Immár hetedik alkalommal adott otthont Százhalombattán a Barátság Kulturális Központ az Érdi Tankerületi Központ műsorral egybekötött pedagógusnapi rendezvényének.
A június 13-i ünnepségen megjelent többek között Török Sándor, a házigazda város alpolgármestere, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő, Kardosné Gyurkó Katalin a kulturális tárca miniszteri biztosa, Hollósi Géza tankerületi igazgató, illetve több városvezető, a körzethez tartozó településekről. A rendezvényt a sóskúti Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola zenés, táncos, verses műsora színesítette. Az illetékes kerület 26 település 47 iskolájában szervezi az oktatási-nevelési feladatokat.
Török Sándor Százhalombatta alpolgármestere örömét fejezte ki hogy ismét a városban került sor a rendezvényre, illetve, hogy számos településsel együtt ünnepelhetik a pedagógusokat. Az ő felelősségteljes munkájuk nyomán bontakozhat ki a tanulókban rejlő tehetség, hogy aztán értékalkotó emberek kerüljenek ki az iskolákból.
Emlékezetett, hogy két magyar tudós is Nobel-díjat kapott 2023-ban Karikó Katalin és Krausz Ferenc személyében, amiben nagy szerepe volt annak, hogy tanáraik megszerették velük a biológiát, illetve a fizikát – nincs ennél nagyobb elismerés egy pedagógus és egy közösség számára. Százhalombatta is büszkélkedhet egy kiváló orvossal, ugyanis a Brit Birodalmi Rend tagja lett a 2004 óta az Egyesült Királyságban dolgozó Szakmány Tamás professzor, akit a koronavírus-járvány során nyújtott kiemelkedő tevékenységéért tüntetett ki II. Erzsébet királynő még 2020-ban. (Európai szakvizsgát is tett anaszteziológiából és intenzív terápiából, utóbbihoz kapcsolódik fő kutatási területe, ami a súlyos fertőzések felismerésére és kezelésére irányul, továbbá ő maga is részt vett az első covid elleni oltási tesztekben – a szerk.) Természetesen az is büszkeséggel töltheti el a pedagógusokat, ha "csak" igazi, jó ember válik az egykori tanítványából.
Személyes élményként felidézte, hogy nemrég részt vett szegedi iskolájának rendezvényén, amelyen egy legendás tanárra emlékeztek a világ minden részéből érkezett régi diákokkal; azt kívánta a jelenlévőknek, hogy hasonló megtiszteltetésben legyen részük.
Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos a többi között hangsúlyozta, hogy az oktató-nevelő munkát végző szakembereknek meghatározó szerepe van a különböző pályákra való felkészítésben, illetve abban, hogy ki milyen emberré válik. "Pedagógusnak lenni az egyik legszebb hivatás a világon, nemzedékeket áthidaló felelősség, amiért nem lehetünk eléggé hálásak" – fogalmazott.
Hollósi Géza tankerületi igazgató szerint az egyik legfontosabb szakmát képviselik a pedagógusok, mert a tanítás folyamata végig kíséri az emberiség történetét. A pálya megbecsültségét jelzi, hogy nagyon sok település külön is ünnepséget rendez az iskolai dolgozók számára. Szólt arról is, a cél, hogy minél nagyobb eredményességgel oktassák, neveljék a rájuk bízott gyerekeket. Mint mondta, komoly kihívást jelent, hogy a megváltozott világban fenntartható legyen a tanulók érdeklődése, ami csak úgy lehetséges, ha a szakma alkalmazkodni tud az új körülményekhez. A kiválók legkiválóbbjai képesek erre a megújulásra, büszkeség őket ünnepelni – tette hozzá az igazgató. "Minden nap siker volt, mert mindig vannak olyan pillanatok minden nap, amikor érdemes volt használni mindazt a tudást, ami bennünk van, amit megszereztünk" – zárta beszédét.
Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő az ünnepség utáni fogadáson mondott köszönetet a pedagógusok áldozatos munkájáért, ami során a saját személyiségből adnak a tanítványoknak.
"Mindannyian visszarévedünk a múltunkba, amikor eszünkbe jut egy tanár, egy tanító, aki valami fontosat adott nekünk az élethez. A pedagógusnap nemcsak ünnep, hanem emlékezés is – arra, hogy honnan indultunk, és kik indítottak el bennünket az úton. Ez a nap azoké, akiknek munkája nem csupán feladat, hanem egy életút" – írta közösségi oldalán.
Az ünnepségen számos tankerületi munkatárs részesült díjazásban, köztük százhalombattai pedagógusok.
Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Kalácska Tiborné az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumból.
Pedagógus Szolgálati Emlékéremben részesültek Sámán Gyöngyvér és Vörös István, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai.
Aranycsengő Oklevelet vehetett át Berta Szilvia az 1. számú Általános Iskolából és Ávéd-Brezánszky Ágnes a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskolából.
Aranycsengő Pedagógiai Díj kitüntetésben részesült Leszák Zoltánné az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumból. (Fotó: Kardosné Gyurkó Katalin-Facebook, Hírtükör)