"Aranyos" ötödikesek napja

Nem kellett tanulniuk az ötödikeseknek iskolánkban szeptember 4-én. A tizenegyedikesek segítségével játékos akadályversenyt szerveztünk nekik, hogy jobban megismerjék egymást. Először meglévő kellékekből kellett zászlót készíteniük, aki legelőször kész lett, indulhatott tovább. Térkép alapján jutottak el egyik helyről a másikra, ahol a nagygimnazistáktól újabb és újabb feladatokat kaptak. Titkosírással írt jelmondatokat fejtettek meg, teszteket töltöttek ki, fordított dalszövegeket éneketek. A végállomás a Csónakház volt. Itt kellett az osztályoknak bemutatkozniuk énekkel, csatakiáltással, ajándékokkal. A nap végén még egy kis tanulási tréningen is részt vettek.
Végül mindenki győztes lett: legudvariasabb, legfegyelmezettebb, legfantáziadúsabb és leggyorsabb kategóriákban díjaztuk az osztályokat.

Miközben vidáman majszolták az ajándék csokikat, nevetgéltek, fociztak, már akkora volt az összhang, hogy senki meg nem állapította volna, melyikük tanul az a, b, c, osztályban, illetve az ETT tagozaton. A tizenegyedikeseket csak azért tudtuk megkülönböztetni, mert már régen voltak ötödikesek. Vagy nem is olyan rég...

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák