Ismét magunk mögött hagytunk egy esztendőt. Van, akinek jó éve volt, és van, aki azt mondja, hogy ennél már csak jobb jöhet. Azt, hogy a város összességében milyen évet zárt, akkor ítélhetjük meg legkönnyebben, ha végigtekintünk a tavalyi eseményeken. Ha átlapozzuk a Százhalombattai Hírtükör 2004-es lapszámait, felidézhetjük mindazt a jót és kevésbé jót, ami a múlt évben történt velünk.
Februárban arról döntött az önkormányzat, hogy az Idősek Gondozóháza a volt 1-es számú bölcsőde épületébe költözik, és megkezdődik az intézményi reorganizáció, amelynek végeredményeképpen július elsejétől új struktúrában működnek az oktatási-nevelési intézmények. Az átszervezés ellenállást váltott ki a pedagógusok és a szülők között, a helyzet tisztázása érdekében fórumokat szervezett az önkormányzat. A Református Egyház jelezte, hogy részt vállalna a Városi Művészeti Iskola működtetésében, és megnyitotta irodáját a városban a Digisat 2000 Kft. A február 12-i képviselő-testületi ülésen megszületett a költségvetési rendelet, amely évek óta először nem tartalmazott sem hitelfelvételt, sem pedig portfólió-bevonást. Döntöttek a közalkalmazottak béren kívüli juttatási rendszerének kidolgozásáról, valamint arról, hogy megállapodást kötnek az ELMŰ-vel a közvilágítás korszerűsítésének harmadfeles beruházásáról, és határoztak az ehhez kapcsolódó pályázaton való részvételről is. Elosztották a városháza B épületének irodáit. Lakossági fórumot tartottak a Téglagyári-völgyről – a hasznosítási felhívásra négy magyar és egy osztrák érdekeltségű cég jelentkezett, de egyiket sem fogadta el a testület.
Márciusban Dávid Ibolya avatta fel Antall József szobrát a városközpontban, a Szent István Templom mellett. Százhalombatta ismét megjelent az Utazás’2004 kiállításon, és ugyancsak márciusban rendezték meg a hagyományos Óvárosi Borversenyt. A márciusi képviselő-testületi ülésen elhangzott: jól halad az áttérés a feladatfinanszírozási rendszerre, az oktatási-nevelési intézmények szakmai önállósága azonban megmarad. A Százhalombattai Hírtükör interjút készített Csillag Istvánnal, aki kijelentette: 2005-ben nem csökkennek az önkormányzatok bevételei.
Áprilisban vihart kavart egy bulvárhír, mely szerint Százhalombatta az egyik legszennyezettebb, legveszélyesebb város – ennek cáfolatára dr. Benedek László és Kuhl Tibor közleményt adott ki, közölve azokat az adatokat, amelyek éppen a hír ellenkezőjét bizonyítják. Áprilisban a BMK és a „Matrica” Múzeum Baráti Köre akciót szervezett a Római híd megmentésére. Ugyancsak ebben a hónapban Százhalombattára látogatott Medgyessy Péter miniszterelnök. Aláírták a szerződést a P. Dussmann Kft-vel a városi közétkeztetés ellátásáról. Szintén áprilisban jött a hír, hogy megcsappantak a pályázati források, emiatt veszélybe kerülhet a Summerfest megrendezése. Egyértelművé vált, hogy válságban az SZVSE: 2004-re nem kapott támogatást, a fenntartó véleménye szerint meg kell szüntetni, és új egyesületet alapítani.
Május elsején Százhalombatta is nagy rendezvénnyel ünnepelte Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz. A Fibernet bejelentette, hogy május 17-től megkezdi a kábelhálózat továbbépítését, és szeptember közepére minden százhalombattai igénylő hozzáférhet a szolgáltatáshoz. Felavatták a vasútállomás mellett a Trianoni Emlékművet. A Kolping Egyesület közölte, hogy óvodai csoportot szeretne indítani Százhalombattán. Előrelépés történt a szelektív hulladékgyűjtésben: a kezdeti 22 után további 25 szigetet hoztak létre, és a papír, a műanyag, a pet-palack mellett az üveg szelektív gyűjtése is megkezdődött. Megnyitotta kapuit a Városi Strand, ahol egy új szórakozóhely, a Díva Beach is várta a vendégeket, az Ipari Parkban pedig egy gokartpálya kezdte meg működését.
Júniusban a szocialista képviselőcsoport bemutatta a Főnix programot, amely a város megváltoztatását, komfortosabbá, lakhatóbbá tételét célozza. Megnyílt a Batta Expo, az első alkalommal megrendezett három napos kiállítás és vásár a VSZK-ban. Lezajlott az Európai Parlamenti választás, megkezdte adását a Rádió Egy100, Százhalombatta első közösségi rádióadója. Megkezdődött a Tesco építése, megrendezték az Első Óvárosi Napokat, és ismét megrendezték a szabadtéri színházi estéket a Régészeti Parkban. A júniusi képviselő-testületi ülésen eldőlt, hogy önkormányzati kezelésben marad a Városi Művészeti Iskola, és konszolidálták a Városi Televíziót, amely a válságos hónapok után az 54,6 milliós pótköltségvetési támogatással esélyt kapott a további működésre.
Júliusban átvette a közétkeztetést a P. Dussmann Kft, azzal az ígérettel, hogy öt évig nem emeli árait. Kiégett a volt erőműves bölcsőde épülete, amelyről hamarosan döntés született: kistérségi autista központnak ad majd helyet. Átadták az Október 6 és a Március 15 utca melletti felújított parkokat.
Augusztusban döntöttek az energiatakarékossági pályázatokról. A huszonkilencmillió forintos keretből elsősorban társasházak részesülhettek, de néhány családi ház tulajdonos is sikerrel pályázott. Augusztusban mégis volt Summerfest, és a kezdeti nehézségek ellenére talán minden korábbinál jobban sikerült. Megkezdődtek az intézményi felújítások, és kezdetét vette a parlagfű-szezon, viszont a végéhez érkezett a közvilágítás korszerűsítése, amelynek köszönhetően évente 36 millió forintot takarít majd meg a város. Megváltunk egyik közkedvelt objektumunktól, hiszen vízi múzeumba költözött a Zoltán hajó. A battaiak különös figyelemmel követték az athéni olimpia eseményeit, hiszen a város ifjú úszójáért, Bodrogi Viktorért is izgulhattak.
Szeptemberben átadták az új, harminc férőhelyes Idősek Gondozóházát a Liszt Ferenc sétányon. A korábbiaknál szigorúbb pénzügyi feltételekkel vette kezdetét a 2004-2005-ös tanév, és beindult az élet a BMK-ban is: az eddigieknél több programot terveztek. Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Százhalombattai Fúvós Fesztivált, és ismét rendeztünk Battai Napokat.
Októberben az önkormányzat utcai tisztasági készletet szerzett be a kutyatulajdonosok számára, akik a SZÁK közreműködésével juthattak hozzá a csomagokhoz. Három szociális és három költségalapú önkormányzati bérlakásra hirdettek pályázatot. Béke poraikra címmel második világháborús kiállítás nyílt a „Matrica” Múzeumban. A Hamvas Béla Városi Könyvtárban megnyitotta kapuit Meseország, és megkezdődött a Hallhatatlan halhatatlanok című előadássorozat. Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak, amelyen a város biztonsága szempontjából jelentős megállapodás született az önkormányzati tűzoltóság és a FER TV között. Aláírták a megállapodást, amelynek értelmében januártól vállalkozói formában működik a városi Egészségügyi Intézményben a járóbeteg-szakellátás. Három új levegőminőség-ellenőrző állomást adtak át, a monitorrendszer kiépítését elsősorban a MOL Rt és a DERt finanszírozta. Megkezdődött a Matta-kert közművesítése, és megalakult a Budaörsi Többcélú Kistérségi Társulás. Veszélyessé vált az Eötvös Loránd Általános Iskola homlokzata, és egy új gondoskodási forma, a Hospice ellátás kezdte meg működését Százhalombattán.
Novemberben ismét megünnepelte Százhalombatta az Idősek Napját. Venezuelai turnéra indult az Ifjúforrás, és egyévesek lettek a battai hármasikrek. Novemberben rendezte meg Százhalombatta a II. Nemzetközi Kórustalálkozót, és novemberben nyílt meg az első százhalombattai bevásárlóközpont. Telefonos közvélemény-kutatást végzett a városban a Szonda Ipsos, átadták az óvárosi cserkészotthont, és a födém beázása miatt veszélyessé váltak a Szivárvány Óvoda csoportszobái. Felkavarta a kedélyeket a Nyúldombra épített sétány, amely lehetetlenné teszi az ottani szánkózást, viszont elkészült egy új szánkópálya.
Decemberben lezajlott a népszavazás, amely – akárcsak másutt – Százhalombattán is érvénytelen volt. A képviselő-testület döntött az Érd és Százhalombatta közötti kerékpár- és összekötő út megépítéséről. Harmadik alkalommal rendezte meg a Barátság Művelődési Központ a Mézes Napokat, és negyvenedik születésnapját ünnepelte a Százszorszép Óvoda. Megbeszélést folytattak a városvezetők és a MÁV illetékesei: mint kiderült, hamarosan megvalósulhat az elővárosi vasúti közlekedés első üteme. Az óvárosi sportközpontban otthonra lelt a VUK SE, és dr. Horváth Béla személyében új igazgatót kapott a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium. Decemberben ismét közösen ünnepelt a város a Battai Karácsonyon.
A 2004-es évben elismerésekben sem volt hiány: Zsidákovits Sándorné Arany Katedra Emlékplakettet vehetett át. Kővári János lett az Év Vállalkozója. Az év sportolói Szeder Fanni, Tepszics Ignác és Forrai István. A Március 15-i városi ünnepségen Strausz Kálmán karnagy a Város Díszpolgára címet kapta, dr. Kosits Gyöngyi Egészségünkért Díjat, Praczkó Józsefné Köztisztviselői Díjat, Tóth Ákos Gyermekekért Díjat, Georgiades Gábor pedig Testnevelési és Sport Díjat vehetett át. A Városi Pedagógus-napi ünnepségen Pedagógiai Díjat kapott Molnár Sándorné, és Elismerő Oklevelet vehetett át Forintos Józsefné, Izsóné Somossy Ilona, Gergely Annamária, Kántor Lászlóné és Pogány Lajosné. A Környezetvédelmi Díjat 2004-ben a DE Rt-nek ítélte a képviselő-testület. A Köztisztviselők Napján az Önkormányzat Elismerő Oklevelét vehette át dr. Turbucz Sándor aljegyző és Molnár Andrásné, a Gyámhivatal vezetője. A Semmelweis Napon Egészségünkért Oklevelet kapott Bodnár Mária, és elismerésben részesült Gagyi Anna, Szmeskó Timea, Tóth Lászlóné, Tasnádi Mária, Böcskei Mónika, Selymesné Kárpáti Éva és Boros Ilona. Augusztus 20-án Kultúráért Százhalombatta Díjat adtak át József Rozsnyai Júliának, a Zene Világnapján pedig Mitták Zoltán kapta a Zenei Díjat. Az Október 23-i városi ünnepségen vehette át Szalai Gáborné a Pro Urbe Százhalombatta kitüntetést. Vitéz Horváth Lászlót az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Szövetsége a Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki, a Megyenapon pedig Pest Megyéért Emlékérmet kapott a „Matrica” Múzeum kollektívája. Buzay Józsefet a Településszolgáltatási Egyesület az Év Településszolgáltatójának választotta. Veszteségeink is voltak: 2004-ben hagyott itt bennünket Georgiádes Gábor, a természetjáró túrák fáradhatatlan szervezője, Sándor László, a Dunai Flottilla megalapítója és Boros Ilona az Egészségügyi Intézmény megbecsült dolgozója.
Ez volt 2004-ben a Százhalombattai Hírtükör krónikája szerint. Természetesen az új esztendőben is beszámol a lap minden eseményről, legyenek továbbra is olvasóink, keressék a megszokott terjesztési helyeken az újságot!