Aki ismeri Veiszer Alindát, annak szinte biztos, hogy markáns véleménye van – pro vagy kontra – műsorvezetői stílusáról. Aki nem ismeri, az valószínűleg nem szörfözött 2006 és 2011 között késő éjszaka a magyar televízió csatornáin. Február 6-án élőben találkozhattunk, beszélgethettünk vele a százhalombattai Barátság Kulturális Központban.
Azt mondják, az újságíró zászlaján kérdőjel lobog, a kíváncsiság hajtja hivatásában, működteti szakmáját. A fenti időszakban a közszolgálati adókon lehetett látni a Záróra című műsort, amiben ketten ültek egymással szemben a szolidan berendezett stúdióban. A riporter által generált beszélgetés töltötte meg élettel ezt a puritán keretet, és láncolta a képernyő elé a nézőt.
"Azért dicsérni egy újságírót, mert felkészült, olyan, mintha megveregetnénk egy színész vállát, hogy milyen szépen megtanulta fejből szöveget" – mondta Alinda, akinek műsorát a személyiségéből fakadó őszinte érdeklődés emelte ki a hasonlók közül. A néző azt érezhette, a műsorvezető abban az ötven percben felteszi mindazokat a kérdéseket, amiket maga is feltenne. A riportalanyok pedig azért voltak hálásak vagy éppen haragosak, mert olyan szempontokra is rávilágított, amelyeken maguknak is el kellett gondolkodniuk.
Nagyon fiatalon került képernyőre és hamarosan elismerésekkel – többek között Junior Príma és Príma Primissima díjakkal – halmozták el. Ezt a szakma nem feltétlenül nézte jó szemmel, és neki is okoztak néha dilemmát, de mindig az vitte előrébb az életben, hogy megragadta a lehetőségeket. "Régen az újságírók hosszú távra tervezhettek, ma ez egyáltalán nem így van, és erre az én pályafutásom a legjobb példa. Nem tudhatom, hogy újságíróként fogok-e meghalni."
2013 novemberében – nem egészen egyenes módon – végleg lekerült a tévéképernyőről, lépésről lépésre kihúzták a lába alól az összes szőnyeget. "Azt gondoltam, hétszáz Zárórával a hátam mögött akad csatorna, amely örülne nekem, de nem." A kezébe kellett vennie a sorsát, most először neki kellett felkutatni, megteremteni a lehetőségeket. Egyelőre kamerák helyett élő közönség előtt folytatja a beszélgetéseket a maga sajátos stílusában. Már jól érzi magát, mint mondja, megkeményedett a harcban.
Komplett műsorral látogat el gimnáziumokba, és keresi azt a formát, amin keresztül a mai kamaszok, huszonévesek is megszólíthatók, bevonhatók a közgondolkodásba. "Manapság furcsa, ha figyelnek rád és ettől megnyílnak az emberek. Újdonságszámba megy, ha nem vagy közhelyes. Én szeretek kellemetlen kérdéseket feltenni. A Katonában mindenkit megharagítottam" – mosolyog elégedetten. A Katona József Színházban kultúrpolitikai témában indult sorozata, amiben ötvöződik mindaz, ami foglalkoztatja: a színház, a kultúra és a politika. Utóbbi – a saját szempontjából – eszközként, amivel elérheti vágyát, hogy döntéshozó helyzetbe kerülve meghatározója legyen, mit sugározzon, mit sugalljon a magyar közmédia. Véleménye szerint a magyarság őrizői nem a hajdanvolt hagyományokban, hanem az élő, kortárs kultúrában keresendők, ez tudja csak formáló erőként éltetni a nemzetet.
Ezúttal Kovács Krisztina faggatta Veiszer Alindát, de Szigetvári József, a BKK igazgatója jelezte, szeretné, ha visszatérne és a jövőben Százhalombattán is vezetne Záróra-jellegű beszélgetéseket.