszen nemrégiben tették le a Batta és Érd között épülő kerékpárút jelképes alapkövét. Természetes igény, hogy felmutathassuk egymásnak kulturális, művészeti étékeinket is. Reméli – mondta -, hogy a következő kistérségi seregszemle még színesebb, gazdagabb lesz.
Vastapsot kapott a – másodszor fellépő – Brüders Kapelle fúvószenekar és az érdi Kóka Rozália tréfás, bukovinai székely meséje. De az igazi sikert a Forrás Kamaraegyüttesének produkciója, A helység kalapácsa című táncjátéka hozta.







