Kevesen vannak az országban, akik annyit tudnak a fehér asztalok világáról, mint ő. Élő gasztronómiai lexikon, nagymestere a vendéglátásnak, mégis szerényen, szinte alázattal vall a szakmájáról, miközben bőven szolgál vidám anekdotákkal is. Egyik törzshelyén, a százhalombattai Halászcsárdában találkoztunk és beszélgettünk, ahol a felszolgálók fejedelemnek kijáró tisztelettel és szeretettel vették körül. Pestszenterzsébeten nevelkedett, kereskedő családban. Mint a legtöbb fiú akkoriban, autószerelő akart lenni, tanulni viszont nem szeretett. Végül édesapja választott számára szakmát, pontosan 55 éve állt cukrásztanulónak. A nyári próbaidőt Malanics János kisiparosnál töltötte. Munkája kora reggeltől este nyolcig tartott és a műhely takarításától a kiszolgálásig mindent el kellett sajátítania. A saját bőrén tanulta meg, miért jó vigyázni, hogy minél kevesebb alapanyag kerüljön a földre, de azt is, milyen kellemetlen a gimnazista lányokat rosszul sikerült krémessel kínálni. A cukrászcsaládban nemcsak a mesterségbeli, hanem az "emberségbeli" tudás is mélyen megérintette. Előfordult, hogy amikor üres kézzel indult volna randevúra, mestere feldobott egy kis cukrot és percek alatt karamellrózsát készített. Tőle tanulta meg, hogy nincs szakma a tudás továbbadása nélkül, és nincs előrehaladás sikerélmény nélkül.

Amikor felszabadult, a pesterzsébeti cukrászdából a Belvárosi Vendéglátó Vállalathoz, a Jégbüfébe protezsálták, ahol azután negyven évig dolgozott. Innen küldték vendéglátó-ipari technikumba. Szakács, cukrász, felszolgáló szakmunkás-bizonyítványt szerzett és a szakma ifjú mestere lett, később a kisipari mestervizsgát is letette. 1970-től 2002-ig irányította a legendás Jégbüfét a vállalat más üzletei mellett.

1973-ban egy évig a bécsi Mátyás pincében dolgozott, amelyet egy osztrák sörgyárral közösen nyitott a vállalata. Az ötszázötven fős étterem az operaház mellett a város első három üzletébe számított, ami óriási lehetőséget és szakmai lökést jelentett a Magyarországról exportált szakembereknek. Szabó Pál lakást vásárolt ottani keresetéből, igaz, negyven héten keresztül egyetlen szabadnapja sem volt, nem sokat látott az osztrák fővárosból.

A tanuláshoz igazából a tanítványok hozták meg a kedvét. Ami nekik megy, arra ő is képes! Az államosításkor egységesített éttermi kínálat színesítésében, a magyar konyhák szakmai bemutatókon, versenyeken történő újbóli megjelenésében úttörő szerepet játszott a Belvárosi Vendéglátó Vállalat. A legtehetségesebb szakácsok és cukrászok először 1958-ban jutottak ki nyugatra, a brüsszeli világkiállításra. Erre az alkalomra kreálták a Budapest bélszínt, a Budapest ragut, a Budapest tortát, valamint a Somlói galuskát, amelyeknek óriási sikerük volt. Szabó Pál elsőként a ’92-es frankfurti olimpiára készített fel tanítványt, Sulyán Pált, aki három aranyérmével valóságos szenzációt keltett. A Szabó tanítványok 1996 óta a mai napig minden világversenyen leteszik névjegyüket. Szűcs Árpád, a 2000-es világkupa-győztes ma egy előkelő angol szálloda főcukrásza. "Magának köszönhetem, hogy mindezt megadhatom a családomnak!" – mondta egykori mesterének, aki ma is meghatódik ezeken a szavakon.

Ugyanakkor nagy problémának tartja, hogy a szakma kiválóságai nem biztosítanak lehetőséget a fiataloknak, nem szívesen foglalkoznak a kezdőkkel. "Rengeteg a tehetséges gyerek, de, hogy mi válik belőlük, az a munkaadóktól és a mesterektől függ!"

Első munkahelyéről vonult nyugdíjba. Az állami vállalat közben részvénytársasággá alakult, aminek irányításában az elnökség tagjaként, részvényesként vett részt. Azt mondja, mindenkinek olyan gondtalan öregkort kíván, amilyen neki jutott, igaz, keményen megdolgozott érte. Nem ismert nyolc órás munkaidőt, sem ünnepnapokat.

Ma sem vonult vissza teljesen, mert gazdasági pszichológus kollégájától azt tanulta: ezt is csak fokozatosan szabad. Járja az országot és a külföldet, főzőversenyeken, fesztiválokon közreműködik. Hihetetlen mennyiségeket kóstol és értékel. Benke Lászlóval kilenc évig szervezték a nagyszakácsi Királyi szakácsversenyt, alkalmanként 12-18 000 látogatónak. Máshol ők maguk készítettek 7200 tojásból rántottát, 1250 kiló húsból vaddisznópörköltet vagy 4351 literes bográcsban marhapörköltet. Egy ilyen teljesítmény fizikailag is kihívás, igaz, akkoriban még 110 kilót nyomott. Közel a hatvanhoz azonban elindult mindaz, ami a nagy súllyal együtt jár: vérnyomás, cukor. Hat nap alatt, kórházban tanították meg egészségesen táplálkozni. Ma is "mindenevő", de az adagokra és a ritmusra odafigyel.

Mit szeret legjobban? Még mindig a jó krémest, a fagylaltot, az úgynevezett sárgakrémes édességeket, a halat, minden formában, a szabadban készített ételek közül pedig a birkát. Ízletes ennivalót csak friss és első osztályú alapanyagból lehet készíteni. Tálalni pedig csakis azt szabad, amit magunk is szívesen fogyasztanánk. Amelyik tanítványa úgy vélekedett, hogy "elmegy még" a kissé elrontott étel, annak azt mondta: "Na, fiam, öltözz, mert akkor te is elmehetsz!"

Nem bánja, hogy nem nyitott saját üzletet, hiszen szakmai pályafutása így vált teljessé, de Százhalombattára annak idején a Mohácsi cukrászda miatt keveredett. Miközben bejárta a környéket, megtetszett neki a Csónakázó-tó melletti telek, ahol ma él. Kezdetben csak a hétvégéket töltötte a városban, 1998-ban pedig véglegesen ideköltözött.

Három törzshelye van: a Halászcsárda, az Üllői úti Zila kávéház és Lajsz András Bodegitája. Máshová is szívesen beül, de ha olyasmit tesznek elé, ami nem tetszik, vagy nem ízlik, megmondja a véleményét és nem megy oda többé. Egyébként nincsenek különleges elvárásai. Szereti jól érezni magát, és ezt fontosabbnak tartja, mint a "kötözködést".